Tehetetlen vagyok.... Csoki mindíg akkor tűnik fel a "színen", amikor kezd az önbecsülésem és női miben létem megkérdőjeleződni. Tudom, hogy csak jó kis játékszer vagyok neki, meg hát ő is az nekem, és azt is tudom, hogy nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám,
A tegnapi nap... úgy volt szar, ahogy...
Reggel rávettem magam, elmentem tornászni, és utáltam. Utáltam az összes plafonig érő tükröt, az összes szuper feszes, nagyon csini, nem izzadós csoda csibét a feszülős gönceikben, és utáltam magam, amiért egy endékás úszónő és egy mislen baba keverékének látványát nyújtottam, utáltam, hogy kipirulok, hogy izzadok, hogy nem bírom a tempót és utáltam hogy annyira feléjük tornyosulok, és hogy olyan nagy darab vagyok. Az egész erobikcsoport elbújhatna a hátam mögött.... :(
Beértem melóba, ahol végül képtelen voltam úrrá lenni a káoszon, és haza is vittem a melót, de előtte.... előtte még elmentem pulcsit venni, mert mind kinyúlt, ronda, kopott, nincs egy szép téli pulcsim se. Természetesen egyik pulcsi se tetszett, egyetlen pulcsit se vettem, mert mindenben akkora voltam, mint egy ház. Nem, nem egy ház, egy 10 emeletes paneltömb.
És közben rágtam magam, hogy ugye célok nélkül vagyok, nem haladok semmifelé, mert nem vagyok eltökélt, akaratos, meg ilyenek... És ez azért egy ideje foglalkoztat. Ahogy az is, hogy SZSZ-szel akkor most mi van? Minden visszacsúszott oda, ahol az egészet abbahagytam, mert tele lett a t.köm az egésszel. És a sok szép szó a néhány kellemes óra és az egészen ritka szépséges őszinte pillanatok ellenére is pontosan ott tartunk, ahol egy éve. Így amikor jött felém, ugrándozva, boldogan, én leállítottam. Megmondtam neki, hogy most beszélgetünk, abban a minimális időben, ami hátra van még az indulásáig, de tudnia kell, hogy utána vége. Gondolkodjon. Megkapja a ténylegesen utolsó lehetőséget, ha elmegy, gondolkodjon el azon az egyetlen utolsó mondatán, ami meggyőzhet arról, hogy van helye az életemben, hogy ne dobjam ki azonnal és végérvényesen. Mert ez nekem rossz. Nem akarom rááldozni az életem, és nem fogom újra játszani a "jövőre veled ugyanitt"-et. Időt kap. Idő korlát nincs. DE, a magyar nyelvtani szabályoknak megfelelően tényleg egy mondatnyi legyen, ne hosszabb, mert csak addig olvasom, és addig érvényes, ahol a pont van. Először kinevetett, aztán alkudozott, aztán mondta, hgoy tudja, hogy viccelek, pedig nem. Mert lehet, hogy emiatt a döntés miatt most szenvedek egy évet, esetleg kettőt, talán négyet is. De, ha így is van, akkor az ötödikben biztosan jobb lesz... Megszorongattam, majd hívtam neki egy taxit, ő lopott egy csókot, azt mondta nem akar elveszíteni, de tényleg, én nem mondtam semmit, de szívesen elbőgtem volna magam. Aztán ő elrohant... én meg... "haza" indultam (egyszer majd kifejtem, hogy nekem nincs is olyan, hogy haza...)
"Otthon", nyilván ritka szar volt emiatt, de túléltem. Vacsira ránott parizert csináltam, mióta Pesten vagyok nem ettem, pedig imádom. Gyerekkorom egyik nagy kedvence... Jó nem ettem hozzá kenyeret, meg csak két szeletet ettem, mert ugye csak egy endékás úszónő és egy mislen baba élő lenyomata vagyok...
Éjszaka meg a telihold tette meg "áldásos" hatását. Azt álmodtam, hogy értem jöttek a szellemek, akik asszem anyósok, vagy valamiféle banyák voltak, és lerángattak az ágyról és el akartak vinni, fojtogattak, és cibáltak. Nagyon valósághű volt. Felriadtam, a villanyért kaptam, sétálnom kellett a szobában, és innom, mert annyira rettegtem és féltem, és nem is bírtam lenyugodni. Iszonyat szar volt... pokoli éjszaka volt....
De reggel azért csak rábírtam magam, hogy menjek el erobikra, még ha akkora ocsmányság vagyok is, utána bemásztam melóba, szó szerint másztam, mert a tegnapi izomláz, meg az éjszakai nem alvás elég durván hatott rám. Loptam fő-főnökség isteni kapszulás kávéjából, azóta ugyan jobban vagyok, meg dolgozok is halálra, de elkedvetlenedett és életunt is lettem....
Ezek mellett ír rám Csoki, hogy na mi van? Hogy vagyok, mint vagyok, csütörtök estémre igényt tart, amit ugyan lealkudtam keddre, csevegtünk kicsit, és megkérdeztem, hogy mi ez a kiírás, hogy quizás? Erre megmutatta, hogy hát ez:
Aztán ezt megtárgyaltuk, hogy milyen kellemes, és hogy akkor kedden tali... Nem beszéltünk semmiről, de mégis. A zene, az hogy írt, ez a poénkodós kis csevely, a könnyedség, hogy nem kell megjátszani magunk, ez a kis pajkosság... Igazából... hm... valahogy így képzeltem el régen az IGAZIt, a NAGY Szerelmet. De nem bánom. Cserébe ő egy nagyon jó barát. Aki ráérez valami módon arra, mikor akarok épp eret vágni magamon... Különös... De jól esik...
