Hétfő reggel van. Felkeltem, ettem egy almát és ittam egy koffein mentes kávét. Felöltöztem elsőre úgy, hogy a tükör után sem kellett átöltözzek. Parfümöztem, kicsit többet sminkeltem a szokottnál, megfésülködtem, nyaklánc fülbevaló. Bevettem a vitaminjaim majd fogat mostam. Összepakoltam a táskám, cipőt húztam és elindultam. Nyakamba vettem a hetet.

Az átlagosnál jóval több kemény dió megtörése vár rám a héten. Akad köztük nem egy olyan is, amivel még soha nem volt dolgom, és fogalmam sincs mit használjak hozzá. Elég-e egy cuki kis diótörő, vagy vegyem a nagy kalapácsot? A kicsi diótörővel lehet nem jutok semmire, a nagykalapács meg hát... Hm... ágyuval verébre? Felettébb nehéz kérdések ezek.

Mégis... mégis mindezek ellenére annyira nyugodt vagyok, hogy az már már közömbös. Sztoikusan várom a további feladatokat, és hideg fejjel szemlélem az eseményeket. Nem azt modnom, hogy ez van, de van néhány dolog, amire nincs befolyásom. Várok. Várok, hogy mikor jön el az én időm...

NEm tudom, hogy mi lesz a vége ennek a fene nagy kifelé erős vagyok elbíromnak. Lehet a totális összeomlás, de lehet, hogy egy diadalmas hegymenet. Nem tudom...

Ez se fog a nyugis egyszerű hetek közé tartozni.