Az, hogy feje tetején áll a világom, mondhatni, teljesen átlagos, magam intézem így. Ez van. De nem baj. Biztos ebből is meg kell tanulnom valamit.

Azt, hogy mit... nem is tudom. Igyekszem felül emelkedni, távolról nézni ezt az egészet, ami velem, és a hozzám közel állókkal van. Hogy ki mit miért tesz. Megpróbálok kevésbé empatikus lenni, mert a mások iránt érzett empátiám a saját életemben eddig csak még nagyobb katyvaszhoz vezet. Tehát a következtetés: az a fontos, ami nekem jó. Úgy, ahogy nekem jó, és akkor amikor nekem jó. Mert talán, ha én boldog leszek, a környezetem is boldog lesz.

Nem kell foglalkoznom a körülöttem lévők életével-halálával, tárgyak elvesztésével, vagy megtartásával. Magammal, és mindennel, ami nekem jó. És ez, most az egyszer menni is fog. Sikerülnie kell....