SzSz tegnap visszament oda, ahonnan jött, és meglehet, hogy húsvétkor látom legközelebb. Mert ahonnan jött, az a hely csak repülővel közelíthető meg...

Mondhatnám, hogy nem is baj, mert így kicsit lehiggadok, lesz energiám átgondolni a dolgot, mert az, amilyen hatással van rám és a viselkedésem az abszolut nem normális. Mindezt annak fényében, hogy visszaolvastam most reggel a blogot erről a pár hétről...

Alapvetően mindig több oldalról igyekszem nézni a dolgokat. Alapvetően átgondolom a dolgokat. Alapvetően mindig figyelembe veszek másokat, és emiatt átgodnolom, hogy kinek mit mondok, és alapvetően nem adom ki magam egy könnyen, kivétel ez alól a blog, ahol az ismeretlenség jótékony, mindent elrejtő fátylába burkolózva őrjönghetek, mint tébolyultak a gumiszobában, vagy azoknak a kivételes és igen ritka embereknek, akikben megérzem a hasonszőrűséget. Hasonlóak azok, akik nem botránkoznak meg, nem ítélkeznek, és nem gondolják, hogy minden fekete fehér. Akik nem tartják magukat kicsivel sem többre, mint másokat. Nem gondolják, hogy velük ilyen sosem eshet meg, sem a helyzetük, az eszük, a pénzük vagy pusztán az erkölcsi fölényük miatt. Olyanoknak, akik elismerik, hogy az ember esendő.....

Most mégis... beborított mindent valamiféle képzelt maszlag, ami elválasztott a valóságtól, és élveztem. Élveztem, hogy néhány órára boldog voltam, ÉLtem, szerettem és szeretve voltam.

APK fogalmazta meg találóan a maga gépészmérnök nyelvén az "otthoni létem". Az elmúlt időszakban úgy viselkedek, mintha a háttérben futna egy program. Mert mindent megcsinálok amit kért, sőt még azt is, amit nem, minden úgy van, hogy neki jó legyen. Mintha elinditották volna a robotpilótát, de a háttérben folyamatosan futna egy program, amit nem ismer...

Nyilván, nem téved. Nyilván, annyira már nem tudtam, és talán nem is akartam megjátszani magam. Egyszerűen túlélésre hajtottam.

Most, hogy SzSz messze van, eltellik pár nap, talán képes leszek higgadtan gondolkodni. Addigra biztosan megszűnik ez a darabokra tört állapot. Majdcsak befejezem a sebnyalogatást, és akkor végre sikerül felnéznem az önsajnálatból, bele egy jó nagy tükörbe, és remélem, hogy nem rémülök meg túlzottan a látottaktól. Talán átlendülök ezen a mostani holtponton, és eldöntöm, mi legyen ezzel a két foggal...