Azért hozzá kell tennem valamit még az előző bejegyzéshez.
MOST még nem vagyok elkenődve. Sőt, egyre inkább a megkönnyebbülést érzem. Azt amikor levesznek egy hatalmas terhet a válladról. MOST még könnyű.
Mérhetetlen örömmel tölt el, hogy buta liba főnökasszonynak apró borsokat törhetek az orra alá. Iszonyatosan élvezem, hogy 8,5 órát dolgozok. Hogy éjjel alszom.
És kikerekedett szemekkel döbbenten nézek körbe, mint egy kívül álló, hogy én ezeket eddig nem láttam? Hogy én ezeket eddig nem érzékeltem? Nem vettem észre, hogy mi folyik körülöttem?
Fura, hogy néhány dolog szinte kristály tisztává vált. Elejtett mondatok, gesztusok. Mind, mind érthető, átlátszóvá váló csillogó hazugságok. Minden értelmet kap, minden értelmet nyer.
Az eddig görcsösen összezáródó tenyeremből lassan kinyújtóztatom az ujjaim, megtornásztatom, örülök, hogy mozognak és elengedem az egészet. hagyom, had szálljon, mint szürke por.
Ezt is meg kell élni. Ezt is át kellett élni.
Még egyszer meg kell ráznom az elgémberedett ujjacskáim, aztán "HELLÓ ÉLET, JÖVÖK!!!"
Ui: 6. hónap állástalanság után tervezem beindítani sori gyári munkás karrierem :D
