Most nem kezdem el mondani, hogy mennyire elegem van már a télből és annak minden viszontagságából. Nem rinyálok, hogy az amúgy imádott csizmám a pokol fenébe kívánom, hogy torkig vagyok a kabátokkal meg sálakkal... Ez nyilván közrejátszott a tegnap esti kirohanásomhoz.

Mert ugye tegnap megint leesett a fehér égi áldás* És melóból el kellett indulnom korán, mert félő volt, hogy ismételt hosszú órákban lenne részem valahol... Óvatosan neki indulásom és kezdeti türelmem a sok felelőtlen idióta dugócsináló hamar elvette.

Aki ismer személyesen, az tudja, hogy mennyire fel tudom rántani magam, mennyire belepi a vörös köd az agyam, és randábban beszélek olyankor mint a legtöbb kocsis, és nincs aki megállít és... na, szóval értitek. Átmegyek lecsilapíthatatlan fúriába. Ezért is volt meglepő, hogy amikor az amúgyis felpaprikázott idegállapotomban egy idióta kamikáze először jobbról, majd balról majdnem nekem csúszott, mert úgy volt kedve előzgetni, és centikre ment el egy másik autós tükrétől, szóval ez az eszement dugócsináló megállt előttem, a másik autó seggébe, én kipattantam a pirosnál, és az idegtől remegve bekopogtam hozzá, hogy éneztmostszíjjelszedem! dühtől elcsukló hangon megkérdeztem a 40es pasitól, hogy

Téged Anyukád nem vár haza?

Szerintem én jobban meglepődtem a saját kérdésemen, mint ő. Pislogott, és bocsánatot kért. Majd meredtem még rá egy pár pillanatig és dulva-fulva, de inkább megdöbbenve (minek szálltam ki? miért kérdeztem meg? én tényleg ezt kérdeztem tőle? te jó ég, egyáltalán mi a fészkes fenét csináltam?) visszaültem a kocsiba.

Utána szépen rendesen araszolt a dugóban kamikázénk a többiekkel.

*(az a ki-be-szexualizált szájba szeretett éjszakai pillangó morgós anyukájának alsó hátsó fertálya)