Annyi helyről annyi csodálkozó tekintet meredt rám, hogy akkor most hogy is csinálom, mi ez az örökös jó kedv, a töménytelen energia mennyiség, a rengeteg tett, a párhuzamos végig vitel és a megállás nélküli "motolla" üzemmód....

Egy darabig elnéző mosollyal konstatáltam, hogy ugyan dehogy, nem hajtom szét magam, csak sok a dolog, tenni kell, menni kell, csinálni kell, és nincs más választás, bírni kell...

És akkor egyszercsak úgy ébredtem fel, hogy nem ébredtem fel. A szemem nem tudtam kinyitni, az orrom alá dörgölt kávé hatására csukott szemmel tudtam csak felülni, meló helyre meg még jó, hogy Verda egyedül is tudja az utat....

Kimerültem.

A lakás, hogy mindig van mit csinálni, tenni, menni, hívni az ügyvédet, a közjegyzőt, a bankot, az értékbecslőt, a tulajt, a földhivatalt. És akkor még ott tartok, hogy nincs hűtőm meg mosógépem, nem tudom hogy fogok költözni, hol fogok lakni, ha a jelen tulaj tényleg csak augusztus 8al költözik.

A meló, az évzárás, az apek vizsgálat, a könyvvizsgálat, az anyacég ellenőrzése, a múlt héten hirtelen kiutazás raportra DE-be, a megoldásra váró feladathegyek....

A család, mert végig kell hallgatnom Kézművest, hogy milyen rossz neki otthon, és végig kell hallgatnom Anyum, hogy milyen rossz neki otthon, és igazság nem létezik, ha csak az nem, hogy 25 (majnem 26), már ne lakjon senki a szülivel, ha nem muszáj. Márpedig jelen esetben nem muszáj.

Aztán azért ehhez jön még az én kis privát legbelső lelki válságom, mert ez nem ám olyan mint a filmekben, hogy kimondod, hogy vége, és akkor mosolyogva tovább lépsz, és mondogatod, hogy ezt akartad, a te döntésed, és jól tetted, mert tudod, hogy jól tetted, de ez az egyszerű "istenveled"nél egy fokkal nehezebb. Egy darabját töröltem, tettem, raktam le az életemnek. Nem kis darabját. Aki azt mondja, hgoy ez könnyű, az hazudik, aki azt mondja nem kell visszanézni, az nem tudja milyen a tudat, mikor tudod, hogy az amúgy régen nagyon szeretett lény szenved. És bár vissza sose csinálnám, de segítenék, miközben soha többet látni se akarom...

Ja és persze a kurva társadalom és hugok általi nyomás, hogy ha harminc éves korodig nem szülsz, akkor már sose fogsz...

Sok.

Nagyon.

Emiatt esett, hogy VOLTra se mentem, hanem inkább aludtam. Egész szombaton és egész vasárnap. És nem vagyok pihentebb.

Szabadságolnám most magam pár napra, de nem tehetem, finisben van minden és végig kell vinnem. Meg kell küzdenem, le kell küzdenem....

És hol van még az a magamnak tett  igéret, hogy látni akarom a tengert, mielőtt lakást veszek...

Szerző: Verde Lunaria  2013.07.08. 08:09 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magamkozt.blog.hu/api/trackback/id/tr35395503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2013.07.08. 20:33:21

Hajrá Verde, fog ez menni mint a karika csapás! (soha nem fogom tudni miért kell csapni a karikát, de mindegy)

Sangel 2013.07.09. 12:37:34

Holnap fizukor huppanjunk be a kocsiba, és menjünk el horvátba :DD És sz*rjunk bele mindenbe :DDD

Verde Lunaria 2013.07.10. 13:44:32

@agyragobogar:
:D köszi

@Sangel:
éppen most készülök nagyon nagyon felelősség teljesn élni...ez ebbe nem fér bele :(
süti beállítások módosítása