Idén Volt időm átgondolni, miként alakultak életem 30 karácsonya.

Az első néhányra nem emlékszem, csak családi fotók vannak egy tejfelszőke nagy zöld szemű babáról, majd kislányról, aki először katona apukája karjában, utána éven a kisvasút közepén a babájával csücsülést mímel,  a következő évben egy osztrákoktól kapott barbibabával van fényképezve és a képen jól látszik hogy a háttérben apu és nagybátyjáim legóznak.

Aztán megszületett Kézműves, majd PlázaCica.

Gyerekként a klasszikus karácsonyokkor 24-én reggelre már állt a fa, amit éjszaka feldíszítettek az angyalok. Délelőtt  Nagypapám hozott halászlevet, amit Nagyim főzött az Anyum tesójának peca zsákmányából. Délután aztán mindenkit lecsutakolt Anyu, hajmosás, fürdés, francia fonás, harisnya, szoknya, Apu nyakkendője megkötés, és bezsúfolódtunk a trabiba, és mindig mindig minden éven Anyura kellett várni, mert nem készült el soha... Mikor aztán elkészült, irány Apu szülei, Öregapám és Öreganyám. Annyira emlékszem, hogy minden egyes áldott alkalommal ott fagyoskodtunk az ajtó előtt mert nem énekeltük elég hangosan a "menyből az angyal"t. És mire beengedtek, addigra már mind a hárman kockára fagyott hisztizsákok voltunk, és én mint legnagyobb még csak csak megértettem, hogy mindig bibliai ihletésű akármit hoz a Jézuska, de tesómék már annyira nem. Furcsa, hogy gyerekfejjel is  nyögvenyelésnek éreztem az ottlétet, és nem csak azért, mert amig ott voltunk, addigra otthon is a fa alá kerültek az ajándékok (nyilván ezért késett Anyu mindig) Otthon a belépőben kellett sorakozni, amig nem szólt a csengő. Anyu előre ment, tett fel karácsonyi lemezt, bedugta az égősorokat és kattintásra készen fényképezővel a kezében várta, hogy mi betódoljunk az ajtón.... A 25.én reggel mentünk Nagyimékhoz, ahol unkatesó hegyek, rejcsúr móka kacagás. Imádtunk ott lenni. Mindig, mindenki. A többi nap már nem Volt ilyen kötött. Vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek éveken keresztül.

Aztán meghalt Öregapám. És a 24-ei átmenetel csak jelképessé lett, mert csak Öreganyámért mentünk, hogy nálunk legyen, ott vacsorázzon.

Majd meghalt Nagypapám. Így nem ő hozta 24-én a halászlevet, hanem nagybátyám.

És beleszerettem APK-ba. Eleinte 24-e mindig külön voltunk. és 25én este egyik éven ő jött, másik éven én mentem. 26-a pedig fordítva.

Persze jöttek a fősulis évek. Az első karácsonyom végig bőgtem, mert elkaszáltak matekból. Életembe először buktam meg valamiből és hatalmas tragédiának életem meg... Utána meg csak pusztán folyton vizsgáztam, így a karácsony... hat.... pöttyet háttérbe szorult.

Aztán összeköltöztem APKval és ez vonozotta magával a 24-ei canossa járást. Minden éven megelőzte egy balhé az estét, mert ő csak náluk akart lenni, meg az ő rokonságánál, és minden annyira túlkomplikált Volt és nehézkes és annyira utáltam... Mert akárhogy is játszottam, mindig a saját szeretteimmel voltam kevesebbet karácsonykor, és Torzsával évről évre többet.

Egy azon évben  meghalt Nagymamám és Nagybátyám. Nem volt hová menni többet 25-én. Nincs több rejcsúr.... Talán az Volt az egyetlen év, mikor nálunk Voltunk többet APKval...

És következett még két karácsony veszekedéssel, APKval, Torzsával, míg nem tavaly karácsonykor eldöntöttem, hogy soha de soha többet nem lesz ilyen szörnyű karácsonyom. Torzsa soha többé nem teheti tönkre az ünnepeket....

Szakítottam APK-val.

És az idei karácsony Anyuékkal, Öreganyámmal és rokonokkal, és barátokkal. Régi szokások és új hagyományok nélkül. Legfőképpen pihentünk. Csak úgy együtt voltunk. A szűk család. Mivel Kézművesnek sincs már meg Kamionos, és PlázaCica jelenlegi pasija is viszonylag kétlábbal áll a földön, így szenteste megint 5en voltunk. 5en, mint sok sok sok évvel ezelőtt.

Szépek voltak ezek az Ünnepek.