Nem vagyok egy Fittipaldi, és nincs több ezer levezetett kilométer a hátam mögött. Nem csörgedezik benzin az ereimben, és inkább 10 perccel később érek oda akárhová, minthogy belemenjek egy kicsit is kétes közlekedési helyzetbe. Pöttyet ugyan rutintalan vagyok, de jól vezetek, és főleg biztonságosan. Oké, parkolásnál van még mit gyakorolni, és a tolatás sem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé, de megoldom.

Vezettem már esőben, hóban, szélben és ragyogó napsütésben, a hajam végig tartott. Tegnap viszont adódott néhány helyzet, amikor azt hittem, örökre megkopaszodom. Itthon, szülőfalumban volt ez a csodás hóhelyzet az elmúlt héten. És bár most már nem esik annyi, de az utak jégbordásak és nagyon sok helyen tele vannak lefagyott átfolyásokkal. Szép lassan, kettesbe eldöcögve, simán lehet venni az akadályokat amíg meg van a látótávolság, itt még kevésbbé izzadt a tenyerem, hiszen "csak" úton kellett tartani a kocsit. Viszont mikor elkezdett szakadni a hó, és a főút egynéhány pontján olyan hóátfúvások  nehezítették a terepet ami egy kisebb maja temetkezési helynek is beillett volna, csak nyeldekeltem és kapaszkodtam a kormányba.

Érdekes élmény, ahogy az ember feneke alatt táncot jár a több száz kilós autó, és szabályosan küzdeni kell, hogy akkor is arra mész amerre én akarom. Felejthetetlen, amikor van kábé 5 percünk a hiper sebesség miatt arra, hogy átgondoljuk, hogy 10 méter múlva vajon hogy fogok megállni, mennyit fog csúszni a kocsi, és ugye nem lép le elém senki. Akció filmbe illő jelenet, mikor az idióta kamion sofőr nem bírja a 30cal poroszkáló autósokat, ezért egy szép 10 autóból álló folyamatos sor előzésébe kezd, majd megcsúszik, és az ember látja, hogy basszus majdnem "rácsukódik" a pótkocsi, de még éppen visszahozza a kedves hivatásos. Ehhez képest a kétszer megpördülő alfa-romeos már igazán csak apróság.

A 20 perces utat sikerrel teljesítettem 1 óra 10 perc alatt. Az autó is és én is épségben hazaértünk, és örömmel zártam magunkra a garázs kaput. És még a hajam is megmaradt.