Agyalok ezen a szakításon. Hogy hogy kellene, mint kellene.... Néha véresen komoly, néha elmegy... néha belehalnék... néha alig várom. Összkonzekvencia: meg kell tenni, a kérdés, hogy hogyan. Mondjuk így:

Mondjuk az tény, hogy nálunk a ribanc a munkája lenne... De akkor is, ettől a videótól a folyik a könnyem, és nem bírom abbahagyni a vinnyogó röhögcsélést... :)

Az élet nem lett jobb, de ezen jót röhögtem :D

Muszáj volt. Kimentem a Margitszigetre. Gondolkodnom kellett, hogy mit akarok, és hogy akarom.

Nem érdekelt, hogy még félig taknyos és lázas vagyok. Bicajjal mentem a ragyogó napsütésbe. Hihetetlen volt. A Rakparton láttam virágzó cseresznye fákat, a madarak csicseregnek, kamaszok andalognak és le se szállnak egymás szájáról.

Az illat, a szél az arcomon, a napfény a karomon. Ahogy gyorsítani tudtam, és ahogy elfeledkeztem a városról. Aztán a Duna. A Duna part. Maga a Sziget. Szeretem a Szigetet. Az egyik kedvenc helyem a városban. Pont erre való. A naplóval a kézben ücsörgésre és az írásra. Mert az az igazi. Akkor beszél az ember a lelkével a lelkére... Egy döntést meghoztam. És ezzel talán felveszem a fonalát a félbemaradt folyamatoknak. Remélem.

Csendes fohász, hogy kérlek Bennetek segítsetek, legyetek velem, hogy a novemberben elkezdett utam végig járjam, hogy végig vigyem amibe belefogtam, és azt amiben most megtorpantam. Mert akarom. Döntöttem. Akarom, hogy így legyen és megtörténjen! Meg kell történnie.

"Valami szomorú dallam hangjai halkan kísértenek éjszakákon át,

Velem vannak és együtt dúdolgatjuk a halál dalát..."

Kaptam egy sms-t. És egy e-mail-t. Sikeresen tönkre tettem.... örökre megbántottam a legjobb barátom. És érthető módon elege lett belőlem, és kiadta az utamat. Érthető az egész. Megértem.

Igaz, most nem kapok levegőt, szúr a szívem és forog velem a világ. Tudom, hogy mit kellene tennem, de képtelen vagyok. Nem akarok. Nem bírok, megbénítom saját magam. Ez a helyzet...

Fizikailag szakad meg a szívem, érzem. Ennyire rossz még soha nem volt szúr, zsibbad, talán nem is lenne rossz, most azonnal szívinfrartusban meghalni, most azonnal, és nem törődni semmivel és senkivel.

Az a téboly szerű röhöghetnék van rajtam, és várom, hogy a megrepedt szívem mikor áll le. Mikor mondja, hogy na bazd meg itt van, elég volt. Egy életre elbasztál mindent.

Pedig azt mondták, hogy semmi sem megváltoztathatlan, csak vannak dolgok, amiért többet kell dolgozni. 2010. november 25. Ez volt az esélyem napja. Azóta minden csak romlik. Nem találom a kiutat. Végem van....

Tudni való rólam, hogy imádok bicajozni. Most már. Vagyis... régebben is szerettem, de az más volt. Falun a birnga alapvetően közlekedési eszköz, és másod, talán harmad soron csak szórakozás. (Másod soron felvágás, hogy nézd, nekem bibííííííí nekem ilyen) Ehhez mérten szerettem, használtam én is.

Aztán felkerültem Pestre. Első körben a koleszos évek alatt még szabályosan használtam a BMV-t, aztán már én is blicceltem. Majd elkezdtem dolgozni. BMV-ztem, utáltam, de praktikus volt. Egyszer csak párom, az egyik haver hatására megbolondult, hogy vegyünk bicajt, azonnal. Na igen. Az ötlet kicsit se tetszett (sőt, ott szabotáltam a tervet ahol csak tudtam). PESTRE?! Bicajt? Hosszas rábeszélés után hagytam magam, beleegyeztem, hogy vegyünk bicajt úgy max 30-ért. Ez az álomkép az összegről hamar meghiúsult... A végeredmény (amibe persze teljesen beleszerelmesedtem) sajna a dupláját is meghaladta. Egy strapabíró monti-t vettünk. Gyerekkori álmom valósult meg hirtelen ennek a férfivázas kemény gépnek a személyében. Szép csilli-villi acélkék-szürke volt. Vettem hozzá katicabogaras csengőt., hogy kicsit nőiesítsem. Nagyon csini volt. Kezdetben csak hétvégén került elő, aztán egyszer-kétszer bementem pénteken vele dolgozni, majd folyamatosan bekerekeztem, amíg tíz fok alá nem esett a hőmérséklet.

Imádtam, imádom a bicajt is és a bicajozást is. Falun és városban is. Most már. Egyaránt. Tényleg. Levezeti a stresszt, szabadnak érzem magam tőle, és a belvárosban gyorsabb vagyok mint bármelyik BMV. Persze, egészséges, környezetbarát, pénztárca kímélő. Ami kezdetben azért jelentős gondot okozott, az a ruha kiválasztás volt (nyilván női probléma), mert hát hogy hogy, meg mit. Aztán megoldottam. Ezért van a frankó bicajos táskám, váltás inget, szoknyát simán elbírok, és a cipő sem gond, mert a  magasságom miatt nyáron szinte állandósult a balerina. Igaz, ennek az acélkék szerelem bicajnak brutál pedálja volt. Krómozott, hegyezett fém pedál, ami szét szabdalta a kis cipellőim talpát. Ezen a kis kellemetlenségen, két idegen segített átlendülnöm, megfosztottak a cipőevő pedál gondjától. Tavaly nyár elején ellopták szőröstől bőröstől a bicajom. Ellopták az én drágaságom. Fényes nappal a leláncolt bicajt a Vörösmarty térről a NewYorker elől. Délben, a rendőröktől és turistáktól hemzsegő térről, a biztonsági kamera orra elől, megközelítőleg 10 perc leforgása alatt. Erővágóval elvágták a lakatom, és elvitték. Csak a szétvágott lakat zár részét hagyták meg nekem . Voltam olyan hülye, amikor a hűlt helyét találtam, az első gondolatom nem az volt, hogy ellopták, hanem, az, hogy jajj, valakinek útban volt és odébb tolta!(?!) De nem. Két "etnikum" a kamera felvételeink tanúsága alapján erőszakkal a magáévá tette.  Természetesen a tettesek nem kerültek elő.

Nagy sírás rívás következett. Nem akartam bringa nélkül maradni a verőfényes nyár legelején, és nem is áltattam magam. Tudtam, hogy ez már soha az életben nem lesz meg. Igazam lett. Sajnos. Ezért hagytam magam másodjára is szerelembe esni, igaz, most másként. Mondhatni praktikusabban. Az első bicajom választásakor még a vidéki lány győzedelmeskedett. Férfivázas kemény monti. A mostanim egy csodaszép hófehér női trekking. Hatalmas kerekekkel, baromi jó teleszkóppal és kényelmes üléssel. Ez a bicaj, sokkal, sokkal jobban megfelel nekem, a városi létemnek, meg a hétvégi kiruccanásaimnak. Tökéletes. Ezen nem fáj se a hátam, se a vállam. Egyszerűen kényelmes. Gyors. Fürge. Szuper. Ő az igazi.

És ha nem lennék fülig taknyos, már vele járnék dolgozni. De az vagyok, ezért még kicsit visszafogom magam. Még. Egy iciri-piciri-micirit.

A lényege ennek az egésznek: pattanjon kerékpárra mindenki. Ne legyetek szkeptikusak. Vagyis legyetek, csak próbáljátok ki. Nyilván 3 gyereket az iskolába oviba vinni nem lehet bicajjal. De annyian vagyunk, akiknek nem kell ezt a feladatot teljesíteni. És annyiunknak van elérhető távolságban a munkahelye. Csak egyszer, egy pénteki napon, próbaként. Ennyit megér. :)

Alább pedig kedvcsináló videók. Amolyan kampány célból. :)

Igaz ez a fenti nem feltétlenül a bicajozásról szól, de aki bringázik, még az ágyban is strammabb.

Ugye mondtam, hogy ez mindenkinek élmény :)

És valóban. Én is tapasztaltam könnyebb így ismerkedni. De még mennyivel könnyebb :) És talán, a bringások kicsit összetartóbbak is. De lehet, hogy ez csak az én tapasztalatom.

Azért ezt a toronydaruba való "felszáguldást " olyan E.T. módra én is kipróbálnám.

Tudom, tudom, ezt mindenki ismeri, láttátok már sokszor, de ettől még nekem nagy kedvencem. Főleg, hogy idén már én is a "hegyen" dolgozok, így szinte látom magam, amint először felküzködök, és hazafelé :D Na akkor, utánam a vízözön :D

A blogom, önsegélyező, önmegismerő terápián túl hiúságom legyezgetésére,és ki nem mondott titkos gondolataim szétkürtölésére szolgáló napló terápia és szárny bontogató próbálkozás.

Önsegélyező, mert az írás kikapar a legsötétebb gondolatok mázsás terhe alól is. Önismereti, mert bár a környezetemben élő embereket gyorsan és meglehetős pontossággal kiismerem, mégis az a zöld szemű, világ elől elrejtett lény számomra is félelmetesen ismeretlen. Hiúságom? Ez egyszerű. Mindig az a beképzelt tévképzet kering a fejemben, hogy tudok írni, csak akarnom kell, és jó vagyok, csak akarnom kell. És azért nem tettem meg eddig, mert félek a kudarctól. De mégis, mindennél jobban vágyom a kritikára. Titkos gondolatok. Nem ismerlek Téged (engedd meg, hogy tegezzelek), aki arra vetemedsz, hogy olvasol. Nem kell, hogy napi kontaktban legyünk, nem kell, hogy neked megfeleljek. Ez a legfontosabb. Hogy nem kell megfelelnem, azt mondok amit akarok, és meg is sértődhetsz, jól is eshet Neked, egyik miatt sem kell aggódnom. Hogy mitszólsz,ha... Ez meglehetősen élvezetes számomra. Napló terápiának szánom, mert ezzel többé kevésbé majd egyszer visszapörgethetem a mindennapjaim. Szárnybontogatás, mert az is lehet, hogy egyszer, majd nagyon egyszer híres író leszek :)

Magamközt. Azért ez a blog címe, mert sokszor a belső monológjaim azok, amik átsegítenek a nehezebb élethelyzeteken. Magammal  beszélgetek magamközt. Remélem, érthetőek lesznek, hogy éppen "ki" beszél. Mert én többen vagyok. Na nem vagyok skizo, de mindenképpen érdekes, hogy a személyiségem szétszakadt, egymástól megkülönböztethető énekre, akik mind mind boldogok akarnak lenni. Van a felnőtt, a gyerek, a zsarnok, a szerető, a szörny, az anyáskodó (nem, nincs gyerekem, nem vagyok férjnél sem), a gyilkos, a gonosz, a naiv, a perverz, az ostoba, az okoska, az érzelmes és az értelmes. Hát ennyi mindenki közül nem találom én magam.

Talán az sokat fog segíteni, ha előzetesnek elárulok magamról és "fejlődés történetemről" annyit, hogy vidékről származom, egy kicsike faluból, mondhatni legalsóközéposztálybeli, faluhierarchia alján álló családból. Feljöttem ide "Naffaluba", lediplomáztam a PSZF-en, azonnal munkába álltam könyvvizsgáló asszisztensként, így is dolgoztam 3 évig, egészen e hónap elejéig. Akkor különböző okokból munkát váltottam, és most.... hát az új melómtól nem vagyok elragadtatva, de erről majd még biztos fogok mesélni. Van egy párom, aki a gimis szerelmem. Hmm.... felszínen mesébe illő kapcsolat, a mélye pedig... de erről is fogok írni. Mert erről kell. Hogy ez az út milyen személyiségbeli rendellenességeket okozott nálam, hát... az a későbbiekben kiderül.

Hát, ez lennék én, a blogom, egy csipetnyi esszenciája annak, ami a célom, vagy értelme ennek az egésznek.

"Ha fáradt vagy az úton, leülhetsz egy kőre

Ha szomjazik a lelked, kimehetsz a zöldbe

Ha átfagyott a tested, a Nap felmelegít

Ha bánatod hordozod, a madárdal felvidít

Ha egészséged fogytán, gyógyírt ad a mező

És ez a sok szeretet, mely a teából kifő!"

                                                            Bio Mandala TEA -  ÖRÖKZÖLD

 

 

 

 

 

 

"Ha lelked fázik
Tested is melegre vágyik...
Magányos vacogásod egy pohár teába zárod.
Érzed ha fúj a szél.
Morog az idő, majd csendben megáll.
Sóhajod a múlt mélyébe száll.
S ha az ébredő jelen hozzád ér.
Fájdalmad jégvermén olvad a tél..."
                                                 Zed Koby

 

 

 

 

 

 

 

"Ahogy itt ülök, csak a tegnap szele simogat,
Megérint melege...
Egy illat, egy íz, egy csésze tea.
Mind csak egy pillanat.
Az idő elfut,
De számban jelenem S múltam íze megmarad..."

                                                                   Oscar Cochoir

 

 

 

 

 

 

  

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki folyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, amikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
- Én is teázom, kedvesem...-
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

 

                                    Dsida Jenő: Esti teázás

  "az első csésze az ajkamat és a torkomat nedvesíti meg. A második elűzi magányosságomat, a harmadik áthatol a hiábavaló (meddő) belsőmön. A negyedik csésze könnyű verejtékezést indít, az élet minden rossza eltűnik a pórusaimon keresztül. Az ötödik csészénél megtisztulok, a hatodik csészénél a hallhatatlanság birodalmába képzelem magam. A hetedik csésze - nem tudok tovább írni csak hűvös fuvallatot érzek, mely beleakad a ruhám ujjába..."

                                                   Tang kínai költő

  Amíg élünk, túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy szemügyre vegyük saját létünket.
Mit tehet az ember, ha egyszer így bele van gabalyodva a szenvedés és a káprázat bardóiba (köztes léteibe)?
Az emberek pokoli birodalmakat teremtenek a haragjukból és megint más világokat a szenvedélyeikből, az irigységükből, vagy az önterltségükből.
Kivetítjük az érzelmeinket és azt hisszük ez a valódi világ. Lehetrnek néha igaz belátásaink, felvillanások, de aztán észre sem vesszük és újra és újra a régi szokások és érzelmek irányítják életünket. Mindenkinek szüksége van együttérzésre és ezt az együttérzést ki kell terjesztenünk mindenkire, nemcsak másokra, családtagjainkra, de saját magunkra is.


Bardo Thodol  - Tibeti Halottaskönyv

-Szerintem valami nem oké velem.

-"AZON" kívül?

-Aha....

-Mire gondolsz?

-Hát, tudod.... magunkra...

-Pontosan?

-Hát tudod te....

-Arra, hogy meg van mindened, még se jó?

-Jaja... valami ilyesmi...

-Milyesmi?

-Vannak szeretteink, van pasink, van egy jól pozicionált melónk, vannak barátaink. Van mit enni, van min hülye blogot írni....

-Aha.... És?

-És baszki, céltalanabb, elveszettebb, és boldogtalanabb vagy, mint valaha. Magadnak sem akarod beismerni....

-Aha... mit is?

-Hogy elkúrtuk.... már régen... de ezt eddig is tudtuk...

-Ja, de belegondoltál? Így kell leélni egy egész életet....

-És? Szépen építkezhető alapok, stabil környezet, mi ezzel a baj?

-Talán csak annyi, hogy semmiben nem lelem örömöm.

-Akkor keresd.

-???? Borítsak fel mindent?!?

-Mindennel elégedetlen vagy? Tényleg nem leled semmiben örömöd, kedved?

-Háááát.... Ja, asszem....

-Akkor? Mire vársz?

-?

-Arra vársz, hogy én is meghalok benned és beleszoksz, szürkülsz ebbe az egészbe, és kispolgári senki leszel, aki bólogat, pontosan, az akivé neveltek, és pontosan az, amit elvárnak tőled?

-Mintha szemrehányást tennél....

-AZÉRT BAZD MEG, MERT EZ NEM TE VAGY! És EZT te is tudod, én is tudom. Mindegyikünk tudja. Többre vagy képes. Csak higgy már! Bennem, benned, magunkban!

-Jól vanna....

-Nem baszogatni akarlak, de ebbe belehalok.... Meg fogok őrülni. Már így sem állok messze tőle...

-Mit akarsz mit tegyek?

-Bazd meg, szedd össze magad, és tedd magad végre kibaszott boldoggá. Tedd azt amihez kedved van. Írj könyvet, regényt a magad örömére, szeress, szeretkezz ismerkedj magadért. Légy önző!

-De ez ellentmond mindennek....

-Minek is?

-hát mindennek....

-Mi mindennek?

-Jajj... hát te nem érted????

-De, én értem.....

- Hideg van...

- Aha... Te is fázol?

- Nagyon.

- Mi legyen?

- Nem tudom. Talán kapjuk össze magamat. És kezdjük előről.

- Már megint?!

- Igen. Nincs mit tenni.

- Nem unod még?

- Mit is?

- Hogy mindig elmagyarázni, hogy te egy vagy, hogy mi egy vagyunk, hogy beteg a lelkünk, és csak magamat akarom megismerni, és csak egyedül önmagamtól akarok boldog lenni.

- Na... Látod, el is mondtál mindent.

- Miről is?

- Hogy ez a blog javarészt belső monológja egy szenvedő, önmagát nem találó 1000 éves lelkű lánynak, aki a harmóniát keresi, de nem bármi áron.

- De nem írtuk le mit szeretek....

- Nem baj. Nem is kell. Azt majd máskor. Majd legközelebb...