Ezektől a zenéktől mindíg ellazulok. Ritkán hallgatom őket, de jól esik. A füstös (APK szerint művész/alteros) pub-ok, piától tocsógó pultjai mellett állást juttatja eszembe... Ahogy vigyorogosra  idva magam ellazulok a zenére...

Érzitek már a füstöt? A piát, amitől a kéz magátol siklik a levegőben, a hajat, ahogy ritmusra dobálja magát, a csípőt, ami olyan erotikusan vonaglik a maga kínzó lassúságával a zene ritmusára, a test teljes felszabadulását, a lélek könnyűségét, a flörtöt a levegő elemeivel, a játszmát a tűzzel....

Hunyd le a szemed... ÉLVEZD!

Arra jutottam, hogy ha beldöglöm is túlélem valahogy a mostot. Ésszel, szívvel, józan döntéssel, a fájdalom teljes átélésével, a változás izgalmával, az elengedés kényszerével, bocsánatkérés gyötrelmével, erővel, megértéssel, és a már meghozott biztos döntés tudatával.

Gondolkodtam. Igazából 2 régen eldöntött döntést kellene, közölnöm, meglépnem, végig vinnem, és akkor azonnal egyenesbe kerülnék. A részecskék lassan összeállnának egésszé, és kinyilna egy olyan világ.... ami mélyen bennem él, és ami az igazi otthonom, csak én zárom el magam elől. Egy világ ahol minden igazi és valós lenne, minden VALÓS lenne....

Ennek a bejegyzésnek semmi értelme... csak magamat győzködöm... De minek, hiszen minden előre eltervezett lépésről tudom, hogy jó, sőt, tökéletes. Csak... néha... mintha ólomból lennék. És minden mozzanat nyomasztóan súlyos... Pedig megvan bennem az erő. De az együttérzés is még túl erős bennem... Nagyon nagyon erős... Nem jó ez így... Miért érzek bűntudatot? Miért bénít meg egy olyan ember iránti felelősség, akiről tudom, hogy nem hogy gyereket nem akarok neki szülni, de még csak az elkövetkezendő egy évet sem vele akarom tölteni. Példának okáért.... ma külön mentük ki Kelenföldre, én értem ki előbb. Figyeltem a vágányok között, ahogy APK közeledik. Néztem a járását, a termetét, néztem benne A FÉRFI-t. És semmi... akár egy vad idegen is jöhetett volna velem szemben. Nem éreztem semmit. Még csak a fizikumához sem vonzódtam. Csak az együtt töltött elmúlt évek küzdelmeit és fájdalmát láttam közeledni, a közös harcokat, amik nem hoztak közel egymáshoz. Legalábbis engem eltávolított. Én nem vagyok képes úgy szeretni APK-t, ahogy megérdemli. És ő sem szeret engem úgy, ahogy én szeretném, hogy szeressen. Csak lopjuk egymás idejét. De kettőnk közül mindig én voltam az, aki érzelmi téren mindig felnőttebb volt. Csernus könyve igaz ránk is. Támaszkodunk egymásra, de annyira, hogy lépni se tudunk... APK-nak anyapótlék kell, az lennék én, vagyis a darabom azon része, amelyik felvállalja azt a teljes szerepet, ami ezzel jár. Nyilván mostanság nem vettem nagyon elő ezt a szerepet, mert élveztem egy másikat. Egy olyat, ami rólam, csakis rólam szól. Aki bulizik, sörözik, flörtöl, dolgozik, csavarog, vásárol, jókat vacsorázik, fecseg és okoskodik. Valaki, aki talán a legtöbb részemben benne rejlik. Valaki, aki a részeket egésszé kovácsolja....

Visszás ez... nem akarok panaszkodni... de annyira, annyira kibeszélném magamból ezeketet. Azokat. Őket. SZSZ-t, APK-t, Csoki-t, Laposnézést.... Mindenkit...

DE! Legyek kicsit pozitivabb! Élvezem az új munkahelyem :) Teccccik (4C-vel). Mert fejezzünk be minden sötét gondolatot legalább a remény halovány lángjával. És legyen a holnap egy új nap....

A firm friendship will prove the foundation of you succes in life.

Szerencsesüti

 

(milyen jó, hogy magyarul van :D (pedig kínai kajáldába vettem a Móriczon))

 

Saját magam részéről is döbbentes, hogy amit tegnap még megvalósíthatatlanul összeilleszthetetlennek gondoltam, az mára letisztult, szíjjel szervezett és működőképes. (nyilván még mindíg darabokban vagyok, de asszem van egy "fődarab" aki képes megszervezni a többiek együtt élését... talán... ha "ő" nem lenne... őszintébb lennék, és a millió felé tördelt energiáim egyetlen "én"ben összegződnének... lehet, hogy ezek alapján még csodákra is lennék képes? Na mindegy...)

A jelek szerint azonban minden buliba odaérek/odaértem, minden jelenlegi és volt munkahelyen teljesíteni tudok, minden fontosabb személlyel beszélni voltam képes, mindentől függetlenül. Megfeleltem szinte mindenkinek (kivév APK), és még egy kicsit magam kicsiny gondolatainak rendezésére is volt időm. Érdekes, hogy APK kicsit közelebb került (nyilván annak hatására, hogy közöltem vele, hogy ez így nem mehet tovább) és SZSZ pedig távolabb (nyilván 1 hónapja nem volt itthon, vagyis volt itthon, csak nem velem, hanem a lányával). VISZONT a régi jó barátok most megint közelebb vannak. Egy piciri micirit. :)

Asszem kissé szétesett a bejegyzés... :) Pedig időben hazaindultam a céges buliról, és tényleg csak két mojitot ittam... hiszen ez még csak a 3 hetem. Kicsit bánom... nem, nemis.. nagyon nagyon bánom.... mármint, hogy nem maradtam végig... addig, amig a buszok nem kezdenek megint járni....

 

Változtass magadon és a szerencse is változtatni fog rajtad.

 

(arab közmondás)

Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik mindennap megmossák a lelküket is?

Gárdonyi Géza

....

-Az a bajom, hogy nem figyelsz rám, hogy nincs benned semmi kedvesség, semmit sem csinálsz szeretetből, és úgy nekem nem is kell, és különben is folyton panaszkodsz.

- Aha.. mindezt abból szűrted le, hogy hazafelé nem mentem be boltba.

- Többek között. De komolyan, ott mentél el előtte... miért nem mentél be???? Tudod, hogy kell kenyér.

- Nem volt eszembe, de már megyek is.

- Majd én lemegyek!

.... (ajtócsapkodás) ..(7perc).... (ajtócsapkodás, meg se fordulok).....

- Szia, megjöttem!

- Szia.

- Most mit csinálsz???

- A vacsorád.

- Megmondtam hogy jó lesz a virsli is, minek álltál neki főzni???

- Mert a virsli gondolatától nem voltál túl lelkes.

- Engem nem a hülye virsli érdekel!!!

- Tudom, tudom... hanem, hogy ÉN eleget foglalkozzam veled.

- Na látod, erről beszélek, csupa gúny és megvetés vagy, semmi kedvesség, láttad, hogy hoztam dinnyét.

- Nem.

- Persze, mert arra se méltatsz, hogy megfordulj, ha hazajövök.

- Már egyszer hazajöttél. Én meg most éppen hagymát szeltem. Bocs, hogy nem dobok el mindent és ugrok a nyakadba a második hazaérkezésedkor.

- Megint gúnyolódsz. Én legalább gondolok rád. Látod, hoztam dinnyét. TE mikor vettél nekem valamit is utoljára? De komolyan... Na ugye! Nem vagy képes megmondani....

- "APK" hisztizel.

- TE hisztizel. Én legalább törődöm veled.

- Miért én nem veled? Nem gondoskodom rólad?

- Ezt inkább hagyjuk.

- Fejtsd ki kérlek. Tudtommal semmiben nem szenvedsz hiányt.

- Valóban. Mióta eltörted a kezed, az egyetlen dolog amit nekem meg csinálsz, hogy mosol és vasalsz rám. Nem kell már kávét főznöd reggelente, nem kell csinálnod a tizóraim.

- Igen, és én ezt el is mondtam neked, hogy mennyire tök jó ez nekem, és mennyivel jobb így. Amúgy meg, ha kell én megcsinálom a tizóriad. Ja...  és valóban, arra jó volt ez a kéztörés, hogy egy csomó mindent te is meg tudsz csinálni, nem kell nekem téged teljesen kiszolgálni.

- Sose akartam hogy szolgálj.

- Ja, igaz, szolgálni csak anyádat kell.

- Ne merészeld többet felhozni! Mit képzelsz! Én tudom hogy Ő mennyi mindent meg tesz, és ebben a helyzetben... Mégis, hogy gondolhatod? Ne példálózz vele, hogy neki mit lehet és mit nem.

- OK.

- Tudod, azért nem akarom, hogy megcsináld a kávém, meg a tizóraim, mert nem szivesen csinálod. Nem mosolyogsz. Mintha nem is szeretetből csinálnád. Látom rajtad, mikor nem vonod magad teljes kontroll alá. Sose mosolyogsz.

-Dehogy nem.

- Igen, ha megittál két pohár bort. Áruld el, mi az a nagy teher, ami miatt mindig lógatod az orrod, amitől folyton rossz kedved van? Minden rendben az életeddel, és mégis, állandóan búskomor vagy, és ebből már nagyon elegem van. Te nem nevetsz. Mindenki máshoz kedves vagy, csak velem nem. Most annak örülnél, ha azt mondanám, hogy holnap megyünk Londonba.

-....

- Ezt nem hiszem el... Te tényleg örülnél neki. Annak hogy bele a vak világba, az idegenbe, az ismeretlenbe.

- Az én vágyaim kicsit sem rosszabbak, mint a tiéd. És különben is. Ez tökre megvalósítható. Van rá pénzünk, időnk.

- Mégis hogy gondolod????

- Mi az hogy hogy gondolom? Megvesszük a repjegyet, ott keresünk szállást, péntek délután indulnánk, és vasárnap este jönnénk.

- Én még próba időn vagyok.

- Hétvégén nem dolgozol.

- Tudod az a jó, hogy én itt vagyok neked, és nem szállsz el. Mert az ilyen légből kapott hülyeségekhez, azokhoz bezzeg lenne kedved. Még jó, hogy én a földön tartalak.

- Igen. Nagyon jó. Most áruld el, mit akarsz tőlem.

- Nagyon egyszerű. Én csak azt szeretném, hogy te is legyél hozzám kedves, hogy mosolyogj, mikor csinálod a tizóraim, hogy bújj oda hozzám.

- Rendben. Meglesz......

(azóta mosolygok, és kontorllálok, és belülről pedig szétvet az ideg)

 

Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.

(Martin Luther King)

Az új munkahely egyik nagy előnye, hogy nem kell hajnalban kelnem. És mivel csak 20 percre van, és fél 10-re járok... Van egy kis egyedül, magányban töltött csendes időm. Ami jó. Ami jó, mert törődhetek a lelkemmel. Nem kell senkinek semmiféle kérdésére válaszolnom, írhatom a blogom, vezetgethetem a feljegyzéseim a havi költéseimről, olvashatom ami nekem tetszik, hallgathatom azt a zenét, amit szeretek. Olyan... nyugis. Most jó. Jó, mert nem kell megfelelnem APK-nak. Mert minden más esetben meg kell felelnem neki. Az elvárásainak. Annyira működő képtelen ez az egész... és annyira nem is érti. Csak kérdezgeti, hogy mi a baj, miért fordulok magamba, miért nem beszélgetek vele (téma ugyan az anyja, a munkája és a doktoria lenne...), és hogy mondjam, meséljek.... De nem akarok. Nem akarok vele beszélgetni. Mert nem ért meg. Nincs is közös témánk...

A heti egyik "beszélgetésünk", amikor kitört belőlem az "igazi én"em, nagyon érdekesre sikeredett. Mondtam neki, hogy szeretném látni Olaszországot. Megtehetnénk, keresünk annyit, hogy bőven megtehetnénk. Erre azt mondta, hogy nem, először lakás kell, meg gyerek. És majd akkor, ha oda jutunk. Visszakérdeztem, hogy a nyugdíjas éveinkre gondol? Azt mondta, hogy miért ne? Olaszország akkor is ott lesz. És erre kifejtettem, hogy ez az egy életünk van, és nem lenne "BŰN" elmenni, egyszer. A válasz, hogy nem a mának kell élni. És mit gondolok. Én meg rávágtam, hogy ez az egy vacak életünk van, nem tudni meddig tart, ha megtehetjük, miért nem tesszük? Ha meg lehetne tenni, miért ne? Miért kell valami képzelt felsőbbrendű cél érdekében alárendelni mindent? Én kétségbe esett voltam, ő pedig próbálta poénra venni a dolgot, hogy majd a következő életünkben másként csináljuk, most így csináljuk (semmi ilyesfélében nem hisz). Mire kiakadtam, hogy szerintem, ha az életek sora arra van, hogy hibákat javítsunk, akkor ez is arra van, és ha tényleg javítani kéne, akkor tudnám, hogy mi az a hiba amit javítanom kellene, de legalábbis érezném. És mivel két opció áll fenn jelenleg, az egyik az, hogy nem tudom, hogy mi a hiba amit javítanom kell, ebből kifolyólag ez az egyetlen élet, és e szerint kell élni, a másik, hogy érzem, hogy mennem kellene, hogy látnom kellene a világot, hogy ez, ami most van az nekem nem jó, mert egy oldalról túl kevés, más szemszögből meg túl sok, tehát érzek, és ha érzem, hogy ez a hiba akkor talán javítani kellene. Ezek alapján egyik megoldás sem áll összhangban az övével.... És folytattam volna, mert folytattam volna, de leintett, hogy ilyenen normális ember nem gondolkodik. Mi ez az agyament filozofálgatás. Állítsam le magam. Hova gondolok. Itt van és most. És fejezzem be ezt a hülyeséget. Mert jó így, ahogy élünk....

Most komolyan... jó így ahogy élünk???

 

"Szeretem azt képzelni, hogy két személy vagyok. Most azonban hiába képzelném, hogy két személy vagyok, még jó, hogy ha egy valamire való kitelik belőlem."

Alice Csodaországban

Az égiek most úgy döntöttek két hete, hogy alám tesznek mindent, csak tegyem meg, lépjem meg, éljek a lehetőséggel, és végre vigyem véghez az évek óta halogatott lépést. Nevesen elhagyni végérvényesen és örökre APK-t.

Hogy mi mindent meg nem tesznek ezért? Hm... Felpörögtek velem az események... új munkahelyem van. A "régi" se volt rossz, de ez a mostani... jobban keresek, jobbak a munkatársak, a meló is egész "szerethető". A váltás is egész simán ment.

A "SZSZ" szeret. Tényleg szeret. Ki nem mondta, de amikor én mondtam neki, visszaírta, hogy ő is. Nála már ez "fél siker".

Találtam albit. Isteni! Tényleg! Olcsó, közel mindenhez a belvárosban, újonnan bútorozott, felújított, CSODÁS. Tényleg meseszép. A tulaj ausztrál, és kb 10 év múlva tervezi hazajönni... :D

És a drága égiek mindent kisakkoztak. Mindent. HOgy legyen időm, energiám megtenni amit meg kell és ott lenni, ahol ott kell. Már csak meg kell lépnem, halogatás nélkül.... Legalábbis minimális halogatással.

Örülök ennek a nagyon nagy szeretet csomagnak amit kaptam, és nem szeretném elpazarolni, és talán nem is vagyok rá méltó... de igazából attól rettegek, hogy mi van, ha nem tudok élni a lehetőséggel, és APK megint lukat dumál a szívembe, eszembe, gyomromba... Sőt! Ettől egyenesen rettegek....

-Hát nagyon nem hatott meg ez a tegnapi "esemény".

- Minek kellett volna meghatnia?

- Talán a jósnő előrejelzéseinek?

- Ja! Hogy az. :) Nem leszek öngyilkos, APK anyja... meg majd kiderül. Eddig sem volt túl jó színben. És azért én nem gondolom, hogy fél éve van hátra. Legalábbis nagyon remélem. Mert APK nem ezt érdemli.

-Olyan közönyös vagy inkább közömbös vagy. Pont úgy csinálsz, mint akire semmi hatással nem volt ez az egész.

- Mert nem is volt. Azt gondolom, sok itt az önbeteljesítés. Az meg röhej, hogy rettegett, hogy el merje e mondani, hogy majd megpróbálom megölni magam. És tudod, azért neked se kéne vaknak lenni. Gondolod, hogy a sok rizsa az elején nem azért volt, mert megfigyelte a meséire adott válasz reakciókat. Abból analizált.

- Nem akarsz hinni neki.

- Eltaláltad.

- Mi van akkor ha minden egyes szava igaz.

- Nem tudom. Van a spirituális énem, de nem fogta meg. Nem mozgatott meg. Nem gondolom, hogy minden szava igaz lenne. És én ahhoz hogy gyógyszert szedjek be, túl gyáva vagyok. Még a fülem se merném kilyukasztani.  És azt gondolom, hogy amig van munkám meg pénzem, nem tudok megint olyan mély depresszióba esni, mint anno. Legalábbis remélem.

- És mi van a spáros sztorival?

- Mire gondolsz?

- Amikor annyira magadra vetted LN (lapos nézésű barátnőm) szavait, hogy elfelejtetted miért mentél be. Totál megzavarodtál. Járkáltál le-fel.

- Az mind APK miatt volt....

- Meg magad miatt. Ne kend rá. Na szóval, ha ilyen lesz, akkor később mi lesz? Nem félsz? Nem rettegsz? Nem kéne komolyabban venni ezt?

- Nem. Nem kéne. Mert Nagyim velem van, vigyáz rám. Vigyáznak az égiek is. Segítenek. És igazából az üzenet az lenne jó, ha lenne, ha APK anyja az orvosi vizsgálaton csupa jó hírt kapna, mert akkor könnyebb lesz elhagyni APKt.

- Azért félelmetes, hogy a bennünk lévő szörny, hogy elnyeli, mennyire képes visszafojtani az igazi érzéseid. Magad se érzed.

- Most miről beszélsz?

- Erről. A pökhendi, affekta álarcól. Legalább magadnak ismerd be. Legalább magadnak...

Húgom néha olyan kis "gyámoltalan". Néha kellek, hogy asszisztáljak a vágyai, kisebb kívánságai megvalósításához, vagy csak ahhoz, hogy ott legyek, fogjam a kezét, ha hülyeséget csinál, vagy valami általa érdekesnek, de mégis badarságnak tűnő dolgot akar véghez vinni, de nincs kivel, mert más kinevetné, vagy leintené. Ilyen volt a két hete felvetett "menjünk jósnőhöz". Persze nekem is úgy mondta, hogy hát tuti hülyének nézem, ehelyett pedig kapott egy széles vigyort, hogy én elmegyek vele, naná! Szívesen.

Így ma elmentünk. Idős néni, pránanadi oklevéllel, és erős politikai meggyőződéssel, és egész jó önmenedzsmenttel, mert az első órában elmondta, hogy mennyi, mennyi jóslata bejött, és mennyi mennyi mindent tud a mostani rendszerről, és hogy mi hogy van, és az adózás, meg a politika (én meg csak vigyorogtam, mert hát baszki, én valami számviteli vezetős főkönyvelős adótanácsadó vagyok vagy mi). Na szóval néni itt egy kicsit elvágta magát nálam, mert asszem nem ezért mentünk oda, hogy ő kit hogy ítél meg a politikában, és hogy ő milyen király tenyér jós, és kártya vető, aki már gyerek kora óta látja a tenyérben.... Egy teljes óra önfényezés után jósolt  tesómnak. Egész jól jellemezte, de azért figyeltem, hogy mit mond neki, és hol lehet félre magyarázni a dolgokat. Volt néhány pont amibe belekötöttem volna... Na mindegy. Ez tesóm jóslata, erről nem írok. Inkább a sajátomat osztom meg veletek.

Először megnézte a tenyerem. Majd jósolt magyar kártyából, végül pedig cigány kártya. A tenyeremből kiolvasta, hogy két komoly párkapcsolatom lesz (ebből az egyiket épp koptatom APK-val, ami az első, tehát ez véges). Leírta a jellemem. Hogy határozott vagyok, erős vagyok, mindig feltalálom magam, hogy nincs az a társaság, ahol ne fogadnának el, ahol nem vagyok fontos, ahonnan kilógnék, mert mindenkihez van egy kedves szavam, egy odaillő ötletem, egy stabil véleményem. Hogy szeretek utazni, élni, de elnyomom magamban, a kötelesség tudat miatt. Aztán rám nézett rettegve, hogy ezt el merje-e mondani. Hát mondtam neki, hogy naná. A túlérzékenységem miatt, és a lelkizőségem miatt depressziós hajlamaim vannak, és benne van a tenyeremben, hogy megpróbálok gyógyszerrel öngyilkos lenni, de valaki az utolsó pillanatban észreveszi, megment, így természetes halált fogok halni 80+-osan. Kissé rémisztő. Mert a jellemzés helytálló. Akkor ez a mély depressziós dolog is igaz. (amúgy voltam én depressziós, ami így utólag nagyon durva volt, többek között azért is, mert senkitől nem kértem és nem is fogadtam el segítséget) Na hát ezt én nem akarom. És igyekezni fogok megtenni mindent, hogy ne így legyen. Mondjuk ebben segíthet ez a blog. Hogy leírom, kiírom a lelkiszemetet. Egészség. Állítólag az izületeimmel lesznek gondok. Komoly gondok. Kezdjek el már most odafigyelni rá, meg a csontritkulásomra.

Aztán kártyát vetett. Kidobta anyukámat, hogy hozzá forduljak, hogy ő fog mellettem állni. Aztán kidobta APK-t. Ami félelmetes volt, mert hát nem ő az igazi a kártya szerint (szerintem sem (hozzáteszem, hogy magamból meglehetősen keveset árultam el a néninek)). Aztán kidobta APK anyját. Hogy ellenem van, hogy nem kedvel (és mennyi ilyen sztorim van, hogy öljük egymást. Ő semmibe vesz, én meg nem tartom semmire, maximum egy szadista lélekölő terroristának). Na jó, nem beszélek róla így mert beteg. Ami betegséggel sakkban tart mindent és mindenkit maga körül. De a kártya kidobta, hogy fél éve van hátra.... Mert APK örökölni fog, váratlanul, meg temetést jelzett a kártya. És ez ciki. Ma esti grill partin minden egyes epés gonosz megjegyzésénél eszembe jutott, hogy ez már csak fél év. És szegény, szerencsétlen, legalább most legyek kedves hozzá. És csak bízom benne, hogy a kártya tévedett. Vagy a jósnő. Hát csak nem lesz gond. Csak nem fél év lesz, az a fél év. Remélem, hogy sokkal sokkal tovább fogja bírni még, hogy életben tartja a gonoszsága... ez azért eléggé felkavart.  Aztán kivetette még,  hogy szerencsém lesz a munkámban.  És az "IGAZI", valahogy kötődik a munkámhoz. Ott ismerem meg, vagy onnan ismerem. SZSZ kötődik a munkámhoz. A végén rakattam ki rá lapot, és kijött, hogy ő hű lesz hozzám, hogy szeretni fog, és hogy el fog venni. Minden lány álma, nem? A kérdés, hogy az enyém is ez-e. Mármint ezt saját magamtól. És hát kb. ennyi.

Összkövetkeztetés: Nem is tudom. Az biztos, hogy nagy pszichológus az öreglány. Tuti az első körös önfényezéskor figyelte a reakcióinkat, és abból egy csomó mindent leolvasott, hogy melyikünket mi hogyan érintett. Nyilván jól jellemzett, de ez, ha tényleg jó megfigyelő és pszichológus, akár alapból levágta. Az már más kérdés, hogy a jövővel kapcsolatos infói mennyire motoszkálnak a fejemben. Ez a halál eset... ez azért durva lenne, ha bejönne, hogy APK anyja.... azt nem akarom. Ezért nem is fog bekövetkezni. A saját öngyilkossági hajlamom ellen pedig nekem kell tenni. Ennyi. Erről több szó ne is essék, mert akkor aztán beindul az önbeteljesítő mechanizmus. SZSZ... hazafelé a kocsiban írtam neki egy sms-t. Csak hogy tudja, hogy biztosan tudja, hogy szeretem. Mert szeretem. Ennek eredményeként 3 óra lesz és még vele csetelek a blogolás mellett. Mi ez, ha nem önbeteljesítés?

"Az angyalok zokogása semmit sem ér. Az igazi kincs, az ördög szemében születő egyetlen könnycsepp."

Az emberek felnőnek. Még akkor is, ha annyira tiltakoznak ellene, mint én, még annak ellenére is, ha egyszer pedig régen nagyon irigyelte a felnőtteket, hogy mindent megtehetnek. Szóval felnövünk. És így rossz szokássá válik a nosztalgiázás. Mert ugye aki nosztalgiázik az öreg. Öreg, mert réges régi emlékek hadára gondol vissza. Öreg, mert a szemét ködfátyol borítja, ahogy az édes emlékek eszébe jutnak. Öreg, mert kedves emlékeit megosztaná másokkal, még akkor is, ha ők egyáltalán nem akarják hallani. Öreg, mert egyáltalán van ideje arra, hogy ilyeneken morfondírozzon... És hát én... öregszem.

Reggel alig bírtam kirángatni saját magam az ágyból, ultra lassan sikerült összekészülnöm, és valami hihetetlen csiga lassúsággal haladt a buszom a forgalomban, ahogy a melóba "iparkodtam". Minden nehezen ment. Persze meló helyen frissen, fitten, csinosan, okosan és főnökhöz méltóan kellettem viselkedni, minden porcikám heves tiltakozása ellenére. De ugye, felnőtt emberek vagyunk, fiatalok, életerősek és pörgősek, így felpörgettem a mókuskereket. Olyan 10 óra felé ráfeledkeztem a naptárra. Megakadt a szemem a dátumon. Június 8. Fontos nap! Medárd napja. Ha Medárd napján esik negyven napig esik. Azaz széplaki búcsúig folyamatosan esni fog. Azért az durva. Hogy mit rimánkodtunk gyerek korunkban, hogy csak ma ne essen! Csak most ne! Mindezt Nagymamámnál az adott évi első nyaralásokkor. Ültünk a lócán unokatesómmal, és néztük, ahogy a komor, sötét felhőkből kövér, súlyos cseppekben hull alá az égi áldás. Ettől mindig elkámpicsorodtunk. Egészen addig, míg Nagyink elénk nem tolta a reggelit. Házi sült sonkát, madár látta kenyérrel és jeges teával... Még most is az orromban az illata. És előttem Nagyim, ahogy sürög-forog a konyhában. Aztán ahogy Nagypapám kávét főz, aminek utolsó "egy kortyot" megkaptuk. A paprika szag, ami már elő volt készítve a déli lecsóhoz... Mintha tegnap lett volna és mégis... mintha álmodtam volna....

Felhívtam uncsitesóm, rákérdeztem, tudja-e milyen nap van. Nem tudta. Mikor elmondtam neki, megbicsaklott a hangom. Ahogy beszéltünk, hallottam, hogy a két pici fia zajong a háttérben. A 3 hónapos sírt, a 3 éves pedig ordított, hogy Anya-Anya-Anya! Ő csak annyit mondott, hogy emlékszik, és fel a fejjel. Minden rendben. Ha haza megyek, babázhatok. :) Ezek a mi emlékeink. És ezek... olyan jók....

Öregszem? Öregszem.

Az életem zavaros, nem egészen tudom, hogy mit akarok és azt meg végképp nem, hogy kitől. Van ez a hosszadalmas nyögvenyelős aktuális párkapcsolatom (APK), amiben már igazából semmi jó nincs. Mert még csak biztonságot sem nyújt, csak megszokást.

Aztán van ez a szív szerelem (SZSZ) dolog, amiről azt gondolom, hogy lehet, nem is ez a jó megfogalmazás, mert ennél több, ez valahogy sosem akar múlni, és se a távolság, se az idő nem tudja megölni. Se a gubancos múlt, se a bizonytalan jövő. Semmi. És egy csomó apró gesztus, amitől ez az érzés valamivel igazibb, mint APKval bármi.

Néhány példa:

Ma kora délután kimentünk a Gátra, beszélgetni, együtt lenni, csak úgy... kettesben. Ezek a fehér szöszök ránk ragadtak, mikor telefonálni felállt, láttam hogy a sötét nadrágján és ingén csak úgy virítanak a szöszök. Így míg Ő fontoskodva tárgyalt leszedegettem a hátáról, kiporoltam a seggét:), és amikor végeztem, megálltam mellette, néztem a Dunát. Oldalt állt nekem, egy laza mozdulattal finoman átkarolt, és a csípőmre, a fenekemre tette a kezét. De nem erőszakosan, csak olyan lágyan... gyengéden, olyan mi most összetartozunkosan. Még most is felmegy ettől a pulzusom...

Mivel hideg volt a kő, az ölébe ültetett. És ahogy beszélgettünk, egyszer a nyakamba, mellembe fúrta a fejét. Éreztem az illatát. Az egész olyan valószerűtlenül meghitt és jó volt.

Szombat éjszaka a Feneketlen tónál a mellvédnek dőlve csókolóztunk, olyan hosszan, erotikusan, szerelmesen, szenvedélyesen, forrón. Nem akartam abbahagyni...

Ültünk a Macis parkolóba, egymással szemben, nem nagyon tudunk összebújni, mert a hülye felsőmből ömlött ezerfelé a csillámpor. Csak megcirógatta a kezem, másra sem tudtam gondolni utána...

Ahogy magával húzott az ágyra....

Ahogy figyel rám, ahogy kikéri a véleményem, és érdekli. Nem mondja azt, hogy ez mind nagyképű hülyeség, vagy kicsinyes ostobaság. Hallgat. Figyel rám...

Mégis.... mikor beszélnem kellene, hogy mit szeretek benne, bennünk... ledermedek. Nem tudom elmondani neki, hogy imádok elveszni a kék szemeiben, hogy imádok vele beszélgetni, hogy imádom, hogy vele önmagam lehetek, hogy fontos vagyok neki, hogy nő vagyok neki, hogy olyan a viszonyunk mint valami iszony a legjobb barátok és a leglázasabb szeretők között...

Többször mondta már, hogy hiába... ott ülök mellette, mégis azt érzi, hogy máris hiányzom. Ma én is ezt éreztem. Még ott ültem mellette, és mégis... Annyira, de annyira hiányzott....

Hisztek a sorsban? Vagy a sorsszerűségben? Hogy vannak silány kis életünknek olyan pillanatai, amelyek adott másodpercben jelentéktelennek tűnnek, később mégis események teljes sorozatát indítják el? Hogy egy jelentéktelennek tűnő döntés oly annyira befolyásolja a későbbi rövid, vagy hosszú távú életünket, hogy azt sosem képzeltük volna? Nekem most volt egy ilyen pillanatom...

Hétfő reggel szokásos küzdelmem vívtam a Törökvészi úton munkába menet felfelé tekerve. Mire a tetejére érek (a Nagybányai úthoz), mindig rám tör a farkas éhség. Ezért már párszor megálltam a "jókenyérludwig" pékségnél reggeli kakaós csigáért, vagy egyéb nyalánkságért. Most is ezt terveztem. De oly annyira el voltam foglalva a saját kis gondolataimmal (pasik, meló, barátok, család, albérletek, jövő, jelen), hogy eltekertem a pékség mellett. Még nem jártam 20 méterre se, mikor észbe kaptam, hogy elfelejtettem megállni. Vacilláltam, mert ott mégis csak finomabb és olcsóbb a kakaós csiga, mint a hegytetőn lévő "aranyboltban". Végül nem fordultam vissza... EZ volt A DÖNTÉS.

Emiatt értem oda pontosan abban a pillanatban a sötétkék kisbusz mögé, amikor két 9-10 év körül gyerek a buszra rohanva elém/belém lépett. Emiatt elképzelhetetlenül nagyot estem, én is, meg a gyerekek is. Nem láthattam őket, tényleg nem. Takarta őket a busz. És rohantak. Ha autóval vagyok... akkor nekik végük, igaz nekem is, de ők abba bele is haltak volna, nekem meg  ugye a fogház... vagy börtön, meg lelkiismeret... egy életen át. De bicajjal voltam, Így ők felpattantak, "bocsibocsi" kíséretében felpattantak, és már csak a 11es buszról nézték, ahogy a szembe jövő autós segítségével kaparom össze magam a cuccaim, és a bicajom az úttestről...

Bebicegtem a munkahelyre, a tropára ment bicajom leraktam a garázsba, azóta ott pihen. Szervizbe kell vinni, mert tropára ment. Első-hátsó kerék csere, a többibe meg még bele se mertem gondolni. A nap végére annyira bedagadt a könyököm, amire ráestem, hogy meló után elvonszoltam magam a sebészetre.

A sebészeten hosszas várakozás után bekerültem a dr. B-hez, aki elküldött RGre, miután nagy bumszli sebtapaszt tett a térdemre, ami alól csurgott le a lábszáramon az a sárga fertőtlenítő trutyi, a jobb csuklóm fáslizva, bal kézfejem átkötve, és persze a jobb lábamra bicegve a tetanusz injekciótól... Úgy néztem ki, így vén fejjel, mint valami vásott rossz kölök. A baj, hogy nem lett lefényképezve... Ezt azért sajnálom.

RG után kaptam egy csuda szép gipszet válltól csuklóig. Mivel még sosenem volt ilyenem, alkudozni kezdtem, hogy ha csak a könyököm tört el, akkor minek már ekkora, ilyen 40 fokba nem lehetne kisebb, rövidebb, aranyosabb? Erre át akart küldeni a Szent Imrébe, hogy menjek oda, és álljak ott elő a kérésemmel. Erre felderült az arcom, hogy ott adnak rövidebbet? Mert akkor nyilván megyek :D Mire közölte dr. B, hogy NEM, majd ott elmagyarázzák, hogy a törött könyököt így kell rögzíteni. Nyilván elkámpicsorodtam, de megláttam magam a tükörben kötözött kézzel, bicegve, összevissza ragasztgatva és annyira vigyoroghatnékom támadt, hogy mikor kiléptem az ajtón, és láttam az elképedt arcokat a rendelőben kuncogni kezdtem. Hangosan. Aztán persze haza érve az aktuális párkapcsolatom (APK)totál kiakadt... Jól lecseszett és csak a bicajom érdekelte... Nyilván az volt a lényeg....

De lényeg, hogy eltört a karom. Emiatt APK-t sikerült hétvégén hazapaterolnom, és egy akkora frenetikusan jó és kiváló és nagyszerű hétvégém és hetem volt, van, hogy csak na... Többek között ma már sikeresen a 3. napot lógom el meló helyről igazoltan. Koncerteken voltam, találtam egy új barátot, szív szerelmemmel töltöttem egy romantikus éccakát, egy délutánt, egy ebédet, egy fél napot, az egyik kedves barátommal borozgattam és kocsmatúráztam. És mindezt azért, mert eltört a karom. Ez mondhatni... zseniális :D

Pedig csak elfelejtettem megállni kakaós csigát venni.... :D

Majdnem fellökték egymást, ahogy a tömegben nyomakodtak. Az egyik fel akart szállni a gyors hetesre, a másik meg leakart szállni nagy nagy erőkkel a buszról. Mivel a találkozás az agresszívabb fajtából való volt, dühös pillantást váltottak...

"Ez a nagyképű picsa, mint gondol?! Hogy méreget a ribanc! Hát bazd meg, igen az ott egy csoki folt a kis fehér kabátodon. Igen az, te kis luvnya. Nem láttál még csokoládét?  Naja, vághatod a bamba képed, látszik, hogy nincs gyereked, nem érted, hogy csokinak kell lenni, ha baj van, mert az legalább megnyugtat. Endorfin, te, te. te... Tudod mi az? HHá.. Honnan is tudhatnád. Látszik az egyetlen "öröm" a pénz az elegáns kis életedben. Lehet, hogy nem bűzlők több tízezres pacsulitól, de van egy lányom, egy tündéri lányom. Többet ér mint a te pénzed. Vagy a pasid pénze, vagy az apádé..  Biztos kitartott, miből másból lenne pénze erre fehér kabátra, meg még a cipő is. Most láttam a Humanicba, vagy egy 20as.  Járjon az ilyen a kocsijával. Belém könyökölt.  Még jó, hogy Lilikém nincs itt, leadhattam az oviban. Ha én haza megyek, akkor vár a mosás, főzés, vasalás, na meg a gyerek nevelés. Nem a barátnőkkel ülök be koktélozni, vagy nem a kondiba rohangászok. Igaz, megtehetném... a férjem jól keres, meg ezért szültem a gyereket, nem?!Ostoba liba, hogy mereget a zöld szemeit, ja, az ott egy csoki folt, de jobb ha iparkodsz, elmegy a buszod, mert tudod, a busz még rád se vár!"

"Mi a...... óóóóóóó bassza meg.... A kabátom... MI A?! Ez a dagadék belém törölte a csokoládéját. Most mostam ki a kabátom. Hát ez remek... Nem csoda, hogy ilyen kövér... Legalább addig ne zabálna, amíg utazik. Ez különösen jó benyomást fog kelteni állásinterjún. Isteni lesz a csokoládé foltos fehér kabátom. Nem is ciki. Miért kell az ilyen dagadék nőknek mindenhol útban lenni?! Én értem, evési és családi problémái vannak, ezért néz ki úgy mint egy női mislen baba. Fasza.... Ő lelki beteg, én meg anyagi... Ha ide se vesznek fel, ha itt se kapok munkát... vissza kell költöznöm a szüleimhez. Nem akarok! Most már végre rendezni szeretném a dolgaim. Egyenesbe akarok jönni. Úgy tényleg. Szeretnék végre egy jó állást... Óh, bassza meg... Hiába méregetem ezt az elhasznált háztartásbelit, nem jutok előbbre, hiába töltöm ki rajta a mérgem. Arra sem méltó, hogy beszóljak neki... Elmegy a busz, és akkor még el is kések....."

Néha önjelölt írónak érzem magam. És beugrik az a több száz story amit le akarok írni regényként. Mert oldalak vonalak történetek ezrei vannak a fejemben, amit megosztanék, mert nincs másom, mint ezek a gondolatok. Ezek erednek csak tőlem, ezek elrejtik és feltárják a legbelsőbb félelmeim, vágyaim. És itt a névtelenségben, miért ne lehetne, hogy mind megírom, vázlatban, vagy kidolgozom precízen, esetleg skiccelek valamit, hogy később kiforrja magát az igazi story?

Még a nap is kisütött a kedvemért. Ez kedves. Nagyon kedves. Melengeti a szívem.

(hm... ha többet törődnék magammal és őszintébb lennék magamhoz, akkor nem-e lenne minden sokkal jobb, egyszerűbb, másoknak és nekem is? Egyszerűbb, mint most, most amikor mindent és mindenkit védeni akarok attól, aki valójában vagyok, akit nem merek felvállalni? Mi van, ha már késő? Vagy tényleg sosem késő? És tényleg csak a halál biztos?)

(Kezdjek új életet? Kezdjek úgy élni, ahogy szeretnék? Ideje lenne nem? Jobb és szebb lenne ez az új, mint a régi katyvasz? Miért hívom a rossz döntéseim sorozatát katyvasznak? Miért akarom megvédeni foggal körömmel azt az egyetlen embert, aki a legjobban semmibe vesz, és akinek a legjobban nem kell az igazi, legbelső és legrejtettebb, de legvalódibb énem?)

Tegnap ez évben először tekertem a melóba bicajjal. Ma másodszor. Igaz azt hittem, hogy ide nem lesz az a lelkesedés, amiért bicajjal járjak. Mégpedig azon okból kifolyólag, hogy az új melóhely a Törökvészi út legeslegeslegtetején leledzik, olyannyira, hogy onnan bármelyik irányba indulok, már csak lefelé tudok gurulni. 7,5 km tömény kaptató. Hát leizzadtam rendesen. Főleg elsőre (az ugyan vasárnap volt, mint próba menet). Tegnap már nem volt olyan vészes, ma pedig egy fenékkel feltekertem. Tök büszke vagyok magamra :) De tényleg. Mondjuk a napom is jól indult, mert kaptam reggelit a Batyinál :) Ma volt BAM reggeli, nem is tudtam róla. Ezért ez mondhatni megalapozta a napom. És már akkor elterveztem, hogy ma erről mindenképpen írok.

Hazafelére "kissé" megváltozott az írni vágyásom hangneme. Tele a város bicajosokkal. Tök jó! Komolyan örülök neki. És mégis... valahol annyira........  mire végig értem a Rakparton, heveny agyvérzés kerülgetett. Tegyük fel, hogy azok, akikkel a Rakparton találkoztam mondjuk, most egy hete kerekeznek városban. Ezután a feltevés után következzék a tömény morgásom, morgás csakis bicajosokról, bicajosoknak:

1. Miért kell gyereküléses gyerkőcöt cipelő anyukát leszorítani?
2. Mióta kell a piros lámpát előre szerelni??
3. Miért kell a gyalogosra kurva anyázni, ha az a szabályos és kétkerekes meg a szabálytalan???
4. Miért kell az Erzsébet-híd alatti előtti Rakpartról autóknak felkanyarodó amúgy is lassabban menős szakaszon a seggembe jönni úgy, hogy a hátsó kerekem surrog, mert tolja, nyomja a marhája az elsőjével????
5. Miért kell akkor is előzni a gyalogost, ha egy másik bicajos jön szembe? Itt miért nem lehet lassítani?????
6. Egyáltalán, a bicaj úton nincs jobb kéz szabály??????
7. Miért kell 3an egymás mellett tekerni (mindezt olyan lassan, hogy az egyensúlyt már nem lehet megtartani ezért folyton kacsázni, kishíjján összemenni), vihogni, se gyalogost, se bringást el nem engedni???????
8. Ha van a csini csillivilli rózsaszín (ami megy a csini rózsaszín rucihoz) bicajon csengő, miért nem lehet használni????????
9. Miért kell 40-el menni a tömött (egyéb bicajosokkal tömött) bicaj úton?????????
10. A Szabadság hídnál valóban várni kell a zöldre. De mégis, miért kell a várakozók közé 40el behajtani, fellökni a többieket, átszabni a piroson, kockáztatni a saját és mások testi épségét??????????
11. Ha hirtelen fékeznem kell, mert barom autós kinyitja rám a kocsi ajtaját, akkor a mögöttem jövőnek miért engem kell kurvaanyázni???????????

És ennél sokkal sokkal több minden volt még a fejembe. Na! Szóval dühös vagyok! Legyünk már emberek, vagy hagyjuk ezt az ősmagyar virtust, vagy én nem is tudom hogy mit. Tessék figyelni! EGYMÁSRA! Bicajozni jó, sőt, szuper! Nem akarok így tekerni nap, mint nap.... Legyen minden olyan szép, mint reggel, ahogy indult a nap!

Kis vidámság mára, amin vigyorognom kellett :) Mert az élet sava borsa, szerintem, ilyen köz(helyes)mondásokban van elrejtve.

Hajléktalanok jelmondata: "Kukából nem lesz szalonna."

Néma gyereknek az anyja se látja a fától az erdőt.

A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.

Az irónia nem más, mint a szellemes emberek gorombáskodása.



A chiliszósz határozott fellépésű ketchup.

A szálka a hal bosszúja.

Az ámokfutás a jövő tömegsportja.

A biztonság az a veszély, amit nem érzékelünk.

Miért marad mindig olyan sok hónap a pénz végére?

A szakáll nem szúr, csak a megfelelő oldalára kell születni.

A sláger az a zene, ami a füleden megy be és a könyöködön
jön ki.

Ha tilosban parkolsz, ne kapcsold ki az ablaktörlődet.
Mozgó ablaktörlő alá nem lehet betenni a büntetőcédulát.

Egy perc hosszúságát az határozza meg, hogy a WC-ajtó melyik
oldalán várakozol!

Az önző csak magára gondol. Az irigy másokra is!

A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi az
utasításokat.

A hülye ötletek valósulnak meg a leggyorsabban.

Nem aggódom az államadósság miatt. Elég nagy ahhoz, hogy
vigyázzon magára.

A lustaság netovábbja, ha valaki azt álmodja, hogy nem
csinál semmit.

A nagyotmondás ellen a nagyothallás az egyetlen védelem.

A sast a legkönnyebb a tojásban elkapni.

A legügyesebb állat az ürge, hiszen búzával teli
pofazacskóval képes repülni, miközben egy bagolyt
egyensúlyoz a hátán.

A pofon elhadart simogatás.

Én különb vagyok, mint a többi ember, mert belőlem csak egy
van, a többiből pedig sok.

Amiről azt gondolod, hogy mások gondolják rólad, azt Te
magad gondolod saját magadról.

Okos pilóta alagútban nem katapultál.

A teve egy rendkívül szívós állat: akár élete végéig kibírja
víz nélkül. Sőt, még utána is.

A szél a levegő azon része, amelyik siet.

Már előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban.

Muszáj mindig megoldást találni? Nem élvezhetnénk egy kicsit
a problémát?

A régész karrierje romokban hever.

Nem azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy
vegetáriánus legyek.

A számítógépek sohasem fogják átvenni a könyvek szerepét.
Nem állhatsz rá egy CD-lemezre, hogy elérj valamit egy magas
polcon.

Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász„.

Ha megéred a százat, akkor megúsztad. Nagyon kevesen halnak
meg százéves koruk után.

A válaszom egy határozott talán.

Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.

Lehet hogy a Hold kisebb, mint a Föld, de távolabb is van!

Ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el.

- Hát ez jó. Kész! Elegem van! Elveszett. Amit leírtam, számba vettem, minden leveszett.

- aha. Miért is?

- Mit miért? Mert szar a net.

- nem, nem azért.

- Akkor miért?

- te is tudod. Azért, mert amit leírtál felületes volt. Tudod… Sors, égiek, véletlenek, egyebek, amik nincsenek

- ….

- na mi van? Ezzel eddig is tisztában voltál…

- …….

- ne duzzogj! Inkább csináld rendesen.

- …….....

- enyhe „bazdmeg”-et vélek felfedezni a tekintetedben.

- ……………

- és nem, nem volt prosti, és a jegesmaci sem fog szaporodni semmivel.

- …………………….

- mi lesz? Neki kezdesz? Hozzáfogsz végre?

- …………………………….

- segítek! Kezdjük onnan, hogy elmeséled, hogy milyen lehetőség kopogtatott váratlanul az ajtódon, és hogy ezzel kapcsolatban mit érzel.

- …………………………………..

- akkor segítek elindulni. Hová adtad le a jelentkezésed a múlt héten?

- Az Eu-hoz.

- aha, és milyen munka?

- Audit.

- hol lenne a munkavégzés helye?

- Brüsszelben.

- szuper. Kicsit messze van, nem?

- Kicsit.

- és ez zavar?

- Nem. Sőt!

- de nem elfutni akarsz, ugye?

- Talán. Egy kicsit ebben látom a megoldást a jelenlegi helyzetemre, és egy kicsit úgy vélem, hogy végre vihetném valamire, mert itt nem megyek semmire, egyáltalán nem jutok egyről a kettőre, csak vergődök… Visszafog G. Az árnyékában élek, és ebből elég volt, mert ez egy olyan árnyék, ahol nekem nem jut elég fény. Bár igaz, ami igaz, pont ez az árnyék lényege, hogy ne legyen elég fény. 

- rendben. Korrekt válasz. Mennyi az esélyed, hogy megkapd a melót.

- szerintem 0%, bár nagyon akarnám, hogy ne így legyen. P. szerint 15%. Ennyiért viszont nem szoktam küzdeni. Az nagyon kevés…. Mégis… készülgetek az írásbeli tesztre… hátha….

- hogy jön a képbe P.?

- Ő mondta, hogy van egy ilyen lehetőség. Most lehet jelentkezni. Próbáljam meg, van esélyem… és hittem neki, jelentkeztem, de utána derültek ki csak a százalékok… amit ha tudok, nem kezdem még csak beleélni sem magam. Most sokkal jobban és nagyobbat fogok pofára esni, mint amennyit általában szoktam, és amennyire szeretnék. Be fog bizonyosodni, legalábbis már papírom is lesz róla, hogy IQ csökkentett debil vagyok…

- miért nem hiszel magadban?

- ?

- válaszolj.

- Nem tudom. Sok a lufi… meg, hát… hazug vagyok…

- oké, de azért meg tudjuk csinálni, nem lehetetlen, van rá reális esély, csak most akkor a felkészülésre kell koncentrálni.

- Mi van, ha….

- baszki, te is tudod, hogy nincs mi van ha… az van, hogy „B” terv is kell, vagyis, egy olyan „A” terv kell, aminek a része Brüsszel, és ami ha nem jön be most, akkor még később nincs veszve semmi. Tehát kell egy normális „A” terv. Ami az kell, hogy legyen….

- Hogy végre dűlőre jussak G.vel, bocsánatot kérjek M-től, és a sarkamra állni, és azt tenni amit én szeretnék, mert ugye G. (és most majd felrobbanok), azt mondta, hogy most már késő durr bele módjára élni, most már mindent át kell gondolni. Hát bassza meg, nem! NEM! NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEMNEM! Még most se késő, soha sem késő, hogy boldog legyek.  Hogy végre éljek. Nem kell nekem az ő kockafejű faszsága!

- csak úgy forr benned az indulat….

- Csodálod?!?

- állj már akkor végre a sarkadra, Mit picsogsz??? Ne nehezítsd meg tovább a sorsod, küld már el a picsába, mond meg neki, hogy nem akarod az ő életét élni. Mond meg neki, hogy ha akart volna, ha igazán akart volna, már megfoghatott volna. Ha igazán szeretne, mutatná, ha igazán kívánna, megtenné. De nem, baszott természetes, hogy vele vagy, hogy a női házi melót megteszed neki. Inkább vagy az anyja, mint a társa. Sőt, ház cseléd. Simán többet tesz meg az anyjáért, mint érted bármikor. Szeret, elviekben, vagy a maga módján. De csak mondja…. Tett akkor követi a szavait, kierőszakolod. Ha érzi a vesztét, meg a végét. Ha már tele a tököd az egésszel. És mikor megmondod, megdumál… mert hagyod… csak azt tudnám, miért hiszel neki… mindig, mindig ugyanaz a vége….

- Némi indulatot vélek felfedezni benned is….

- óh…. Vazze felhúztál….. !!!!!!!!!

- Nem, nem… mind a ketten ki vagyunk bukva. Ez így kerek egyben az igazság.

- ne vigyorogj itt nekem!

- Tudod… ezek vagyunk mi… mind a ketten menni akarunk, mégsem tesszük. Magunkat blokkoljuk, gátoljuk, utáljuk. Nem hisszük el, hogy megérdemeljük a jobbat. Mert ez is rossz. Másnak ennél ezerszer rosszabb, ezért örüljünk, hogy nekünk ez jutott. Szánk betesz, és némán tűr, szenved. Pedig nem kellene, hogy így legyen…

- nem, valóban nem kellene…

- Akkor?

- akkor?

- Határidő?

- húsvét?

- Húsvét. Újjászületés. Tökéletes!

- rendben.