Hogy is kezdtem ezt az évet?
Munkanélkül. Mert kirúgtak. Vagy nem hosszabbítottak szerződést, vagy akármi és akárhogy. Ahonnan kirúgtak, az a hely, az szar Volt, de a gondolat, hogy nem lesz miből megélnem, még szarabb. Rettegtem. Tényleg rettegtem.
Aztán lett melóm. És azóta is kitartok itt. Nem könnyű, nem vagyok túl fizetve, de sopánkodnom se kell. Mert legalább van melóm, nagyjából jó is, tökéletes meg ugyse lehet minden.
Verdat is megvettem. Életem első autóját.
Mindeközben APK-val napról napra, percről percer egyre romlott a helyzet és egyre elviselhetetlenebb lett. Majd megtörtént a blogtörténeti fordulópont. Szakítottunk.
És ugye jönnek itt az érzelmi hullámok, amik néha annyira mélyek voltak, hogy teljesen elnyeltek, máskor csak fodrozódnak. De a sebek gyógyulnak. Néha felszakadnak. De gyógyulnak.
És megvettem hitelre életem első saját otthonát.
És életemben először láttam a tengert. És kétszer is voltam a tengernél, másodszorra Paragrafussal, akivel megismertünk egy csomó fura közlekedési táblát.
És voltam SzSznél egy hetet.
És megérkezett hozzám Dió, az én drága babakutyám. Aki már inkább kutya, mint baba.
És még persze további szenvedések SzSz-szel. De legalább eldöntöttem, hogy van még pontosan hetes hónapja és kilenc napja. Utána mindenképpen státuszt vált.
És íme... itt vagyunk. 2013 decemberének utolsó napján. Ha pontosan egy évvel ezelőtt megkérdeztetek volna, hogy mi lesz ilyenkor, biztosra mondom, hogy sok mindent mondtam volna, de a fennt felsoroltak közül egyetlen egyet Sem.
Ez egy kiszámíthatatlan év volt, amiben több minden történt mint az azt megelőző 5ben összesen.
Na jó, mondjuk ki: kurva jó évet zárok. melósat, szenvedőset, szerelmeset, fárasztót, de haladóst.
Egy hatalmas nagy köszi nektek, hogy amikor elmerültem felrántottatok, mikor nevettem velem röhögtetek, mikor szorítani kellett értem megtettétek. Sokat segítettetek. Sokat köszönhetek Nektek.
Nem is tudom mit kívánjak az új évre... Talán hasonlóan munkás, de szép évet!
