Eddig úgy gondoltam, hogy ezen "főcím" alá, főleg olyan emberekről írok, akiket nem ismerek és soha nem is ismerhetek meg, csak "hozzágondolhatok" itt a jellemükhöz. Mégis, most ezt a saját magam állított elvet, vagy gondolatot egy picit megtöröm. Olyan emberről írok, akit még annyira nem ismerek, de majd fogok, az biztos.
Szőke... kék szemű... magas... fokhagymagerezdnyi cuki popsival. Ing-farmer-elegáns cipő kombó. Már már amerikai mosoly. Tényleg nem tartoznak a szőke pasik a kedvenceim közé, de valószínűleg ezután a srác után mások is megfordulnak az utcán. Mert határozottan jól néz ki. Jó az összkép. Pontosan az a kategória, aki után mondjuk én csak ácsingózok, mert nem vagyok elég "jó nő" egy ilyen pasihoz. Ahhoz vékonyabbnak, csinosabbnak, gondtalanabbnak, szebb arcúnak kellene lenni. Pedig jajj, de csípem ahogy hanyagul a vállára veti "Ez A Típus" a szövet, színes oldaltáskáját, azt a laza eleganciát, azt a vigyort.... na... még ha szőke is... bejön. És szép a keze. Olyan jó nagy és olyan tökéletesen ápolt.... Szóval ő az a "NYAMI" kategória.
Egy villamossal utaztunk több reggel is. Kicsit nyálcsorgattam reggelente tehát a szemem sarkából, de ennyi, még csak annyira se fogott meg, hogy itt fantáziálgassak róla. :D Aztán egyik reggel pont ott szállt le a villiről ahol én, és abba az irányba indult el, amibe én is. Hát tuuudom, hogy ez olyan pasis szokás, de nem előztem meg, mert télleg bejött a cuki feneke, meg nem is siettem be melóba. Követtem, követtem, és egyszer csak.... egyszer csak belép az ÉN melóhelyemre. Itt azért, megálltam egy mély levegő vétel erejéig, mert mindenféle variáció átfutott az agyamon, hogy mit kereshet pont az én melóhelyemen... (nem nagy irodaház, itt csak az én cégem van, aki ide bejön, 90% hogy közöm lesz hozzá) Nagyon bíztam benne, hogy nem vette észre a reggeli csöpögéseim, abban meg pláne, hogy talán bejön az a 10%nyi esély, hogy semmi közös dolgom nem lesz vele...
Bejött, jelentkezett a recepción, leült, nyilván el kellett előtte sétálnom, illedelmesen köszönt nekem is, és várt. Na meg én is, hogy ebből mi lesz. Egyszer csak jön az e-mail, hogy szeretnék bemutatni nekünk „Sziklát”, az új gyakornokot…. Az összes perverz film bevillant, ahol a vén női főnökök rácuppannak a zsenge fiatal kis gyakornok srácokra.
Mivel nem tudhattam, hogy kiszúrta-e a villamoson, minnél természetesebben próbáltam viselkedni, hoztam önmagam, bár megvolt bennem a kellő távolság tartás. Ez asszem sikerült is. Nem rajongtam érte, mint a villin, de azért rendes voltam velem, mintha én egy öreg bútordarab lennék itt, aki tök jó fej az újakkal, de csak kicsit. Kb, annyira, hogy érezze, van figyelve rá, de azért nem ő a középpont. Első körben meg is kaptam tőle azt a fajta hálás mosolyt, ami az új kollegák arcán terül szét, ha valaki kicsit útba igazítja őket. Nem vittem túlzásba, megkérdeztem, hogy van-e kajája, ha nincs rendelhet velünk. Semmi több. Tényleg. Emiatt bezsebeltem a nekem szánt mosolyt és kész.
Szerencsére nem egy szobába dolgozunk. Ami tökéletes, mert nem érzem magam cikin, bár senki nem tud az idióta viselkedésemről, de akkor is. Valahogy mégis... fura az egész... Mintha, vonzódna hozzám. Mintha... Mikor bemegyek, találkozok vele, csillogó szemekkel köszön, a mosolya csak úgy ragyog felém, ha mással beszélek szakmai kérdésekről, a szemem sarkából látom, hogy kb kiesik a kezéből a ceruza és tátott szájjal figyel. Mintha, hangsúlyozom, mintha! le lenne nyűgözve. Kajálni mikor kimentünk, mellém keveredett, és úgy sétáltunk. Fura. Lehet lebuktam és csak hülyít?
Őszintén megvallva… Ezt azért nem hiszem, nem veszem komolyan. Mármint a le van nyűgözve, meg vonzódik hozzám részt. Hülye vagyok. Kellene az egómnak, és többet látok a szituba, mint a valóság. Szeretném mindezt gondolni, de valószínűleg fele se igaz. Persze figyel, meg udvarias, meg kedves, de hogy le lenne nyűgözve… talán a szakmai tudásom miatt, de még azt sem gondolom. Az ilyen pasik nem az ilyen csajokért vannak oda, mint én. Sokkal jobbak jutnak nekik. Ez meg… amit képzelek, mert szerintem csak képzelem, és nincs így… csak azért van, hogy a saját önbizalmam dajkálgassam kicsit… pedig…. dehogy…. és ráadásul tudom is, hogy EZ mind-mind csak illúzió, amit egy kedves, fiatal Szőke Herceg természetes, és nem különleges reakciója köré vontam.
Egyszer csak rám néz pici malac szemeivel, majd durván odaböfögi: "Te meg mit bámulsz ropi?"
"Óvakodj, hogy a múltaddal, vagy a jövőddel dicsekedj. Nem fontos, hogy ki voltál előző életedben, és nem fontos ki akarsz lenni a jövőben. Számomra most az a fontos, hogy ki vagy te MOST! Ha azt mondod nekem, hogy előző életedben szent voltál, aki embereken segített, de most nem látok benned mást, mint egy önző, gonosz embert, akkor azt is megbüntetem, aki elhitette veled, hogy szent voltál. Ha pedig legbelül fényességet érzel, de a tetteidben nem tükröződik a fény, gyáva és hazug vagy, a fény csak illúzió."
Ne mond, hogy ne sírjak, ne kérdezd, hogy vigasztalhatsz meg, ne mond, hogy nem értesz, ne mond, hogy te szeretsz. Ne mond, hogy tudod, hogy nehéz, ne mond, hogy tudod, hogy hol rontottuk el, ne mond, hogy mindennél többet jelentek neked, hogy megbántad amit tettél, ne mond, hogy ha én most elmegyek, akkor soha többé nem akarsz látni, ne mond, hogy neked stabilitás kell, hogy szükséged van rám, ne mondogasd folyamatosan, hogy te megbocsátottál, hogy te tovább léptél, mindezt azért mert szeretsz.
"Érdekes, mennyire nem hiányzik a gyengédség, amíg nincsen, de ha Valaki megajándékoz vele, akkor semennyi sem elég belőle. A legszívesebben megmártózna benne az ember..."
~
A legmélyebb benyomást a Móricon egy piros nadrágos, szürke mellényes, szürke pólós srác tette ma rám. A combinok végállomásánál lévő korlátnak támaszkodott valami észvesztő hanyag eleganciával. Lassan, komótosan szívta a cigijét, minden mozdulata kimért volt, megfontolt és roppant... hm... erotikus. Kihívóan figyelte a járókelőket ahogy a tér felé nézett. Szőkés haja volt, a füstöt felfelé fújta, de a szemei folyamatosan kutakodtak a tömegben. A kezében nejlonszatyor, tele narancsos sörrel. Várt és vizslatott. Egyszerűen tudatában volt önnönmagának. Tisztában volt vele, hogy Ő egy jelenség. Mozdulatai, a ruhája, a szemtelen tekintete, az a pimasz, talán kicsit felsőbbrendű magatartása. Talán egy haverjára várt. Talán egy csajra. Talán egy csaj-haverjára. Nem gondolom, hogy komoly barátnője lenne. Mert ő az a hódító típus. Akinek a vadászat maga az értelem, a cél, és a kihívás. Nem kétlem, hogy mindíg megszerzi amit akar. Ritkán kap nemet, annak ellenére, hogy nem a tipikus férfiideál. Mégis, biztos vagyok benne, hogy olyan estéje lesz ma, amiről sokan csak álmodunk. Sörözget, hódít, élvezkedik. Talán éppen most, ahogy begépelgetem ezeket a sorokat, róla agyalva, talán éppen most hajt valakit uralma alá. Legyen az férfi vagy nő. Szinte teljesen mindegy. Tudom, hogy a nők elalélnak tőle, a férfiak pedig érzik benne az alfahímet, és ezt, ezt a pozíciót irigykedve, de tiszteletben tartják. 
Nem tudom mi hogy lesz, erre a "hely" szédelgőssé tesz. Érzem, hogy most már éhes vagyok, erre a "hely" hányingerrel reagál, ülök, próbálok dolgozni, rá se bírok nézni a kajámra, erre a "hely" magamba tömné a fiókom teljes csokoládé tartalmát. Levegőt vennék, de a "hely" azt kívánja fulladjak meg. Kimenekülnék az utcára, de a "hely" az iróasztalhoz köt. 
"Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy."
"Gyakran könnyebb szeretni, mint szeretve lenni. Kísérleteink, hogy függetlennek tűnjünk, megfosztanak másokat a lehetőségtől, hogy kimutassák szeretetüket."