A festés megtörtént. Ez tény. A hajszínem? Mintha mit se változott volna. Talán kicsit szőkébb, talán kicsit vörösesebb lett. Olyan a fejem, mint Pumukli szőkében. Nem rossz, nem rossz, de egy biztos: nem az igazi...
És mindezeken túl most az egész hajfestés izgalmát elnyomja valami....
Az ember hajlamos ráparázni kis dolgokra, hogy a nagyoknak hátat fordítson. És milyen tökéletes para volt erre ez a hajszín változtatás!
De kicsit felnyitották a szemem. Otthon, hétvégén összefutottam barátnőmmel, akit szintén nem nevezek nevén, ezért legyen Ő "Paragrafus" (nem túl kedves, de felismerhetetlen, jobb nem jutott eszembe, bocsánat). Szóval vele beszélgettem, és én is tudtam, hogy totálisan le voltam amortizálódva, meg már amúgy sem volt semmi kedvem foglalkozni magammal, mert minek? Még a hajfestés előtt találkoztunk, így a hajam csapzott volt a négyzeten, a körmeim tövig lerágva, smink zéró, farmer, póló, mert amúgy meg minek más? Minek?
Aztán miután jól kitárgyaltuk mindkettőnk hülyeségeit, a sok hasonló eszementségeink, feltett pár kérdést: reggel sminkelsz? hordasz szoknyát? De miért? Miért nem? És a válasz az annyi volt, hogy ha "foglalkozom" magammal, pl körmöt reszelek, akkor közben agyalok, és azt most nem akarok. Basszus, inkább homokba dugom a fejem, falom a könyveket, és úgy csinálok, mintha minden rendben lenne, pedig nem. Kupibbnál kupibb van az életembe. Akkora kupi van benne, hogy takarító brigádot kellene alkalmaznom... :(
De! Igaza van. Nem hanyagolhatom el magam, attól semmi sem lesz jobb. Úgyhogy: reggel ma erősebb sminket csináltam, a drágább parfümöm használtam, és meló után elmegyek szoliba. Aztán szépen lassan, nagyon nagyon lassan megint visszaépítem magam :)
És ide is csupa vidám pozitív dolgot fogok írni, mert lesz bennem annyi erő, hogy ne csak keseregjek. Nem vagyok én olyan... olyan kesergős :)
MÁSODIK:
ez itt a kérdés! Dögös vörös, a végzet asszonya... De nem az a konfekció vörös. Olyan igazi tüzes, eredeti, de nem narancssárga vörös...
Holnap megyek fodrászkellék boltba, és veszek (vagy nem veszek) festéket. Már előre sajnálom az eladót, hogy mennyit fogok tanakodni, meg picsogni, hogy de akkor ez most szééép? Tényleg széééép? Nem műűűű? Ugye nem ilyen van minden szembe jövő nőnek? Ugy-e neeeeeeeeeM?! Aha... vagy egy árnyalattal inkább abból? Vagy a másikból? Magaszerint? Neeeeeeem... az ár nem számít.... na jó, de azért ne akarja rám sózni a legméregdrágábbat.....
11-kor bejött a főnököm. Valahogy egy pillanatra megállt minden. Kb ilyen lehet, mikor az erdőben elhallgatnak a madarak és az összes többi állat, mikor megérzi a ragadozó közeledtét. Még át is futott az agyamon, hogy ez olyan "jeges" pillanat volt. Mosolyogtam egyet, hogy de hülye vagyok, mert ez csak a filmekben van, meg ez olyan jó kis regényes hangulat/helyzet leírás, de az élet nem produkál ilyet. Persz produkált ott és akkor is. Behívta az egyik kolleginám. Az üvegfalú tárgyalóban ültek le kettesben. A csend egyre nyomasztóbb lett. Félszemmel belestem, és láttam, hogy kollegina sír. Főnök papírt tömköd az orra alá, és hidegen néz rá. Aztán kézbe veszi a tollat, aláír valamit, a valamit kihozzák nekem, és megkérnek tanuzzam le. A papír a felmondási papírja volt. Egy tündéri aranyos, okos kolleginának. A döbbenettől szóhoz sem jutottam. Remegett a kezem, mikor aláírtam. Mintha valakinek a halálos ítélete lenne. Baromi szar érzés volt. Egy pillanatra elmosódott körülöttem minden, kb. mintha a saját felmondásom lett volna. Annyira szar volt. Szegény, mikor kijött, a sírástól nem tudott megszólalni, lerohant a mosdóba. Nem mentem utána, én se akarnám, ha ilyenkor valaki utánam jönne. Persze egy óra múlva visszajött, összecsomagolta a cuccait, mondta, hogy a jövő héten még lesz, és hogy a válságra hivatkozva megszüntetik a munkahelyét, meg az átszervezések végett... 
Most a szeretőd lettem, vagy több, vagy kevesebb? Sok a kérdés tudom, de jobb tisztán látni mindenkinek...
Megvan! Megvilágosodtam. A hiba bennem van, nem az engem körül vevő világban. Mert az a probléma, hogy nem vagyok elkötelzett. Az én igencsak meglett koromra az emberek már azért néhány dologgal kapcsolatban tisztába vannak. Kellene... de én már megint kilógok a sorból...
Ba'zmeeee PORTORHOS KISSEBBSÉG! Nem, egyáltalán kurvára nem érdekel, hogy éjjel 3kor az ablak alatt kell élni a családi életetek, hogy ki kivel dugott félre, és hogy a gyerek nem az övé, hanem a másik boxosé, akivel amúgy együtt rámolták ki a... és kurvára nem érdekel, hogy fel nyomja a rendőrésgen, az meg pláne nem, hogy a csókát végül az asszony veri meg. Kussolva húzzátok meg magatok, és örüljetek, hogy baszottul eltartalak titeket, fizetem az orvosotok, a gyereked kajáját, a kurvád, seggvakarásod, és még mindemelett ki tudja, hány pohár piát ittál az ellopott bicajom árából!
Ebben az országban (...) az emberek nem tudják értékelni a reggeleket. A vekker erőszakos hangjára ébrednek, amely úgy vágja ketté az álmukat, mint a fejszecsapás, és azon nyomban belevetik magukat az örömtelen lótás-futásba. Hát mondja, miféle nap lesz az, amelyik ilyen erőszakos módon kezdődik! Mi vár azokra az emberekre, akiket az ébresztőóra minden áldott reggel kisebbfajta elektrosokkal térít magukhoz! Napról napra egyre jobban hozzászoknak az erőszakhoz, és egyre jobban elszoknak az örömtől. Higgye el nekem, hogy az emberek magatartását a reggeleik szabják meg.
Az Andrássy - Deák tér csodásan hosszú piros lámpjánál merengtem el éppen az élet értelmetlenségén, mikor feltünt az a "pár". Csókolóztak. Vagyis csak a pasi csókolózott. Honnan lehet tudni, hogy csak a pasi csókolózott? Kampós bot alakban ráhajolt a lányra, akinek a háta taszító ívben feszült, az általam ismert egyik legkényelmetlenebb pózba. A csajszi a száját vonal egyenesen keményen összezárta, míg a srác... hát azt mondanám, hogy kb filmes mű csókkal vadul forgatta a fejét és egyre durvábban görbült a lány tiltakozó testére... Majd a cuppanós szétváláskor a lány picikét szomorkásan mosolygott és a fiú vállába fúrta a fejét, aki még, még, még, még akart volna többet és többet a lányból, de az annyira elbújt, hogy nem volt számára lehetséges.
...mert mindíg volt mit várni. Várni a suli kezdést, várni az őszi szünetet, a karácsonyt, a névnapot a szülinapot, a suli végét, a vizsgák végét, a felvételit, a nyarat, a következő sulit, a hétvégi bulit, a gyerek kor végét, mert akkor majd minden más lesz, és majd megmutatjuk, hogy mi tudjuk a tutit.
Van, hogy az ember annyira fáradt, hogy úgy érzi, még a lábujjai is csak ásításra képesek. És akkor a többi testrész még csak szóba se került... Két munkahely egyszerre, 9 hónap szabadság nélküliség, stabilan instabil párkapcsolat, és még minden egyéb ami ezt fokozza.
"Néha az élet olyan mezsgyékre vezet, hogy azt is elfelejted, ki voltál az utad elején.