A reptérre menet a taxis bácsi tett szerintem egy kurva nagy felesleges kört... Kissé hosszadalmas volt az ideút.

Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll... Elmentem kínföldre. Lehet szorítani, hogy a repcsi ne zuhanjon le.

Egész hét internet nélkül... és rengeteg eseménnyel.

Írtam bejegyzéseket, a céges gépre. Majd hétfőn felrakom mindet.

Nem akartam eltűnni, és nem szeretem az eltűnéseket.

És itt gondoltam volt megdorgálni Mazsolát és Sangelt, aztán eszembe jutott, hogy Paragrafus sms-ére nem válaszoltam, mert behalt a telefonom, a céges mobilommal meg nem tudok sms-t írni, mert ilyen hülye az sms írás mód benne...

Na mindegy...

Hétfőtől sok sablonos uncsi beszámoló egy kupacban.

Tell me what you want to hear
Something that will light those ears
I'm sick of all the insincere
So I'm gonna give all my secrets away
This time
Don't need another perfect lie
Don't care if critics ever jump in line
I'm Gonna give all my secrets away

Én még soha nem mondtam ezt senkinek.

Én még soha senkitől nem kértem semmit.

Én még soha nem éltem vissza ezzel a mondattal.

Én még soha nem használtam ezt a fegyvert.

Én még soha nem szorítottam senkit sarokba ezzel a mondattal.

Én még tényleg nem mondtam soha, hogy ha szeretsz, akkor tedd meg értem.

Ha belegondolok, akkor ez egy nagyon kétségbe esett kérés. És egy nagyon szemét fegyver. Egy kevésbbé erős személyiséget ez sarokba szorít, és ennek a nyomásnak enged. Ez egy aljas szemét és igazán önző kérés.

Koktél paradicsomokat mostam a salátához, amikor láttam, hogy egy kis zöld pók fuldoklik. Kiszedtem kanállal, és kiraktam az egyik virágra. Apk csak nézett nézett értetlenül, hogy mégis mi a jó francot csinálok.

- Csak ez az egy élete van neki is. És szenvedett. Nekem meg igazán nem került semmibe, hogy még élhessen egy kicsit.

- Jó hogy nem sírunk is mindjárt egy pók miatt.

- Nem. De ez élet. Vigyázni kell rá. Tényleg csak ez az egy van...

Mint mondtam, Csokitól ezt kaptam nem szülinapomra. Kis összefoglaló a könyvről.

Gazdag szexi pasi és szegény esetlen friss diplomás kislány kapcsolata, szokásos csavarral. Kb. ennyi a sztori. A kritikák mami-pornónak becézik a sok szex rész miatt. Azokban biztosan így jön le a könyv, aki fejőséván és vassvirágon szocializálódtak. (jó őket én nagyon rühellem. különösen vassvirágot. a kidobott mellével meg a bárgyú tekintetével). Na szóval, szocializáció. Azon olvasók viszont, akik a romantikát a Romana-Tiffany-Júlia kombóból ismerték meg azoknak annyira azért nem gáz. Főleg ha olvasták a szintén bárgyú alkonyat-trilógiát.

Ajánlom:

• ha nincs mit olvasnod
• ha hónapok óta nem szexeltél normálisan
• ha kicsit vaskosabb strandolvasmányra vágysz
• ha egyszer az életben legalább volt reménytelen, de fenomenális szexuális kapcsolatod
• és ha van benned annyi, hogy szokásos kliséket megkeresd és felismerd a könyvben, hogy ezen szórakozz

Nem ajánlom:

• ha egyedi sztorira vágysz
• ha normális a szexuális életed
• ha lassan olvasol és ezért a strand könyv kategória max 200 nagybetűs oldal
• ha emelkedett irodalmat keresel
• ha az alkonyattól a hideg ráz

Tömör jellemzése a könyvnek:

Feltúrbózott RomanaTiffanyJúlia egy csipetnyi Alkonyat szósszal.

Ui: ha két fennt megnevezett írónő olvassa a blogom (hihi) bocsánat a becsület sértésért. Mármint hogy nem tartom őket írónak. ;)

Tagadhatatlan, hogy a korosztályomból minden ismerős Dallas lázban ég. Két hugom is odavan érte, de PlázaCica dolgozott, ezért interneten nézte meg. Anyunak annyit meséltünk róla teljes odaadással és lelkesedéssel, hogy mondta, megkérdi PlázaCicát, hol tudja megnézni neten. A párbeszéd valahogy így történhetett:

- Anyu az RTL honlapján van fen.

- Na jó, de mi a címe annak?

- Hát ERTÉEL Most pont hu.

(anyukám elkezdi begépelni szépen: rtl)

- Miii?! Anyu, milyen rötölö?! Mondom ERTÉEL.

Anyu 20 percig röhögött, mire felhívott és elmesélte. :D

APK csomószor kérdezi, hogy én miért nem bízok benne, és miért nem hiszek neki, egyáltalán miért kételkedek benne. Mert hogy nem tudok példát mondani arra, és nem tudom ezeket megindokolni. Hát tegnap sikeresen megindokolta. Fél órát kértem tőle, hogy segítsen, és azt a hisztit, amit levágott, és hogy vele senki nem foglalkozik, és hogy én önző vagyok.... ÉA 24 órájából felet kértem. Na igen, nem érti, hogy a hit, ami még maradt bennem, azt is szépen megöli Szarul esett, na de sebaj, hisz végül is az utolsó köröket futjuk.

Igaz volt egy olyan érzés is végig bennem, mintha nem is vele beszéltem volna, hanem az egyik haverjával. Akit hol kedvelek, hol  nem. Most mondjuk elfogadom, de azért....

A srácot úgy egy éve ismertem meg egy nem túl szerencsés szituban. A lényeg, hogy 4es randi volt, hozta az akkor éppen aktuális barátnőjét is, akivel a randi után buliba, mi meg apk-val moziba készültünk. Srácnak inkább velünk volt kedve jönni, és nem a csajával buliba, és amikor a csajszi kiment wc-be olyan férficinkossággal megjegyezte Apk-nak, hogy na figyelj, hogy kell célt érni, úgy, hogy az legyen amit ő akar, és a csaj még hálás is legyen érte. Előadta a nagy halált, és hogy fáradt, de nem akarja elrontani az estéjüket, persze, menjenek buliba, igaz most a film is elég lenne, de ő fáradt, de a csajért mindent, és blabla.... Itt annyira, de annyira berágtam rá... Nyilván nem szólhatok bele, de sajnáltam a barátnőjét. Szegény csaj pedig megette a sztorit, felajánlota, hogy lehet még buliba menni máskor is, most elég lesz a mozi is. Igazából kurvára átvágta a srác, és ettől annyira negatív szereplő lett a szememben Apk-nak ezen haverja. Mondjuk azóta én is figyelek erre. Mert azt még elviselem, ha nemet mondanak, de amikor ilyen "agyafurt" módon akarnak rákényszeríteni, hogy a másik döntését én mondjam ki. Na azt rühellem. És persze, mindig akadnak erre prbálkozók. Igazából az ilyen szitu szerintem a felelősség alól történő teljes kibúvás.

Fáraszt ez a helyzet. És kizsigerel. De nyilván, ő is érzi a végét.

Úgy állunk, hogy tűz szünet van. APK most hagy, nem győzköd. Időt ad, hogy megnyugodjak. Én fáradt vagyok, de az elmúlt évekhez méltón szeretnék ennek véget vetni.

Tanácstalan, mert nem akarja, hogy vége legyen.Soha ennyiszer nem mondta, hogy "szeretlek" és én soha ennyiszer nem mondtam neki erre semmit.

Én is tanácstalan vagyok, mert nem akarom bántani. És valószínűleg nem jól kezelem a helyzetet...

A legrosszabb és egyben a legfélelmetesebb, hogy már azt sem hagyom, hogy megcsókoljon. És ezzel saját magam is elszomorítom.

És úgy áll még a helyzet, hogy estéről estére, éjjelről éjjelre én hajnalban megébredek, utána pedig őrültebbnél őrültebb rémálmaim vannak. Mint mondjuk ma. Ma kettő is volt.Az egyikben állapotos voltam, és APK volt a gyerek apja. MIndezt azért, hogy végre békén hagyjanak, hogy döntsek, hogy elköteleződjek, hogy Torzsa leszálljon rólam. És ez így ki is volt mondva álmomban. A másikban SzSz belógott hozzám, együtt aludtunk, éjjel viszont jött be a szobába APK, hogy nem tud jól aludni, én kiugrottam és nem engedtem be a szobába, majd kijött SzSz, hogy kér egy pohár vizet. És akkor ugye ott bemutattam őket egymásnak, és ott ébredtem meg, hogy de basszus, ez nem lehet a valóság....

Hát ennyi. Így állunk.

- Nem mentek el az új Didi bárba?

- ????

- Hát én a helyetekbe tuti elmennék.

- Ezt most komolyan mondod?!

- Most miért ne? :D Összeverődtök, vacsiztok egy jót, és még a szemeteket is legeltethetitek. Komolyan. Áldásom rátok.

- Viccelsz.

- Nem. Őszintén szólva tök jó alakjuk van azoknak a csajoknak.

- Naná. Abból élnek. Még jó, hogy karbantartják. Meg odafigyelnek rá.

- Igaz.

- Mint mi az agyunkból. Hm... nekik a diéta meg a sport olyan mint nekünk a továbbképzés, meg tréning meg vörksop.

- Na ja, mi az agyunkat adjuk el, ők meg a testüket.

- Na azért ne hozz már egyszintre velük.

- Miért? Most fejtetted ki, hogy tulajdonképpen ők is áruba bocsájták valamijüket, meg mi is. Nincs különbség.

- Hát azért van.

- Mi?

- Őket mindenki lesi. Minket senkise. Sőt, én igazából az agyszüleményem adom el, a jókat is meg a rosszakat is.

- Ők meg a vizuális effekteket. A jókat is meg a rosszakat is.

- Te most azt mondod, hogy szellemi kurvák vagyunk?

- Hát tulajdonképpen....

Talán ott kezdődött az egész, hogy idén nyáron életemben először allergiás tüneteim lettek. Először csak az orrom viszketett, aztán pár napra rá már a szemem is, ismét párnap és már könnyeztem, majd kapart a torkom, és végül jött a fejem bubjának állandó vakarási kényszere és a hapci-üzemmód.

Pedig tényleg megtettem mindent.

Most meg...

Alszok rendesen (igaz akkora baromságokat álmodok, hogy megérne egy vértől csöpögő horrort), iszok (vizet) rendesen, cévitaminozok, meg figyelek... mégis, fáradt és elcsigázott vagyok, a torokom pirosabb, mint a körömlakkom, hangom alig, hőemelkedés állandó, fejfájás meg lassan a mindennapi jóbarátom. És ez nem az a migrénes, ez az, amikor valami láthatatlan erő húzza előre a fejed....

Tippeket várok, mivel tudnám felturbózni ezt a teljesen megrogyott immunrendszert.

Csak az omlik össze, amit hagyunk összeomlani.

És én most ezt nem hagyom. Ezért küzdök.

EZT akarom.

EZ KELL!

(oké, most a melómról volt szó. volt egy kicsipicikenüansznyi beszélgetésem, hogy háthát a nyelvtudás ugyeugye, meg eppötyet nagyobb önállóság.... és az ütő megáll bennem, hogy... jajj... b@szki, ez a meló kell nekem.... akarom....)

Miután nagy lendülettel kipanaszkodttam magam szegény Paragrafusnak APK-rül, SzSz-ről és arról, hogy most miért nem szabad könyvet vennem, vettem egy jégkását a negyven fokban felvonszoltam magam a lakásba és agyaltam, hogy mit kellene tennem hétvégén... de megzavart a telefoncsörgés:

- Liebling, boldog nem születésnapot.

- Hát köszi. Ezt nem nehéz nem elfelejteni.

- Nyafnyafnyafff... na honnan idéztem?

- Alice csodaországban.

- Zseniális!

- Mint mindig...

- Ne harapj! Mit csinálsz hétvégén?

- Őőőő....

- Jó akkor kérdezek mást? Még mindig smucigolsz az egyetlen értelmes hobbidon?

- ?

- Oké, szóval az olvasási szenvedélyed még mindig a költsgtakarékos üzemmódban műveled?

- Ahammm...

- De gondolom, nem azért mert végre rászántad magad a naaagy beruházásra.

- Na ehhez én nyűgös vagyok és melegem van.

- Okké... Rendeltél már valamit a harcos hajadonéktól?

- Hogy mi bajod?!

- Oké, oké, nem vagy formában. Megvetted már az e-bookod?

- Nem. Nincs rá keret. Most nincs.

- Remek. Akkor figyelj rám duzzogi. A körtéri könyvesboltban dolgozik Focimániás új barátnője, Mond, hogy őt keresed,és hogy én küldtelek.

- ???

- Mondom, boldog nem születésnapot!

És le is tette Csoki a telefont. Én meg kedvetlen kellettlen elvonszoltam magam a könyvesboltba. A csodacsini csajszi szélesen vigyorgott rám, és a egy dobozt nyomott a kezembe. Illedelmesen megköszöntem, és hazacitáltam magam.

Otthon kibontottam, és tényleg széles vigyor terült szét a fejemen. Könyvet kaptam. A szürke 50 árnyalata. Ami azért vicces, mert ezen a vacak ponyván gondolkotam, hogy mekkora jó lenne figyelem elterelésnek, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább bedobom az árát a képzeletbeli e-book-ra perselyembe. A dobozban lapult még a kedvenc gumicukromból, 3 tipli (vagy rakéta, vagy aki ahogy gondolja), és a kedvenc környékbeli boltos linzerem...

- Köszi! :D A legszuperebb nem születésnapi ajándékom. :D

- És azt tudod miért kaptad?

- Mert mardosott a lelkiismereted?

- Mert tudom, hogy kurva kemény hétvégéd lesz.

- ?

- APK-t ismerve, a következő 3 napot úgy telezsúfolta programokkal, hogy erőd ne legyen vele beszélni, és hogy még nagyobb lelkiismeret furdalásod legyen. Őt ismerve, most mindent de mindent megtesz, hogy megtartson, hogy kibillentesen. Minden kimondatlan és kimondott vágyadat teljesíti, hogy később keményen bezsebelje az árát. Mindent meg fog tenni, hogy édesnek, biztonságosnak és élhetőnek érezd vele az életed. És én nem vagyok ott, hogy segítselek. SzSz, se lesz ott. Egyedül leszel. Magányos leszel, és kurva szarul fogod magad érezni. Az édesség, akkora mikor már ereid vagdosnád. Ez a harmadrangú ponyva pedig tökéletes lesz arra, hogy legyen hova menekülnöd. Most nem való neked komoly irodalom. Most tized rangú szar kell... ez kell... Most tarts ki. Éld túl valahogy. És aztán jövő héten meg figyelj magadra. Hallgas magadra, tedd azt, amit szeretnél, amit TE szeretnél.  Oké?

- Köszönöm.

- Ne köszönd. Vigyázz magadra, és lehetőleg ne igyál. A nyakam rá, hogy egy pohár bortól fejre állnál. Szóval éld túl. Oké? Éld ezt most túl.

- Oké. Túlélem. És köszi... Nagyon köszi...

- Hétfőn reggel várok egy sms-t hogy élsz. Oké?

- Oké. Köszönöm. Tényleg... Köszi.

- Éld túl.

Mostanság nem nagyon van étvágyam. Eszek rendesen, persze, máshogy biztos nem bírnám ezt az egészet, de hát na...Mondjuk ilyeneket ettem, hogy negyed szelet párolt csirke mell sültkrumplival, meg szőlő, meg szilva, meg narancslé... meg guru...

Szóval semmi tudatosság, semmi értelmes.

Tegnap este nyugi volt otthon. APK játszott, én Jim szerint a világot néztem. Szóval nyugi volt. Fáradt. Én is fáradt vagyok. Nem öltük egymást.

Vacsorára sült kolbászt csináltam neki, én meg nem voltam éhes. Aztán elmosogattam, és bepakoltam a hűtőbe. A kezembe akadt a darab parizer, amit Anyu adott, hogy ha már nincs semmi bolt nyitva, éhen ne haljunk (nem szoktam ilyenek ellen titlakozni és vázolni a pesti tényállást, csak elteszem, mert tudom, hogy neki baromi jól esik, hogy azért még kicsit gondoskodhat rólam). Szóval parizer. Ráadásul én-kedvencem-párizsi.

A parizer zsömi paprikával nekem maga a nyár. Na nem azért, mert csak nyáron ettünk gyerekkoromban, hanem mert Nagyiméknál annyiszor volt az ott töltött számtalan szünidei nap alatt tizire vagy uzsira. Gyorsan megvan, gyorsan benyomható. Gyorsan, gyorsan, gyorsan, gyorsan mindent. Befalni, aztán rohanni tovább a tejútra árvalányhajat szedni, a bunkiba titkos terveket szőni, a patakpartra békát szedni, bicajozni, vizipisztolyozni, a hintaágyba fetrengeni és Romana-t olvasni, pasi-fogó sétákra indulni....

Amig ezen agyaltam, két nosztalgia szendvicset el is tüntettem.

Jó volt. Finom volt. Jól esett. Kellett, mint ahogy kellenek a vele együtt még bennem élő emlékek.

A saját bejegyzésem visszaolvasva megjelent előttem a kép és belém nyilalt az érzés...

Lehajolok a zokogó Lelkemhez, két tenyerem közé fogom és simogatom langymeleg nyálkás kis testét, vígasztalom, és majdnem belehalok, a szenvedésébe. Az én drága kicsi lelkem kínkeserves néma sírásába, és az általa érzett éles fájdalomba...

Furcsán fájdalmas ez a kettős érzés, egyszerre vigasztalónak és vigasztaltnak lenni...

... bepánikoltál. Ez csak pánik. Majd lehiggadsz. Azért csinálod, mert pánikolsz.

... hát persze, előbújt belőled a "modernnő" az a te bajod.

... ne kend rám, ne mond, hogy miattam van.

.... én veled ellentétben megteszek mindent. Tényleg megteszek mindent. Ha tudok még el is mosogatok. Jó hogy nem én mossak meg vasaljak is.

... hiszti. Hisztizel. Ez csak hiszti.

... önző vagy. Nem vagy képes figyelembe venni, hogy nekem mi a jó. csak magadra gondolsz.

... kapj már a észbe....

... mi van, ha még egy szintet előre léptetnek szóba se állsz velem?! Te lenézel engem, mert neked van néha céges kocsid. Lenézel.

... fejezd be....

... keress akkor valaki más idiótát. Asszed avval jobb lesz?!

... össze vagy zavarodva.

... ha neked pénzesebb kell, mert nem érted meg, hogy nekünk dolgozni kell, mert nekünk muszáj dolgozni, mi nem tehetjük meg, hogy lazítunk...

... hagyd abba...

... tudom, tudom, hogy fáj az esküvő, mert szerinted nekünk kellett volna egybe kellnünk....

... gondolkodj...

... én téged szeretlek a világon a legjobban...

... gyűlölöm, amikor hallgatsz...

... tudod, én vagyok a hülye, hogy mármár komolyan veszlek, de rá kell aztán rájövök, hogy dehogy. Csak te ilyen kis cuki méregzsák vagy. Olyan cépek a szemeid, mikor haragszol....

... hagyd már abba!

... oké, oké jövőre majd

Ennek tényleg ennyire hosszúnak kell lennie? És tényleg ennyire fájdalmas, és küzdelmes és fárasztó és hosszadalmas és végeláthatatlannak? Ez tényleg ilyen gyötrelmes és kétségbeesett?

Ez tényleg ilyen?

Ez valóban ilyen, ha még kicsit tiszteljük a másikat?

Közben persze felszínre tör egy csomó minden más is. Gyötrelmes meg és felismerések, és a mélységes sajnálat, hogy ez így el lett cseszve...

Mindemellett a megélt mindennapok...

Egy brazil szappanoper átláthatóbb, mint az én mindennapjaim....

És ez a sok homlokra csapás... hogy az embernek TÉNYLEG NEM SZABAD AZ ELSŐ SZERELEMével leélnie egy életet...

... mert én... mert én mellette nem felnőtt nő vagyok, hanem az a frusztrált kamasz, aki csomó szarság foglalkoztat és aki annyira szeretet és önbizalom hiányos, hogy az már szánalmas...

A tegnap estébe a nagyobbik felem belehalt, aki pedig életben maradt, az is halálos sebet kapott. Most csak egy eröltetett és szabadakartától megfosztott zombinak érzem magam... nem tudom mi lesz velem...

A túl élénk fantázia többnyire áldás, máskor a legnagyobb átok...

A tegnapi bejegyzés nem lett befejezve. Annak a bejegyzésnek az lett a vége, hogy vége. Hogy elegem lett. Hogy betelt a pohár, mert én tényleg mindent, de mindent megtettem. És igen, megcsaltam, félre léptem, de én voltam az, aki várt türlemesen vagy türelmetlenül. Aki a bajban mindig tartott és kitartott. Aki pincsi kutya módjára futott, ha kell, ha nem. Aki egy tucat barátot feláldozott a semmiért. És igen, én voltam az, aki nem volt képes szakítani, aki sajnálta és féltette, akinek ez az ember többet jelentett mindennél, és a végén, már csak mint barátért is, nagyon sok dologra képes voltam érte. De tegnap elég volt. Tegnap betelt a pohár.

A tegnapi vitánk végén én megmondtam neki, hogy ez így nem működik. Nem tesójáék esküvője a legfőbb gondunk. Nem azzal van a baj. Hanem egymással. Hogy nem változott semmi. És hogy én szeretném ezt befejezni, hogy ennek vége. Volt még néhány perces csapkolódás és persze fröcsögés a telefonba este... nem is értem minek is vettem fel...

Majd ma.... ma délelőtt felhívott, hogy sajnálja, ne haragudjak, meg tudja, hogy nem gondoltam komolyan és a többi... Mondtam, hogy igen, de akkor sem mehet ez így tovább, beszélnünk kell róla, mert én ebbe belepusztulok...

Megközelítőleg 10 perce tettem le a telefont, ahol zokogott, hogy az anyjának valami eredménye nem jó, és hogy komoly a baj megint, és ez így lesz örökre és én nem hagyhatom el, nekem vele kell maradnom, mert neki nincs senkije....

... sírva könyörgött....