Az én drága jó Nagymamám már két éve nincs velünk. Két éve elment. Két évvel ezelőtt ilyenkor derült ki, hogy Mamócánk nagyon nagyon beteg.

Hiányzik.

Hiányzik, ahogy csak ő mondta, hogy "mi van "Verdém"". Hiányzik, ahogy mondta, hogy "juuujjjj. De bosszant. Jujjj, de mérges lettem" Nem is érdekel.

HIányzik az ici-pici fertőparti kisház, a sparhelt, a hinta az udvaron, az orgona bokor a ház előtt, a zserbója, a mosolya, a meleg barna szeme, a keze.

HIányzik. Még mindig, és mindig hiányozni fog. Hiába gondolják egyesek, hogy de hát "ő csak a nagymamád volt".

Megmarad a mostani munkám. Így bár kurva jól fogok keresni, de mérhetetlenül sokat és baromi stresszes leszek és utálni fogok bejárni dolgozni. De sokat fogok keresni. Megbékélek az életemmel, és APK-val. Velemaradok, beletörődök, és feladom a gyermeteg képzelgéseim. Elfogadom a helyzetet. Minden kapcsolatot megszakítok SzSz-szel, mert nem bírnám elviselni, mint barátot. Mindig az elszalasztott boldogságra emlékeztetne. Apknak nem fogok tudni neki gyereket szülni, a munkahelyi stressz miatt és amiatt, hogy a szívem mélyén tudni fogom, jó ember, de nem ő az én igazim.

Nem marad meg a mostani munkám, és nem találok másikat és gyengeségem és gyarlóságom miatt APK-val maradok. A kapcsolatunkban nekem el kell fogadnom a teljes alávetettség szerepét. És azt, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja, hiszen nem lesz keresetem, örüljek, hogy van mit ennem. SzSz-szel szakítok. Végérvényesen, mert nem tudnám elviselni, hogy akárcsak mint barát is, de lássa a teljes önfeladásom.

Nem marad meg a mostani munkám, de találok viszonylag gyorsan másikat. APK-val maradok. SzSz-szel szakítok, mert újra akarom kezdeni tiszta lappal és új esélyeket adva.

Megmarad a munkám, maradok is, és szarrá stersszelem magam. Szakítok APK-val, SzSz-nek adnék egy igazi esélyt, de nem lépne, így a munkába temetkeznék, sikeres lennék és magányos. Egyedül megöregednék. És kiállhatatlan mogorva picsa lennék. Aki utál mindenkit és akit utál mindenki. Akinek a halálakor megkönnyebbülnek az emberek.

Nem marad meg a munkám, szakítok APK-val, nem találok másik helyet és hazaköltözöm. Elmegyek a helyi gyárba sori melósnak. SzSz nem ismerne rám, és elhagyna. Az első gyári melóshoz hozzámenék és szülnék neki egy tucat gyereket. Még az emlékét is kitörölném az elmúlt 10 évnek. 

Nem marad meg a munkám, szakítok APK-val és hazaköltözöm. SzSz-el megbeszélem, hogy ez így nekem kevés. Öreg vagyok egy ilyen szeretői iszonyhoz. Saját családot és gyereket akarok, és mivel ezt ő nem képes nekem megadni, ezért közös megegyezéssel ennek véget vetünk. Talán találok valami lagymatag pénzügyes melót itt a környéken. És társkereső honlapok segítésgével összeszedek valami lúzert, aki hajlandó elviselni, és megközelítőleg meg lesz az álmom, hogy saját kis családom lesz. 

Nem marad meg a munkám, szenvedek APK mellett, de ekkor jön SzSz és azt mondja amit hallani akarok, hogy nem tud nélkülem élni, hogy én vagyok a nő akivel le akarja élni élete fennmaradó részét, és szarjunk az egészre, költözzünk össze, és legyen egy rakatnyi gyerekünk. 

Vagy egyszerűen szarok az egészre, és tökéletesen mindegy hogy megmarad-e a munkám, vagy nem, hogy APK szenved-e vagy nem, magam mögött hagyok mindent. Esetleg úgy, hogy megkérdezem SzSzt, hogy a mostanság elpoénkodott "hozzáköltözöm", mennyire komoly. Ha komoly. fogom magam és kimegyek hozzá. Nézzük meg, mi lesz. Nézzük meg, hogy egyáltalán működik-e ez így. Ha igent mond. Ha nemet mond, akkor is szarok az egészre, és keresek valami melót osztrákiába és szintén magam mögött hagyok mindent. Mindent de mindet és elmegyek innen. Mert el akarom felejteni ezt a rémálmot.  

Alma rágcsálás. Elmélkedés... Séta a horgásztóhoz. Csoki majszolás. És kis odafigyelés.

Millió kavargó gondolat, rengeteg felelősség és mázsányi terhek.....

- Miért nem beszélgetünk már?

- Szia.... istenem, tényleg.... nem figyelek rád.... Szinte...

- El is felejtettél....

- Nem. Soha nem feledkezhetek meg rólad. Hallak.

- Valóban? Pedig azt hittem süket vagy.

- Hallak.

- És.... és hallod a "zokogót" is?

- A "Zokogót"? Hát nem Te?

- Nem.... nem Én zokogok Bennünk már hetek óta. Nem engem nem tudsz megvigasztalni. Hanem őt. Ő... kivált belőlünk. Elkeseredett és mérhetetlenül boldogtalan. Hát nem hallod? Nem érzed?

- Vígasztalhatatlan.

- Csak robogunk a vég felé, és közben haldoklunk.

- Elvesztjük magunkat. Mint az esőben...

- Mint mikor megáztunk?

- Igen...

- Az fura volt. Minden eső csepp a múltunk egy egy elkövetett hibája, egy hatalamas baklövése, egy másokat bántó tette, egy nem törődöm mondata volt. Először égetett....

-.... aztán agyon nyomott a súlya...

-.... és utáltuk magunkat.

-Gyűlöljük magunkat. Nincs bennünk semmi....

-...jó. És az egész...

-...csak is a mi hibának. Tönkre tettük az életünk és mások életét is.

- Jóvá tehetetlenül.

- Hallod?

- Zokogót? Igen, még mindig nagyon keserves.

- Nem. A másikat!

- A másikat?

- Pszt... hallgasd. Figyeljük...

Úgy hat évvel ezelőtt mikor Apu hazaköltöztetett a koliból...

- Hm. Zörög a hajszárítom.

- Tescos. Eddig nem zörögött?

- Nem.

- Szárít?

- Szárít.

- Akkor jó az még.

És így teltek zörögve-szárítva éveim a jó kis tescos hajszárítóval. Míg APK észre nem vette egyszer, hogy zörög...

- Így zörög a hajszárítód?!

- Aha, már évek óta. De szárít. Jó az még.

- Add ide, meg csinálom.

- Köszi, nem kell. Szívemhez nőtt a zörgése.

- De hát biztos meg lehet szerelni.

- Füstöl? Nem füstöl. Jó ez még.

Majd egyik alkalommal, egy óvatlan pillanatban megkaparintotta, és rázni kezdte....

- Ez nagyon zörög!

- Ne rázd, nem kinder tojás! Add vissza, tedd le! Vigyázz rá!

- Ha megszerelem, olyan csendes lesz, nem ilyen hang.... HUPSZ ( bekapcsolta, kerregő, daráló hang)

- MIT CSINÁLTÁL?!

- Bekapcsoltam. Látod? Monddtam, hogy baja van. Most... most már füstöl is. ÉN megmondtam hogy füstölni fog....

Ezzel búcsút inthettem a hőn szeretett hajszárítómnak. A "boncolás" során kiderült mi okozta a hosszasan elhúzódó, de végülis végzetes zörgést. Egy hullámcsat. Bezony. Beleesett sok sok évvel ezelőtt egy hullámcsat. ÉS amíg rendeltetés szerűen használtam, a kéretlen kis lakó nem okozott gondot, nem úgy, mint mikor APK megrázta, mint régi James Bond martinijét a bármixer...

Ma egész este amig bele nem pistulok, blogolni fogok. Nem lesz egymás utániság meg logika, csak (remélem) ömleni fognak a bejegyzések.

Szóval jó értetlenkedős szórakozást.

Egy beagle kutyus. És annyi idő, hogy rendes gazdi módjára foglalkozni tudjak vele.

Nem tudnám megmondani, mikor kezdett a testem "ellenem" forudlni. Az utóbbi két hónapban szinte állandóan bepróbálkozott, hogy leállítson.

Kezdte egy gyenge náthával. Amit ugye az ember, ha kifekszik, vagy csak jobban odafigyel, minden visszhang nélkül elmúlik. Talán elég lett volna kialudni, de nem tettem, nem volt rá idő.

Aztán kedves testem erre rákontrázott egy erősebb náthával. Amivel elérte, hgoy egy teljes szombatot ágyban töltsek, ha jól emlékszem. De különösebben erre se volt időm.

 Aztán egy "kis" nőgyógyászati problémával, ami csak rémlik, hogy volt, de ennek azért komoly egy héten keresztül tartó élet átértékelés lett a következménye. És még mindig nincs vége, mert még nem tűnt el.

Az élet átértékelése közben történt egy hátbénulás, ami két napra ágyba kényszerített. Tényleg kényszer volt, mert "úgymaradtam" és képtelen voltam felkelni. Még segítséggel is nagyon nehezen votlam mozdítható.

Persze, két nap pihi után úgy gondolta az én porhüvelyem, hogy akkor most egy takony jó lesz. Annyi elég. Főleg, mert a nőgyogyis gyógyszerek miatt nem szedhetek semmi féle takony gyógyszert.

Nyilván azért én voltam az erősebb, és rákényszerítettem szerencsétlent, hogy bassz, neked akkor is menni kell dolgozni, le kell húzni 11-12 órát és igen foglalkoznod kell APK-val, mert azt is meg kell oldani, csinálni kell, nincs lazsa.

Még akkor is menni kell, ha kifordul az ember lányának nyamvadt térde. Mert fájó térddel is menni kell, mert még bírom....

Aztán elérkezett a mélypont. A testem kb így gondolkodhatott:

"Ezt a hülye libát! Nem ért a szóból?! Itt ordítok neki, hogy pihenni kell. Hogy már hiába hajszol, hiába szed béres cseppet, meg szuper energiázló multivitamint, tök mindegy mit csinál, az alvást és a pihenést már nem tudja pótolni. Na nekem ebből kurvára elegem van. Én egy hetet feküdni akarok. Pihenni akarok. Nem érti? Rám szól? Cibál magával, ha kell, ha nem?! Na akkor ide figyelj kisanyám!"

...és az olyan jól eső menzai lencsefőzelékkel élvezetesen elfogyasztottam egy hányós hasmenős totálra kiütős vírust. Ez volt pont egy hete pénteken. Nyilván szombaton bár szarul voltam, bementem dolgozni. Az is egyértelmű, hogy vasárnapot az ágyban kicsire görnydve, de a wc felé hansebességgel száguldozva töltöttem. Persze, hétfőn elmentem dolgozni. Meg kedden is elindultam. De kedden... Alig tettem meg 10 métert, elpárolgott minden porcikámból a vér, kirázott a hideg, szédültem, émelyegtem, és annyira örültem, hogy csak 10 métert tudtam megtenni... Dokihoz mentem, aki persze lecseszett, hogy kurvára kiszáradtam. És hogy azonnal haza, ezt ki kell feküdni. Ezidáigra már annyira gyenge voltam, hogy a takarót megemelni is nehezemre esett....

... és most ott tartok, hogy ma kimostam, de mikor behoztam a ruhákat, hát abba elfáradtam. Mert NEHÉZ volt. Szóval csak nyert a testem. Bár tök hülye. Kereshetett volna valami olyan betegséget, ami mellett mondjuk lehetne jókat enni. Mert most, hát a főtt krumpli, meg a piritos kenyér, és egy falat csoki, amit képes vagyok mint étel magamhoz venni az is kiscinke vacsorája mennyiségben. Pedig milyen jó lenne, ha valami finomságot ehetnék... Nem ezt, amitől már undra megyek... Szóval lehet, hogy én hülye liba vagyok a testem szerint, de ő se jobb nálam. Képtelen valami jól kajálós betegséget összeszedni. Pff.....

Most őszintén. Én hűséges típus vagyok. Bár lehet, úgy tűnik, hogy csalfa és csalárd vagyok, de kielemezve a helyzetet, azért én mégis hű vagyok. Na jó.... most azért azt nem fogom állítani, hogy monogám, mert azért ebben a nyakatekert helyzetben nyilván nem... Hm... boncolgathatnák nagy lélkebúvárok, hogy mi az összefüggés a hűség meg a monogámia között, és perverz unatkozó statisztikusok mindenféle jól kinéző diagrammokat készíthetnének róla... De minegy is.

A lényeg, hogy én éveken keresztül hű voltam és az utobbi időben idióta és fanatikus módon ragaszkodtam a hűségemmel piedesztára emelt Életem részéhez. Makacsul és meggondolatlanul, még akkor is, mikor minden körülmény már ellene szólt, én még kitartottam, és ragaszkodtam. Majd elkezdtem szégyelni magam a hülyeségem miatt. És a gyerekes vonzalmam miatt. Mert az együtt töltött idő és a rossz meg a szép emlékek, amik összekötöttek minket, hát annyira nehéz volt elengedni.

De aztán egy részeg buli után, egy kóválygós reggeli hazaérkezéskor én vihogtam, ő nem, és egy nagy durranással szakítottunk....

Nem működött. Megtelt a memóriája, és telefonálni sem tudtam róla. Persze nem ezért végezte szerencsétlen kis nokia millió darabban a kövezett folyósónkon.... Hanem mert béna voltam és kicsúszott a kezemből. De ezeddigre már annyira megviselte szegényt az engem való szolgálat, hogy ugyan nehezen de még működött pár hétig.

Mire ez az esett megesett, már szemezgettem én a telefonokkal. Ezekkel az új csilli villi csoda tapi akármikkel. De mindig megráztam magam és legyűrtem a kéztetést, mert nekem van telóm és működik, meg ugye amúgyse használnám ki az ilyen hiperokoskodó bizgentyűket.

Aztán ugye eljött a kényszer helyzet, és egy szerelem első látásra samsung mellett döntöttem. Nem mondom, hogy az ára miatt nem szívtam a fogam, mert de. És bizony ez a fogszívás kicsit hozzá is járult ahhoz, hogy bár beleszeretettem, de azért volt némi tartózkodás benne, a kicsi kütyüvel kapcsolatban.

Talán kicsi kütyü megérezte a tartózkodást bennem. És bevetette minden csábító trükkjét, hogy megszerezzen. Először bevetette a törpös játékot, ami ugye igényli, hogy napjába többször is elővegyem, még akkor is, ha nem kell semmi telefonos dolgot elintéznem rajta. Aztán megmutatta, hogy hogy lehet vele emilezni, aztán meg blogokat olvasni. Meg csetelni. És akkor egy váratlan pillanatban megadta a kegyelem döfést, és felvillantott egy e-book progit....  Megadtam magam... Nem tudok nélküle élni.

Beleestem... Szeretem... És most, hogy túlvagyok vele az első könyvünkön (Meyer: A burok), valami olyan erő köt vele össze, amit eddig nem értettem. Már már függőség.

Kegyetlen dolog ez a technika.

Kicsi fém kütyük amiket tulajdonságokkal ruházunk fel. Vagy meglehet lelkük van, és nem is mi találjuk meg a nekünk való kis app-eket, hanem a kütyük tolják az orrunk alá, hogy ez a neked való...

Annyira nem volt időm mostanság a blogra és ezáltal annyi bejegyzés született meg a fejemben, és így annyi el is veszett az éterben örökre.

Hogy miért nem volt időm? Hmm... Lássuk csak. Legfőbb ok, hogy átlagban napi 10-11 órát dolgozom, hogy megtarthassam a munkahelyem. És a harc, attól függően, hogy főnök vagy főnökasszonynak referálok tűnik értelmesnek, vagy teljesen elkeseredettnek. Ha a főnökkel beszélek, ő látja, hogy kurvasokatmelózok, de ha lapra szerelet gonosz főnök asszonynak.... hát ő kurvára húzza a száját, amikor a 12. munkaóra után szedem a cókmókom, és hazamegyek. És nem felejti el közölni, hogy szerinte kurvára nem értek semmit és szakmailag inkompetenes vagyok. Pedig csak belecsöppentem egy új rendszerbe, amit totálisan egyedül kell megismernem és elsőre tökéletesen használnom, mert ő b.szik segíteni. 

Aztán APK-val való gyötrődések, és "Anyumegfoghalni" miatt. Az az igazság, hogy a barátom. Akárhogyis, akármi is, a barátom, és utálom magam, amiért ennyit ártok neki. Azzal is ha maradok és azzal is ha megyek. És nem szeretem látni, hogy szenved. És persze... nagyon félek a végső reakciójától is, hogy meg fog utálni. Nem akarom, hogy megutáljon.

Némi sértődis Csokival. Mert csak nem bírtam magamban tartani a kérdést, hogy mikor vette azt a nyavajás gyűrűt.

Egy nem túl sok időt elvevő, egész jó buli Paragrafussal, ami egyrészt felér egy szociológiai tanulmánnyal, másrészt azóta van egy "zaklatóm".

És nem kevesebb időt vett el, hogy a szervezetem lerobbant. Egyszer a hátam, máskor egy baromi erős takony, és most... most ez az ételmérgezéses izé.  

Aztán ezekről vagy írok kicsit részletesebben, vagy nem.

Kellett egy kis szünet, mert úgy éreztem, hogy a mindennapjaim borongós hangulata és az ebből fakadó bunkóságom átszivárgott a blogba. A kommentjeimbe. És ezt nem akartam. Ahogy folyton panaszkodni sem akarok, ezért volt néhány nap szünet.

Hogy mi az oka ennek a borongós hangulatnak? Hmmm...

Talán kezdjük azzal, hogy lejárt a próbaidőm. És a szerződésem december 17-ig lett meghosszabbítva. Csak. Nem lettem véglegesítve, ahogy azt ígérték, mert nem elégedettek velem. Vagyis inkább csak egy ember nem elégedett velem. A főnök asszony, akinek amúgy nem felel meg semmiféle nőnemű. A 6 éve ott dolgozó könyvelőt is fúrja, mert mást akar, csak hát ő annyira beépült oda, hogy azért őt még eddig nem sikerült kirugatnia. Eddig. Nem egy pozitiv személyiség. 35 éves. Über csini, über vékony, über törtető, über pici (145 cm magas, és 30 kiló, nem túlzok. igazi lapra szerelt címlap lány). És persze über beképzelt... Ő az egyi fő oka a megnem hosszabbításnak. Ez nem azt jelenti, hogy dec. 17-től nincs munkahelyem, mert lehet, hogy megtartanak, de az is lehet, hogy nem, és akkor bizony olyan ultra szar karácsonyom lesz.... és félek. Sőt, nem is félek, hanem rettegek, hogy nem felelek meg bármennyit bárhogy dolgozom is, nem vagyok jó és nem lesz munkám. Nagyon nagyon félek.... És ettől feszült vagyok.

APK... a helyzet annyira rossz, hogy kedvem sincs leírni. Az egyik pillanatban a tenyerén hordozna, a másikban egy darab fának hív. Azt mondja, nem bírom a kritikát emg a stresszt, de soha semmit nem értékel bennem és mindig mindent egyedül kell csinálnom. Megmentené a kapcsolatunkat, hol meg maga vetne véget neki. Abban bíztam ez egy tisztább és rendezettebb lezárás lesz. De nem. Nem az. Fájdalmas, dühös és félelmetes. És nem tudom, miként fogom túlélni.

SzSz. A sok rossz és negatív ellenére... szóval mellettem van. Ha már ordítva menekülnék, ott van. A napom egyetlen fix pontja. Ha nem szeretőként, hát barátként. Barátként, aki meghallgat és rávilágít dolgokra, és mikor már végleg elsüllyednék, megfog, nem enged, fenntart.

Csoki. Csoki bármennyire is pozitiv hős, megvan a maga öznő oldala. Ami most nekem okoz fájdalmat. Csoki eljegyezte CsokiCsajt. Ne értsetek félre, nem ez fáj. Hanem a sok apró seb, amit az ahogy történt, ami most van... Anno Csokival poénkodtunk, hogy majd egyszer én leszek a felesége, egy romantikus andalgás során kinéztük a gyűrűnket... Hát mit mondjak... szerintetek milyen érzés volt viszont látni CsokiCsaj ujján? És látni Csoki kétségbe esett szemvillanását, hogy meg ne szólaljak....

Aztán otthon. Anyumról kiderült, hogy köszvényes, Apumnak állandóan becsipődik egy ideg a hátában és hetekig nem mozog. Kisebbik hugom kitartják, nagyobbik meg nagyon nagyot álmodik, de féltem, hátha csalódnia kell...

Így persze azt hiszem, egyértelmű, hogy egy merő görcs vagyok. Éjszakánként magzatpózban és ökölbe szorított kézzel arra ébredek, hogy fulldoklom a zokogástól.

Nem vagyok jól. És nem akarok senkit bántani. Mégis... Mostanság nem teszek mást, mint küzdök az összeomlás ellen. Nem akartam ide behozni...

A szexuális teljesítmény növelhető a futással. Mert a szex sokat kivesz az emberből. Kell oda a tüdő, meg a fizikai erőnlét. És a kitartás. Aki sokat szexel, sokat kardiózik. Kamaszkoromba azt mondták, hogy aki fut, aki sokat fut az tutira nagy teljesítményekre képes az ágyban...

TLC - Virgin Diary

A napokban hallottam párszor ezt a szót, hogy furcsa vagyok. Mindig mástól és mindig más körülmények között:

Exmunkatárs:

- Olyan furcsa vagy. Nem is tudom, valami más rajtad, de hogy mi? Nem is tudom..

- Megkopott a vörös hajszinem..Talán az...

Csoki:

- Oda a dögöd, oda a figyelmed. Ki vagy forudlva magadból Furi vagy.

- Csak stersszesebb pöttyet.

Anyu:

- Olyan furcsa vagy. Rád menne még a nyári esküvői ruha? Annyit híztál...

(rám jött a ruha)

SzSz

- Nem tom. Most furcsa vagy.

- Csak fáradt és éhes és ki nem aludt és nyűgös.

Kézműves:

- Jajjjjjjjj, már, hogy neked milyen fura felfogásod van az életről. Te egy fura szerzet vagy.

APK:

- Nem beszélsz, nem szólalsz meg a jelenlétemben. Rám se nézel. Ez gyanus. És furcsa. És ez nem jó. Nagyon nem jó.

Verde-Magaközt:

 Szét szórt vagyok. És elhanyagolt. Máskor sokkal jobban nézek ki, okosabb vagyok, tisztábban látom a helyzeteket. Mármint másokét. És frissebb is vagyok. Meg pihentebb. Meg realistább. Most szétcsúsztam. Most hiányzik a másik felem. A meghittség, a beszélgetés, a szex. A kiszámíthatóság. Aki velem szembe néz, az nem szimpi. Fáradt és karikás szemű.... Nem tetszik. Fura.

Saját kicsi kacsóimmal szeretnék tatárbifszteket csinálni. Isteni finom tatárbifszteket. És a szeretteimmel megenni télen a jó meleg szobában.

Egyrészt azt a gondolatot pörgeti végig, amivel Krumplibogár is dobálózott. A szeretlek témakört.

Hogy szerinte az a nagy különbség, hogy én nem szeretem öt, ö meg szerete engem, mire é azt reagáltam, hogy nana, mire megyek vele hogy szeret, bánna inkább jobban. De végülis ezt megkapod APKtól is, hiába mondja hogy szeret, mire mész vele? Csoki meg az én esetemben meg ugyis tudod hogy szeretünk, viszont az hogy kimondjuk az vagy annyiból számit hogy mégiscsak igéretféle (jabazmeg barátod simán leszek igérem mindig, szóval na, akkor szeretlek), vagy pedig annyiból számit hogy jólesik hallani akár Csokitöl mint havertól, akár SZsztöl mint szeretötöl/pasitól etc. Csak éppen a kettö kvára mást jelent. Na mindgy, szóval értettem az ö gondolatmenetét is, csak éppen a két eset totál nem ugyanaz.

 

A másik meg annak kapcsán tanulságos, hogy alapvetöen intelligens kommentelöid vannak, és alapvetöen nem másítottad meg a tényeket amiket irtál a posztban se. Mégis, senkinek (mármint engem leszámitva) meg se fordult a fejében, hogy itt egy olyan irásról van szó, melyben egy regényt olvasnak, tehát a föhöst már ismerik és szeretik, a többi szereplö pedig a történetben nem kell hogy kidolgozott személyiség legyen, hisz ök csak azért vannak, hogy a föhös utján akadályokat célokat helpeket alkossanak. Ha igy tekintjük az irást, akkor teljesen értékelhető hogy a föhöst a következö részben boldogan szeretnék látni (és avval se árulok nagy zsákbamacskát, hogy ha a blogbeli föhösöd életét nem a sors hanem te irnád, akkor a következö részben meg is találná a boldogságot (és az se érdekes hogy kétméteres vagy akár Csoki mellett)), természetesen megint csak egy oldalrl vagy két dimenzióban bemutatott parner oldalán, akinek a motivációjáról az olvasó nem is tudna meg semmit, de nem is érdekes hiszen a föhös van középpontban.

 

Na de bazmeg mindezt összekeverni a való élettel? És a föhösnö helyett neked adni tanácsot, hogy na akkor mit is kell csinálni? És itt egyébként Csoki is kicsit kényelmes külsö szemlélö ám, aki érthetö modon a haverjának szurkol.

 

Na, ez volt a második tanulság, hogy elég egy kicsit elkenve, nem brutál öszintén elöadni a prokat kontrákat, és rögtön fel se tünik, hogy annyiból lettem kikiáltva szaralaknak (Csoki és a kommentelők által) hogy igazából a föhösnö vágyait nem szolgáltam ki. Na persze nyilván a dolog kétélű, mert nem is én lettem kikiáltva annak hanem SZsz.

Csak össze ne keverjél Szsz-szel valahogy, mert akkor onnantól van a félreértés. :D

Na gyerekek, ha többet nem jelentkezek, SzSz kinyírt ezért a húzásomért...

Pedig csak azért csináltam, hogy teljes legyen a kép. Mármint a negatív hősről :D

-CsokiCsaj a közelben van?

-Nincs.

-Akkor most figyelj. Légy a haverom, a kritikusom, a barátom, a lelkiismeretm, meg a pszicológusom jó? Most kellesz.

-Na mond.

-Ítélkezhetni nem ítélkezhetsz, oké?

-Csak ahogy szoktam.

-Oké, egy levegővel mondom, ne vágj közbe.

-Rendben.

-A helyzet az, hogy kicsit több, mint egy hétig azt hittem, hogy állapotos vagyok, és igen, igen SzSztől. Nem szóltam neki, mert versenyzett, és nem akartam terhelni, meg ilyenek. De egyedül voltam, és így elég rendesen bele is éltem magam a magányos szerepbe. A helyzet nagyon durva volt, mert csináltam egy tesztet aminek hááát... érted, nem volt egyértelmű az eredménye. Majd szombaton elmondtam SzSznek, hogy mi a szitu. Nyilván tök ideg lett, de azért jól viselte. NEm hagyott volna egyedül a trutyiban. Aztán dokik és kiderült, hogy nem vagyok. De addig persze ment a találgatás, meg az agyalás. Aztán persze jött a naagy beszéljük meg. És sokszor sokszor elmondta, hgoy beszéljük meg. Mire meg odakerültünk, romantika meg mellébeszélés, de nem beszéltük meg. Most is találkoztam vele, de baszki, AZT mondta, hogy mit hittem, ha nem jön a gyerek akkor is azonnal megkéri a kezem.... Hát bassza meg. Na mi a véleményed?

- Hát a drága jó isten szerelmes szemit. Hát inkább te baszd meg... hogy tartottad magadban, hogy "terhes" vagy? Ó bazd meg...

- Ne bazd megolj. Kérdezz és okoskodj.

- Te tényleg azt hitted, hogy megkéri a kezed?

- Nem. Erről még én is tudom, hogy csak duma nála. Valami jól hangzó tréfa.

- Mi lett volna, ha lesz gyerek?

- Megtartom.

- És ő?

- Hát tudod...

- Leszartad volna a véleményét. Kiejti a száján az a betűs szót és téged többé nem lát.... de vállalta volna veled is, nem?

- Állítólag volt ilyen opció. Na jó. Határozottan igen. Vállalt volna ilyen vagy olyan szerepet.

- Te most mit is akarsz tőlem?

- A véleményed.

- Drágám, védekezz okosabban. És dobd már ezt a faszt. Még szeretői mivoltát se képes betölteni, mert sosincs itt. És akkora szemétláda, hogy budapest egy heti lerakata elférne benne. Önző fasz.

- Hát köszi.

- Most az világos, hogy nem vesz el. Akkor se vett volna el, ha jön a gyerek. Gyáva. Kurvára gyáva.

- Mint én.

- Te elbaszottul naiv, maradi és rémesen romantikus vagy, aki még hisz a hercegben. De benne hiába keresed... mondta már?

- Mit?

- Mondta már???

- MIT?!

- Hogy szeret.

- Tudod, hogy szerinte ez visszaélésre ad okot....

- Szóval nem. Figyelj, kihasznál. Én szeretlek. APK is szeret, a maga módján. És mondjuk is. És egyikünk se szarik be attól, hogy ezt megmondjuk neked. Mert komolyan szeretünk. És ettől baszottul nem ijedünk meg. Tudod, ez olyan, mint az ölelés... adod, csak úgy. Mert a másiknak ez jól esik. Meg neked is. Figyelj SZERETLEK! Van ettől tévképzeted?

- Nincs.

- Tényleg? Nem gondolod azt, hogy azért, mert ezt mondtam neked, hogy szeretlek, én feldobom az egész életem és elszámolással tartozom feléd?

- Nem hiszem.

- És jó volt hallani? Jó, hogy tudod, hogy ezt gondolom?

- Igen.

- Megnyugszik tőle a kicsi lelked?

- hmmmmmmmmmmmm...........

- Figyelj. Ennyire nem képes. Már az a "neves" dolog is perverz. Ez meg...  Engedd el. Hívd fel Kétméterest, ha mást nem, had működjön a kémia köztetetk. Bár szerintem, rá fogsz jönni, hogy ő a tuti neked. Nem SzSz. Az egy fasz. Gondold át. Sosem viselkedett úgy, mint aki tényleg akarna téged.

- De hát én se....

- Bazmeg, belevagy esve, mint vakló a gödörbe. Lerí a fejedről. Csettintene, te meg ugranál... hülye vagy bazmeg... HÍVD FEL Kétméterest!

Esik az eső.

A levegő sötét.

És ha ez egy vassvirágfejőséva regény lenne, akkor hősnőm, tehát én, egy ilyen nagyon borongós napon egy nagyon komoly elhatározásra, vagy valamiféle koelhós felismerésre jutna.

De ez nem az ő regényük, hanem az én igaz történetem. Nem száll meg az ihlet, nem fogalmazódik meg a gondolat, nem lépek rá ma sem egy ismeretlen rögös útra.

Csak fújom az orrom, és közbe közbe tüsszentek egy nagyot. Átformálhatnám a gondolataim a hétvége és a tegnap történései miatt, de igazából nem teszem. Mert minek? Csoki azt szokta mondani, hogy egyetlen nagyon komoly baj van velem. Nem szeretem magam. Nem szeretem magam, ezért nem is vagyok semmilyen nehézségre képes magamért. Mert nem szeretem, és nem bízok magamban. 

Lehet abban valami, hogyha az ember valakiben sokat csalódik azt egy idő után se nem szereti, se nem bízik benne.

Hmm... milyen jó indítása lenne pedig ez egy "olyan" regénynek. A hősnő rádöbben, hogy szeretnie kell magát, és egy falatka bonbon majszolása közepette felszámolja a rajta folyton urrá levő rettegést, és belevág az igazi életébe a ténylegesen nagy kalandba. Utját szerelem és intrikák keresztezik míg rátalál az Igazira és küzdelmes élete elnyeri méltó jutalmát......

- Jó estét, egy zsák burgonyát vennék.

- Szia neked is.

- Ja, hogy tegeződünk, bzmeg, akkor gecire kéne e zsák krumpli!

- Elfogyot.

- Répatorta van?

- Nincs nyuszika.

- Akkor ecet?

- Se ecet, se pamac. Se időm.

- Hajj. Zavarlak?

- Igen.

- HÉÉÉÉ! Én vagyok a bunkó, te meg a jófej. Mi a baj?

- Tanulok.

- Ha most kipurcansz tudod mi leszel?

- Hulla?

- Nem. Jó pap. Mert holtig tanulsz :D

- Ez most télleg nem megy. Bocs.

- Baj van?

- Kicsit összejöttek a dolgok. És amúgy meg meg is vagyok rád sértődve. Nem jöttél velem inni múlt héten. Vedd szemrehányásnak. Mondjuk tanulok. Amúgy se lenne időm.

- Fáradsz.

- Kicsit. Most sok a meló, sok a felelősség, sok CsokiCsaj, sok a tanulás, és kurva kevés a buli és a lazulás meg a sör...

- >>8<<

- Őőőőőőőőőőőő...... Te.... Ez mi ez? Mit jelent?

- Hát ez egy nyolckarú pók amit azért küldök, hogy megölelgesse az a búval baszott fejed.

- Ahhaa..... Hát figyu, ezt azért pasiknak nagyon ne küldözgesd....

- Miért? Tök ari!

- Így is mondhatjuk. Vedd elő a romlott mocskos éned, és mond mit látsz! :D

- Póóóókot.... póóóóóóóó............. óóóóóóóóóóó........... BAZ TE PERVERZ!!!!! :D

- Na ugye! :D

- Ki vagy éhezve.

- Te küldözgetsz itt mindenféle szőrös lukakat....

Kielégült vigyorral, a másik mellkasára hajtott fejjel még gyenge poénnak számít, hogy ebből akár gyerek is lehetne, ha a vezeték neve Houdini lenne, mert annyira jó volt.

Aztán reggelente émelyegni, meg a dinsztelődő hagyma szagától rosszul lenni koránt sem poénos, de gyanakvásra abszulút okot nem adó.

Majd csendben várni a mindig pontosan érkezőt, aki nem jön...

És még mindig nyugodtan várni...

Egyre zaklatottabban várni...

Majd elszánni magunkat egy, esetleg két teszt vásárlásra, mert még mindig semmi jel, semmi nyom... itt azért már az ember lánya nem linkeskedik...

... maximum a tébolyult kacaj hegyek és hisztérikus sírások között lavírozik...

De megcsinálni a teszteket, és az egyiken döbbenten farkasszemet nézni a halovány második csíkkal... az enyhén brazil szappan operás.

Kimérten keresni egy profi, kurvadárga és nagyon hamar fogadó nőgyógyászt, időpontot egyeztetni hideg fejjel, még saját magam számára is meglepő, hogy képes vagyok így kezelni nehéz helyzeteket...

És minderről semmit nem szólni a tisztelt apajelöltnek, mert versenyez éppen a világ szebbik felén, és ugye ha közben meg mégis megérkezik a mindig pontos, akkor minek cseszném el feleslegesen neki? Hiszen esélyes...

De persze elmondani, és kicsit megnyugodni, hogy legalább abban nem kételkedik a tisztelt apajelölt, hogy tényleg csak és kizárólag ő lehet az apa. Mert ugye... ha a ledér erkölcseimet vesszük, és hát ha nem élnék magammal, tuti bennem lenne a kétely. De én ugye... mostanság nagyon nehezen bízok, hinni meg még kevésbbé hiszek. Mindenesetre kedves apajelölt hitt nekem. És persze sík ideg lett. Mert várni kellett a dokira és várni kellett az eredményekre, és fejben át kellett értékelni mindent...

Szerencsére azért humorunknál maradtunk. Az egyik talán legnagyobb poén az volt, mikor APK hívott, én SZSZ-szel beszéltem, SzSzt letettem, visszahívtam APK-t, aki megkérdezte, hogy Anyuddal beszéltél? Nyilván azt hazudtam, hogy hát peeersze.... Visszahívtam SzSzt, és meséltem neki... És persze azt is, hogy nem is hazudtam akkorát, hiszen "Anyu" beszélt "Apu"val....

Végül egy elájulós vérvétel után, és némi egyéb tiptapi vizsgálatot követően doktor bácsi megállapította, hogy ebből gyerek nem lesz, más a gond. De semmi olyan, mai nem orvosolható.

Szóval "Anyu" még várhat. Maradok továbbra is alázatos szolgátok, Verde Lunaria.....

A férfiaknak élete van, a nőknek sorsa.

IPM

Egy pohar vorosbort kortyolgatni igazi olasz pizza utan Toscanaban sziesztazva...

Hétfő reggel van. Felkeltem, ettem egy almát és ittam egy koffein mentes kávét. Felöltöztem elsőre úgy, hogy a tükör után sem kellett átöltözzek. Parfümöztem, kicsit többet sminkeltem a szokottnál, megfésülködtem, nyaklánc fülbevaló. Bevettem a vitaminjaim majd fogat mostam. Összepakoltam a táskám, cipőt húztam és elindultam. Nyakamba vettem a hetet.

Az átlagosnál jóval több kemény dió megtörése vár rám a héten. Akad köztük nem egy olyan is, amivel még soha nem volt dolgom, és fogalmam sincs mit használjak hozzá. Elég-e egy cuki kis diótörő, vagy vegyem a nagy kalapácsot? A kicsi diótörővel lehet nem jutok semmire, a nagykalapács meg hát... Hm... ágyuval verébre? Felettébb nehéz kérdések ezek.

Mégis... mégis mindezek ellenére annyira nyugodt vagyok, hogy az már már közömbös. Sztoikusan várom a további feladatokat, és hideg fejjel szemlélem az eseményeket. Nem azt modnom, hogy ez van, de van néhány dolog, amire nincs befolyásom. Várok. Várok, hogy mikor jön el az én időm...

NEm tudom, hogy mi lesz a vége ennek a fene nagy kifelé erős vagyok elbíromnak. Lehet a totális összeomlás, de lehet, hogy egy diadalmas hegymenet. Nem tudom...

Ez se fog a nyugis egyszerű hetek közé tartozni.

Ismeritek azt az ember típust, akinek mindenképpen muszáj valakit utálnia, kipletykálnia, piszkálnia? Tudjátok, akik az ált.isiben a tipikus kiközösítők voltak...

Mert ugye én mindig mindenhonnan kiközösídtődtem. Mit tegyek, valahogy ingerli a fejem a fajtájukat. Gyerekként elég sokáig azt hittem, hogy ők gonoszak, és rossz emberek, mert sokszor ok nélkül bántják a másikat. Mondjuk azért, mert májkrémes zsemlét visz tizire. ÉRTED MÁÁÁÁJ FÚÚÚÚJJJJJJ! Hogy lehet AZT megenni, már kimondani is undorító, hogy mááááááááájjjjjjjjjj........ Persze, két hét múlva mint valami mennyei manna volt eladva az undorító máááájkrém, csak mert a kiközösítő éppen azt evett.

Gyerekként baromira rosszul éltem meg ezeket. Iskolát akartam váltani, meg rühheltem bejárni, és foggal körömmel küzdöttem az egész elb.szott szituáció ellen. Nem mondom, hogy nem hagyott bennem maradandó károsodást az a nyolc év.... mert hagyott. De ez más tészta.

Igazából azt hittem, hogy ezt az emberek kinövik, felérik ésszel, vagy valami hasonló... Hát tévedtem. Ezek a Kiközösítők felnőttként is ugyanazok maradnak. Csak az utálkozásuk tárgya változott. Most nem májkrém, hanem munkaidő kezdet vagy vég. Vagy hajszín. Vagy cipő. Vagy tudomisén....

Nem értem igazából a fajtájukat. Pedig szeretném. Mert ha megérteném, talán tudnék tenni ellene. De aszem a legjobb fegyver ellenük, ha meg se hallom amiről rinyál.

Hm tényleg most így felrémlett, hogy mik miatt voltam kiközösítve. Néhány példa:

• fehér tesi zoknimon nem volt egy pici minta se
• télen hordtam harisányt
• májkrémes zsemle miatt
• időben hazajárás miatt
• két testvérem potenicális megléte miatt, mert ugye az gáz, ha valakik 3an vannak tesók
• nagyszüleim lakhelye miatt
• a házunk miatt
• ceruzáim miatt
• barátnőim miatt
• tesis bénáskodásom miatt
• a túl nagy szám miatt
• a jó jegyeim végett
• a kedvenc együttesem miatt
• hogy nincs fiú tesóm
• és hogy frufrum volt...

Komoly dolgok, amikért lehet utálni és hülyére zrikálni valakit :)

Mondjuk nem tartom magam tipikus lúzernek, mégis azért maradtak hegek...  ááááá, inkább hagyjuk. Meséljetek, titeket cikiztek ilyen szarságokért? :D