Ha majd harminc évesen az ember lánya borít mindent, de mindet, ami esélyt adhatott volna neki a társadalom által és titkon maga által is vágyott normális életre, akkor amikor körülötte hirtelen mindenki babázni kezd, meg megesküszik, meg jelentősen csökken a potenciális lehetőségek száma, attól még lehet lehet normális élete? Találhat olyan társat, akivel lehet fehér kerítése meg két gyereke?
Vagy élből és felelőtlenül szerezzek be egy rakat macskát?!?
"A határaid nem kell feszegetned, csak a korlátaid, amit saját magadnak állítottál, na azt kell lerombolni."
Eme bejegyzés, az egy nap értelmetlenül a lábaimra kerülő cipők mennyisége végett született. Aztán rájöttem, a cipő, csak a jéghegy csúcsa...
...mert reggel, miután kiküzdöm magam a piszamából, azonnal belebugyolálódok a pöttyös köntösbe kávézni. Aztán felöltözök munkás csinibe. Ergo normális ruhába. És normális cipőbe, és kabátba, hogy aztán 2 perc alatt elbillegjek a Verdáig, ahol a kabátot azonnal ledobom, és átveszem a vezető cipőt....
A céghez való érkezést követően pedig kabátot a kocsiban hagyva, de cipőt arra a 100 méterre ugyan,de mindenképpen váltva, berohanok az irodába.
Alig tellik el egy óra, már az irodai cipőm van a lábamon, és ha hideg van, a céges termópulcsi. Ami úgy eltakar, hogy az életbe nem látja meg senki, hogy amúgy csinibe vagyok....
..... és akkor ezt lehet visszafele pörgetni hazamenetelkor, ha meg aztán utána még csavargok is.....
Sztoikus énem homlokát ráncolja, hogy tovább tart cipőt cserélni, mint amíg a lábamon van....
Hmmm.... ez kényszeres lenne?
Az alábbi kis YouTube klippet kaptam reggelre. A rejtélyes küldő személy kilétét helyesen megfejtőjének jutalma egy tetszőleges alkohol tartalmú ital elfogyasztás velem adott helyen és időben.
És természetesen én fizetek! ;)
- Basszus... Sajnálom... Én rossz házigazda vagyok, és ráadásul a buli is.. háttő.... ne haragudj... meg amit műveltem... Pff... szégyenlem magam....
- Semmi baj. :) Kettőnk közt marad :)
- Oké, de...
- Na. Lépjünk túlrajta. Amúgyis azért szeretek nálatok, mert pontosan olyan, mint nálunk otthon. :)
.... vagy valami hasonló volt a párbeszéd Paragrafus és köztem szombat délelőtt. Így fedje örök homály a péntek éjszakát.
És nagyon nagyon szeretem azokat az embereket, akik otthon érzik magukat nálam. :) mert kevesen vannak azok, akinek ezt lehet, de akiknek lehet, azoknak mindent lehet :)
Valamint itt megjegyzem, hogy kőbe legyen vésve, lógok Paragrafusnak. Nagyon nagyon sokkal ;)
Elfáradtam.
Kezem, lábam nehéz. Mozgatni magam maga a pokol.... De alig két órája még az endorfin csalfa víziója késztetett mozgásra és vigyorgásra, kereken egy órája pedig az Adrenalin hozta elő belőlem az ősi ösztönöket.
Mert SzSz mellett ébredni, és a fürdőszoba tükörben összevigyorogni azért nem egy lelombozó dolog. De mindezt teljesen legálisan tenni.... Azért, na....
Ami eztán következett, kivédhetetlen volt. Álltam a nullás felkanyarodó sávjába, és egyszercsak kiszakadt a futóművem. Vagyis azt hittem. Aztán hogy defektem van. És már nem is értettem, hogy mi van. Mert a lámpa piros, és már 5 perce araszolgattam. Én meg csak pillogtam.... Hogy basszus felrobbant a Verda. Ekkor láttam kiszálni a Vénkecskét.... Kiszálltam én is, és hat a barma belém jött. Mert véletlen elindult...... Megijedtem, nem voltam a helyzet magaslatán egyáltalán.
Mindezt az is mutatja, hogy nem volt nálam a vezetős cipőm, csak a magassarkúm, és lukas zokniban ácsorogtam a kocsi mellett.
Tragikomédia, én mondom....
Akár romantikus regény kezdőzárósora is lehet(ne)....
...mélyen a szemembe nézett, lefejtette a hideg ujjaim a kávésbögrémről, és olyan óvatos mozdulattal vette el tőlem, amiben minden irántam érzett szeretete és gyengédsége benne volt....
A valóságban egy tized másodpercig tartott, és nincs romantius maszlag egyáltalán. Egyik pillanatban még szorongattam a frissen főzött kávém, a következőben csüggedten néztem, hogy csorog a lefolyón.
- Na Mogyoró, koffeinturizmust mára befejeztük. Ez lett volna a negyedik. Ráadásul édesítőszerrel... Anyád nem tanított meg vigyázni magadra?!
UI: az egész csak fikcijó :D
- Alszol?
- Alszom.
- Nem jössz ki velem futni?
- ÉJFÉL VAN!
- És?
- Hagyj. Alszom.
- Liebling.... Egy Gyros?
- Nemmm.... Pizsiben vagyok, most feküdtem le, elfáradtam, kérlek, kérlek kérlek.....
- 10 perc múlva ott vagoyk érted...
.......... mert nem volt ezt megelőzően kellően izgalmas a napom. Hisz unatkoztam a melóban, ahol kb kétnapnyi munkaegységet csináltam meg 5 óra alatt, fűszerként meg egy három órás dajcs míting. Utána is csak kornyadoztam a bevásárlásnál, ahol tulajdonképpen egy igen nagyon fontos tollasütőt sikerült beszereznem, és kicsit se stresszelt az az öreg macska, akit vasárnap kísérek állatorvoshoz.....
... még ki kellett mennem Csokival margitra lelkizni....
SzSz agyon fog csapni.... mert elvileg ma "randink" van. Vagy ilyesmi. Én meg határozott mosogató rongy formát kezdek ölteni.
Az élet szép :D
A barátnőm, akinek esténként az idegeire megyek egy áldott jó lélek. Mivel már régóta gyakorolja a magányt, rá hatványozottan igaz, hogy több az Alkohol a hűtőben, mint a kaja....A saját bevallása szerint nem alkesz (szerintem se az, de a tokajimnak csak az aljára nézett). Ezen összefüggésben muszáj egy jelentősebb bevásárlást csinálni. És nem csak azért, mert a költözés óta se samponom, se szempillaspirálom... Így listát írtunk este:
- Mosogatószer, olaj, zsemlemorzsa.
- Ecet a salihoz.
- Élesztő. Sütni akarok. Linzert.
- Húúúúú! Az jóóóó! Milyet? Kézműves nekem mindig csak sütiszélet hagy...
- Hát az tőled függ....
- ? Nem vágom...
- Ne sértődj meg, de.... figyelj, ugye nem ittad meg az összes whiskyt?
Levélben feltett kérdésre válaszolva: él és lelkesen szervezi az esküvőjét.
A témák, amiket átrágunk, túl lelkizősek és túl komolyak. Nem írok róluk szívesen.
De megvan, jól van. Köszönöm az érdeklődést :D
- Korábban le kell lépnem.
- Miért, munkaundor? :D
- Nem, fodrász.
- És milyen lesz?
- Szőke.
- Milyen?!
- Pontosítok. Platina szőke. :D
- Na azért, hogy megszinglisedtél, nem kell meghüjülni...... Ne hogy!
Régen láttam ennyire megnyúlt képet, egyszerűen muszáj volt Lowrider-t megszivatni. Ekkora ziccert nem lehet kihagyni...
Így ma reggel mikoris az égő vörös frissen fodrászolt hajammal megjelentem, tudván, hogy ő bizony szabin, szépen megkértem mindenkit, akivel beszélhet, hogy naaagy döbbenettel a hangjukban mondják, hogy nekem bizony felnyírt rövid platina szőke hajam lett.
Egyes kollegák szerint ez az év szivatása. Még a telefonba is hallatszott a hangján hogy az álla koppant a földön.
És esetlegesen felmerülhet a kérdés, hogy kicsoda Lowrider. Igen, új "szereplő". A pontos pozícionálása még folyamatban.
- Pszt, gyere ide Mogyoró!
- Mondjad.
- Gyere ide, nem akarok kiabálni.
- Mi az? Gáz van?
- A kocsimban felejtetted a rövidnacid :D
...letelt.
Kritikus, mert sokak szerint ez annyit jelentett, hogy én bizony tuti visszasírom magam APKhoz, hogy túl sok időt töltöttünk együtt és úgyis visszakönyörgöm magam, vagy ő magát, és hogy... ÉS A TÖBBI, ÉS SATTÖBBI, SATÖBBI, STB......
Összegezve a lényeget: voltam legalsópokolbugyogisztánban, de alapjáraton a purgatóriumban tengetem napjaim. Kivéve, mikor nem. Mert esküszöm olyanná vált a kicsinyi életem, mintha rohadtul szabadságoltam volna magam az egész korábbi létemből. Nem lehet máshoz hasonlítani, csak ehhez, mint mikor elmész két hétre nyaralni, és élvezed, és nem kapkodsz, és nem rohansz, és nem feszengesz, és örlődsz, és.... és néha rémképekben bevillan, hogy de mi van, ha vissza kell térnem.... Enyhe tikkelős pánik tör rám, majd két mély lélegzet, hogy nyugi. Nem kell.
Vége.
Úgy látszik, minden jelentősebb lezárásnál félig kinyírok egy okost.
Tegnap sikeresen vajas kenyeret játszottam az alig pár hetes 5ös céges almámmal. A reakciója csak annyiban vajaskenyéri a betonon, hogy pofára esik. Mert amúgy törik.
Én én vagyok.
Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó.
(Virginia Satir)
Tegnap egyáltalán nem sírtam. Sőt, 90 %-ban vinnyogva röhögtem, és baromi felszabadult voltam. Régen érzetem magam ennyire könnyünek, és gondtalannak. Vindexxel se lehetett volna letörölni a vigyort a képemről.
Aztán írt egy sms-t, hogy a ma megejtendő anyagiakat lerendezendő és bicajt meg még néhány cuccot elhozandós mélylevegőtveszvisszatart beszélgetés, neki nem jó. Tegyük át.
Oké, túl kell lépni. Lakást vagy albérletet keres. Menekül. Meg amúgyis. Miért én lennék és miért pont most a legfontosabb? Most úgy kikívánkozik belőlem, hogy az anyja, a melója, az egyetem, a plusz melója volt úgy átlagban a sorrend. Ezért azután, hogy ÉN otthagytam, miért gondolom, hogy egyáltalán akar velem találkozni?
De ha már, akkor!
Fontos és megemlítendő egyáltalán nem mellékes, hogy a hosszúhétvégén a családom Paragafussal egyetemben azonnal ugrott és segített és messziről és éjnek idején segítettek elcuccolni. El nem mondhatom, mennyire hálás vagyok érte. Nélkülük, még mindig körmöt rágva agonizálnék valami sarokban. Vagy továbbra is kényszeresen APK pizsamáját hajtogatnám, azon töprengve, hogy elsődlegesen mi lesz vele, és másodlagosan mi lesz velem. És nem szakadt volna meg milliószor a szívem, hogy.....
Francba. Most tudnék bőgni. MOST nagyon tudnék bőgni. Gyászolni. Meg haragudni. Mert szar ez az egész.
Szóval bekerültem valami ördögi háromszögbe, ami vigyorgós megkönyebbült tervezgetés, égtelen harag, és iszonyatos sajnálkozós fájdalom nyálas egyvelegével fullaszt.
Nem tudom, hogy ez normális-e. Nem tudom, hogy normális vagyok-e....
Asszem, nem.
Van, amikor nem kell írni. Vagy nem lehet.
Mert még fáj.
Mert még friss... Még vérzik az emlék.
És van, hogy ilyenkor más beszél. Más beszél, mondja el, éli át pontosan ugyanazt, amit én....
Mint most....
Véletlenek játéka ez, mégis, más beszél....
Tényleg nagyon köszönöm a bíztatást, meg a mellettem állást, jól estek a kommentek nagyon. (és igen, Paragrafus támogatása, akit azért csak barom módon sikerült megbántanom)
A helyzet az, hogy a rémtörténet még nem teljesen zárult le, de talán egy ilyen régóta és hosszan elnyúló izét nem is lehet egy bőröndbe dobálással lezárni....
Panaszkodni nem akarok, sem sarat dobálni. Könyörögni meg pláne nem. Sajnos Róla, egyik sem mondható el.
Kicsit nagyon el és belefáradtam.
Nem tudom, mások hogy csinálják...
Nekem annyira nem megy fényesen.
Sőt, baromi rosszul megy. Mert nem vagyok annyira szívtelen mint amennyire kinézek, és annyira aljas se, mint ahogy ő beállít. Meg rossz ember se. De gyengének kurva gyenge...
De a lényeg, hogy én azért ezt nem adtam fel. Csinálom. Teszem. Csak a végére érek egyszer. Most legalább őszinte a helyzet.
Fura, hogy mennyi minden lepattan és milyen apróságok találnak mégis szíven....
Egy hosszú utazást mindig megtervez az ember. Nem vág neki forró fejjel. Gondosan átgondolja, mit visz, mit nem. MI marad és mi megy. Nem kerekedik fel, mint egy forgószél, söpör magával mindent, nem dobál bele válogatás nélkül az ember mindenfélét a bőröndbe, nem gyűri össze a kényes darabokat, és legalább azt megszámolja, hogy hány bugyi kell.
De néha hozza az élet, hogy a cérnaszál elszakad, a csomag még nem áll készen, és mégis útnak indulunk.
Ami a kezem ügyébe került, összedobáltam. Rendszer és logika nélkül. Számolás és tevezés nélkül. Nem hallottam már semmit és nem érdekelt már semmi. NEm tudtam mit viszek magammal és mit nem. Lényegtelen is. Hagynék már mindent és futnék, jönnék, mennék a jövőbe.
Nem rossz ember, egyáltalán nem rossz. Nem érti. Könyörög, kér, türelmet vár. Ribancozik, majd csókolna. És újra támad. Majd térdre borul és zokog. És nem hallja amit mondok. Nem érti, hogy késő. Hogy nem ő, vagyis nem csak ő tehet róla.
Vége.
Reggel semmi értelmeset nem találtam a bőröndben. Még egy árva fogkefét se. Nem gondoltam át, de tudom, hogy ez most jó.
Elindultam.
Végre.
....felhívnám, és mondanám, hogy még fél óra meló, vagy lehet kicsit több.... megkérdezném, kell-e neki valami boltból, hogy az ásványvízen kívül kér-e narancslevet... megnézetném vele, hogy tényleg ürese-e hűtőnk, és hogy mit enne vacsira... hogy megvár-e, vagy eszik mással, máskor máshol, esetleg egyedül... elmesélhetné, hogy mit fog csinálni este...
.... gyors lennék, mert rutin lenne... kellemes rutin lehetne...
... hazaérhetnék, vagy tornászni mehetnék... várna rám, vagy éppen én várnám őt... nem mondanám, hogy siessen, csak azt, hogy érjen haza...
...beszélgetnénk... vagy csak hallgatnánk....
....ágyba bújnék... hozzábujnék..., ...átölelne... ...szorongatnám.... ... elaludnánk....
Most őszintén, hogy fekheti el az ember a nyakát?! Ugyanúgy, ugyanoda, ugyanakkor teszem le a fejem minden este, és mégis vannak bizonyos reggelek, mikor ez a quazimodocsináló fájdalom megjelenik, és nincs mit tenni ellene.
És elfogyott a kávém.
És nem töröl az ablaktörlőm.
És lóg az eső lába.
És a reggelim megromlott.
És amugyis kezdek morcos lenni.
Kéretik valami jónak történni! MOST!
UPDATE:
alig írtam le a bejegyzést, Kollega bejött, és kaptam tőle Túrórudit :)
A hétvége legvérlázítóbb mondata, ami temetéskor túl sokszor elhangzott ahhoz, hogy végül ne tegyem szóvá. Hiszen a vád olyan embereket ért, akiket egyáltalán nem kellett volna:
- Dehát nem kívánt részvétet!
- Nem kívánni szokták, hanem nyilvánítani.
- Ez az okoskodó arrogancia, ebből tudom, hogy lenézel minket.
- Én azt hittem, hogy a jelenleg folyó "vagyon-elosztási" és "hogy legyen a jövő nélküled" fiával folyó projekt végett.
Hugaim pedig megvilágosodtak (Anyu, PlázaCica, Kézműves) :
- Le kell vágni a kakast, mert támad. Meg a tyúkokat is egrecéroztatja.
- Miért, a tyúkok mért zavarják.
- Hát mé', mé'.... Mert szexelni akar.
- MIért buzi a kakas?
- Miért lenne buzi?
- Hát akkor fajtalan.
- A kakas a fiú tyúk.
- Mi?! A tyúkok is szexelnek?!?
- Miért mit hittél???????
- Hát, hogy önmegtermékenyítő. Mint a kommodoó sárkánygyík...
(Kézműves belibben)
- Te tudtad, hogy a tyúkok is szexelnek?
- Mi??? Télleg? Nem úgy lesz a kiscsibe, hogy a tyúk lassan sokáig melegíti a tojást?
És persze volt nyáladzós romantikázás, aminek a háttere olyan volt, mint egy jól megtervezett klisés autóreklám. Szerelmetes pár a tóparton, fetreng a pokrócon, csillagot választ, meg düdörög. Még se ez volt a legtocsogósabb:
- Már annyira régen láttalak, hogy lehet sokkal többet képzeltem beléd, mint ami a valóság.
- Hát ezzel én is így vagyok. A képzeletem, emelt piedesztára, és féltem, hogy ez aztán végképp nem valóság. De most, hogy itt vagy, rá kellett jönnöm a valósá sokkal jobb...
(Röhögés mindkét oldalról)
- Azért érzed, hogy ez nem kicsit túlzás....
Meggondoltam magam.
Figyeljetek ide kedves Égiek!
Csoki egy jó ember. Egy nagyon értékes és nagyon jó ember. Csokicsaj pedig pontosan hozzávaló. Szóval kérlek titeket, hogy engedjétek nekik a boldogságot.
Tanítsátok őket a meg és elengedésre, arra szeretetre amit a másik is örömmel elvisel. Adjatok nekik minnél kevesebb gondot és mérhetetlenül sok örömet. Hogy a hullámokat kéz a kézben, néha duzzogva de amúgy derűsen vegyék.
Legyen szép és boldog életük.
Lássam Csoki szemében azt holnap, holnapután, meg azután is, mint amikor először mesélt nekem CsokiCsajról. És érezzem rajta azt a határozott kiállást és szeretetet, amivel azt a lányt védi, és dolgozik érte.
Nem, nem esik rosszul. Ez az élet.
Szeretném, ha boldogok lennének. És hogy ennyire emberiek maradnának.
Szóval kedves Égiek, őket tessék támogatni!
Üdv.:
a ti nem normális de őszinte hívetek
Verde
Túl régóta áll fel a szőr a hátamon ettől az ájlávmájbébih-től, mert szerintem sz@r. Nem kell műértőnek lenni hozzá, hogy ezt belássuk:
Tényleg idegesített, de sose jutottam odáig, hogy ezt így itt is kifejtsem. De aztán úgy alakult, hogy a rádióban a BonBont is leadták. Ordít a különbség:
És amúgy meg tökéletesen tisztába vagyok vele, hogy egyáltalán nem meg oldás az, ha a ragyogó napsütéses csodálatos időben inkább csokit meg csipszet nyammogva két évadot végig nézek a "The BigBangTheory"ból.
Ahogy a nyafogás se.
Meg az ábrándozás, meg a túl agyalás.
De tutira nem tesz jót az se a lelkivilágnak, hogy vasárnap kapok egy meghívót Csoki és CsokiCsaj őszi esküvőjére.
Meg ahogy az se, hogy az egyiket azért nem értem, mert bármilyen görény vagyok is ragaszkodik mint olvadt méz a csuporhoz a másik meg akármit is teszek... rám se hederít....
Tegnap:
- Cukorbogyó, úgy nyikorog a Verdád ajtaja, mint öreganyámnál az udvari budi ajtaja.
- Tudom. Majd hazamegyek, és apummal megcsináltatom. Most ez van.
Ma:
- Na, add azt a slusszkulcsot Napsugár.
- ?
- Hoztam zsírt, ebéd szünetbe bekenem a zsanérokat.
- A mit?
- Megcsinálom, hogy ne nyikorogjon a kocsid.
- JAJJJ! De rendes vagy! JAAJJJA :D :D :D :D KÖSZI! KÖSZI!
- Na. Jóvvanna.
- Mivel tartozom?
- Haggyad má'!
- Komolyan!
- Ne legyen már ilyen bánatos elveszett kiskutyafejed, ha visszajössz telefonálásból. Ennyivel.