Gondolkodtam, hogy Nektek, akik rendszeresen olvastok, vagy Akik csak néha néha idetévedtek az uncsi munka idő alatt, vagy gyerek nevelés közben, vagy meló után otthon beájulva, mit tudnék adni.

Sok mindent nem. Csak kívánhatok minden szépet és jót, hogy olyan Ünnepetek legyen, amilyenre vágytok, amit nagyon szeretnétek. Nektek, családotoknak, barátaitoknak, rokonaitoknak, felebarátaitoknak és kifejezett ellenségeiteknek.

És gondolva arra, hogy már nem lesz időtök ide vissza vissza pislogni, ahogy közeledik a szeretet Ünnepe, ezt a kis videót küldöm csupa szívvel és szeretettel!

BÉKÉS, BOLDOG, SZERETETTEL TELJES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDŐTÖKNEK!

...a könyvelők, adótanácsadók, pénzügyesek és számvitelesek megpihennek. Hagyják, had ernyedjen el a válluk, had essen ki a toll a kezükből, had jöjjön a windowsra a kék halál, had visítson az ügyfélkapu, hogy pillanatnyilag karabntartás miatt nem elérhető.

A telefon elnémül. Akár eltellik úgy egy egész óra, hogy nem csörög. Csend van. A headset egy kis ideig megválik fülünktől, pedig nem rég még elengedhetetlen kiegészítő testrészünk volt. Az ujjaink a számok gépeléséről leáll, csak nyújtózik.

Észre vesszük, hogy itt vannak az ünnepek. Hogy valakiknek volt ideje arra, hogy feldisztítse a szobát, a házat, az utcát. Hogy talán még van pár nap ajándékokat venni. Hogy tényleg, mintha a rádióban már napok óta szólna a karácsonyi zene...

és ha az embereknek ez a kis csoportja körbe néz, akor most, még pár óráig csendes nyugalmat lát maga körül.

Így ünnepeljük mi a karácsonyt a munkahelyen, abev elfogadó nyugtákkal és telefon nélküli délelőttel.

Az én drága Anyukám soha semmit nem kér karácsonyra tőlünk. Aputól is esetleg egy arckrémet, vagy leánykora kedvenc testápolóját a Fenjált. Ha mégis sokáig nyaggatuk, hogy de mégis mit szeretne, régen mindig azt mondta, amit most én kértem: egy kis nyugalmat. Akkor még nem értettem. Hogy is érthetné egy gyerek, aki a szülei jóvoltából távol van tartva minden gondtól és bajtól, hogy mennyit ér a békesség.

Persze az évek múlnak, s ahogy már az előbb is írtam, a nyugalom az én hőn áhított karácsonyi álom ajándékom. Anyu már más kért.

Csak annyit szeretne, hogy legalább az ünnepekkor legyen együtt a család. Hogy mind, ahányan vagyunk, egy asztalnál, békésen, nevetve tömjük teli a hasunkat. Hogy akkor, amikor együtt lát minket, ha csak kis időre is, de legyen meg a tudata, vagy az illúziója a boldogságnak, hogy mindannyiunk élete "sinen van", hogy jó sorunk van, hogy nem lesz baj, ha már ő nem lesz.

A kérése nem túl nagy, mégis... az elmúlt 5 évben nem voltunk képesek neki megadni ezt az igazán egyszerű karácsonyi ajándékot.

Remélem és bízva bízom, hogy az idei évben, ha csak egy pillanatra is, de sikerül.

Esküszöm, hogy hallom Nyitnikéket. Komolyan. Most kel fel a nap, és csipognak.

Az mennyire perverz már, hogy a mai nap folyamán "csak" 142 db e-mailt kaptam. ÉS EGYIK SEM SPAM, SE VICCES, SE SEMMI.

MELÓ, VAZZZEEEEEEEEE! MELÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

Rendes ember karácsonyra készül. Készül maga miatt, a párja miatt, a gyereke miatt, a szülei miatt, a családja miatt, és készül csak úgy, maga miatt.

Süt, főz, ajándékot készít vagy vásárol, ha nő nemű. Ha férfi az illető, akkor segít, keresi a megfelelő ajándékot, és csendben tűri a környezetében élő nőstények őrültségeit...

Természetesen Torzsa ez alól is kivétel. Kivétel, mert nem süt és nem főz. Süteményt vesz a boltba, mert nincs az az isten, aki miatt ő kezébe venné a habverőt. Kivéve, ha nagyobbik pici fia úgy óhatja. Nem főz. Semmit. Mert a testvérével megfőzet mindent, aki még csomagol is neki. Szenteste és előtte napokban a menü vajas kenyér, meg kávé. Hát nehogy már kajár kelljen költeni. Az egész családja kiéhezve megy át a testvéréhez, és pusztít el mindent, mint egy sáska raj.

Ajándékozásból sem csinál gondot. Mindenkinek kiadja, hogy ennyiért vegyen magának valamit. Csomagolja be, és tegye a fa alá. De a saját "kis listáját" azért az orra alá dörgöli az embernek. Az idei kis lista egészen fantasztikusra sikeredett: 3 pulóvert, 3 inget 1 szoknyát és egy nadrágot kér, mert kihízta az összes ruháját (hihihihihihihihihihihihi, öröm az ürömben). Szelíden megkértük, hogy akkor ezeket lesz szíves megvenni magának. Mert azért ezt már mégis....

Tegnap este csörgött a telefon, és kétségbe esetten közölte, hogy nem talált semmi ruhát, vegyünk neki itt pesten. APK már már rábólintott, de meglátta, hogy miként követek el rajta szemmel-kivégzést, ezért hebegve-habogva ellent mondott az anyjának. Hogy mégse kéne, és bátyja barátnőjével menjen már fel Sopronba, ott majd együtt találnak biztos megfelelő ruhát. Válasz: Hát ezt mégis hogy gondoljuk?! Neki erre nincs ideje karácsony előtt és különben is! Sopron 20 km! Van vagy negyed óra kocsival! Vegyünk neki itt pesten, mert olyan akkor biztos nem lesz senkinek otthon... Én azért csak közbe vetettem, hogy C&A-n kívül én se mennék máshová neki vásárolni, az meg van otthon is.. És ezt hallotta. Azt a rinyát, amit levágott, aztán az, hogy mi nem veszünk magunknak semmit, hanem elrakjuk a pénzt, amit ad, mert most semmire sincs szükségünk... megkaptuk, hogy ez milyen gáz, és a fa alatt így mi nem kapunk semmit, és ez is csak a lustaságunkat igazolja...

A nyelvem hegyén volt, hogyha APK apukája nem menne el minden éven egyedül fát venni és nem diszítené fel teljesen egyedül, akkor még fa se lenne... és a lustaságra térjünk vissza akkor, amikor a karácsonyi menüjét kell értékelnem.

De basszus... most álljak le vele vitázni? Először is: nem alacsonyodom le odáig (nem is menne a 184 cm-mel), másodszor hülyékkel amúgy sem tárgyalok, harmadszor meg most tényleg jön a karácsony, és ilyenkor még vadidegenek is kapnak egy egy mosolyt.

Van olyan, hogy máskor semmit mondó mozzanatok, helyzetek egy élet teljes felfordulását jelentik.

Kezdődhet az egész egy sanda, ismerős idegennek szánt félmosollyal...

... érezhetjük magunkon egy idegen kék szempár ellenséges fürkésző tekintetét...

... a párunk panaszkodhat a magas vérnyomására...

... a testvérünk mondhatja, hogy valamit elfelejtettünk megosztani vele...

... láthatunk kézenfogva egy párt...

... viselkedhetünk angyal módjára egy teljes estén át...

... és mindezeket összerakva valami elpattanhat....

.... amiről fogalmunk sincs, hogy pontosan mi az...

Kézműves mindig nehéz eset. Nem azért, mert idióta ajándokot kér, nem azért mert drágát kér, hanem mert néha lehetetlent. Mint mondjuk a télen fehér táskát nyárra. Szőrös csizmát tavaszi születés napján, a még amcsiknál sem forgalmazott wii játékot. Esetleg kakasnyalókát szintén karácsonyra.

Az idei agymenés az ördögnóris-usánka volt. Már egy hónapja (kb) nézegetem, hogy hol lehetne ehhez hasonló borzalmat FEHÉRBE nem lehet kapni. Próbáltam. Néztem kisüzletbe (körútan a kalaposoknál) plázába (Westend, Mom, Mammut, Allee), divat-csitri-boltba (NewYorker, Bershka), magán bőrnyúzdákba és karácsonyi vásárokba (ez utobbi inkább a heringesedjünk a Vörösmarty téren nevű mozgalom lámpavilágnál szerveződött társadalmi esemény), mégis sehol nem lehet kapni. Lehetetlen. Vagyis egyet láttam. A GANT-ba. 180 ejuróért. Hát annyit nem gondoltam költeni még az eljövendő karácsonyokra összesen sem. Mer' én ilyen sóher vagyok...

Aztán cseteltem éppen a drága hugommal, mikor David Guetta hirdetése kvázi egyszerre villant fel nála is és nálam is, és ugyanazon gondolat fészkelte be magát: David Guetta koncert karácsonyra.

Elrohantam, megvettem a jegyeket, így holnap Guetta koncert. Kézműves már ma este jön fel ide, naffaluba, bevesszük az éjszakát, bulizunk a koncert végéig, lehet még utána is egy kicsit, és majd vasárnap hazamegy.

És mivel a jövő hét TAO, HIPA feltöltés és áfa, fogalmam sincs mikor fogok legközelebb blog közelbe lenni. :(

Tegnap megfogadtam, hogy karácsonyig minden nap legalább 5 velem szembe jövő idegenre rámosolygok minden ok nélkül. Csak úgy.

Mosolyogjunk együtt. :)

Ahogy kómáztam be melóhelyre, akaratlanul is tanuja lettem egy néni és bácsi beszélgetésének. A néni csicsergő, örömteli hangon újságolta a bácsinak:

"Én oollyan boldog voltam. Meghívtak a gyászmisére! Gyönyörű volt. Ilyen szépet én még sose láttam. Ott volt az egész család. Az unokái mind. Aranyos kis gömbölyű gyerekek. Igen szép gyászmise volt. Én olyan boldog vagyok, hogy ott voltam. Nagyon szép temetés volt. Mindenki olyan szép volt. Igen szépek voltak."

Szezonja van a céges karácsonyi buliknak. Ezzel együtt a lerészegedéseknek is. APK-nak a tegnapi multis puccos buli volt a harmadik  a héten. Az első kettőt viszonylag jól bírta, de tegnap azért sikerült neki. És bár tagadta, de olyan részeg volt, mint "Bálám-szamara".

Hazajött valamikor 2 és 3 között. Pontos időt nem tudok, mert valami oknál fogva baromi sok időt töltött a konyhába. Sajnálatos módon minden szék, asztalsarok, hűttő, kilincs, villanykapcsoló összeesküdött ellene, és az útját állta. Nagy dirrel, durral, de megküzdütt velük. Igaz az utolsónak tűnő akadály, a szobaajtó kilincse már megint kicsúszott a kezéből és emiatt igazából beesett a szobába.

A sólámpát égve hagytam mikor lefeküdtem, dehát az nagyon kevésnek bizonyult, ezért az összes létező villanyt felkapcsolta. A csillárt, az íróasztali kislámpáját, az éjjeli lámpát, szerintem kereste a zseblámpát is, csak nem találta.

Erre azért már nehéz lett volna tettetnem, hogy alszom. Megkérdeztem, hogy milyen volt, jól érezte magát, és erre előjött az igazi részeg énje. Ömlött belőle a panasz. Gátat nem lehetett neki szabni. Első körben a hülye beszédeket szidta, aztán a Gospel-kórust, aztán a Szulák Andit, hogy elég lett volna egy számot énekelnie, hogy a kaja sok volt, de túl puccos (igaz, olyan volt a hasa, mint mikor a kiskutyák degeszre eszik magukat és kivan a horpaszuk), hogy oda nekem kellett volna menni, mert a borok ilyen fényűzősködő túl puccosak voltak, és hogy igazából egy pohár már a fejébe szállt. És ez mennyire szar már. Igaz volt rövid is, valami f@sz rézangyal pálinka, de hát az is milyen már. És különben is, olyan fényűző volt.

Idáig hallgattam a húsz perces panaszos háborgását, majd azért csak közbe vetettem, hogy annyira szar csak nem volt, ha este héttől hajnal fél3ig (kb) ott volt. Na ez volt a lehető legrosszabb lépés. Én következtem. Nekem állt. Hogy azért vagyok fenn, mert ellenőrizni akartam? Bezzeg én addig maradok ki, ameddig akarok. És hogy én nem is érdeklem, és mi az, hogy este fél 6kor kinyomtam? Meddig tart az én munkaidőm?! Ő leszarja. Jöjjek haza időben. Egyedül kellett felvennie a nyakkendőjét. És őt nem érdekli, hogy mennyi melóm van. Ha hív, vegyem föl. Nem érdekli mit csinálok. És, és különben is, mért nem mondtam neki semmit, hogy éppen mit doglozok és kivel? És neki egyedül kellett estére felöltöznie, és tudja hogy nem érdeklem és nem törődök vele, mert a pizsamáját se készítettem ki hétvégén, és tudja hogy az anyja se érdekel, pedig ő egy jó asszony.

És csak támadt és támadt és csak mondta, szidott mindent és mindenkit. Egyfolytában. Majd mondtam neki, hogy oké, jóéjszakát, nem tárgyalok vele. Erre azért még mondta...

Ő egy ilyen részeg. Ha iszik, akkor kijön belőle a világ fájdalom. Ami valahol ott kezdődik, hogy az életünk nem hálivúdi film, nem örököltünk milliókat, én nem dolgozok kevesebb óraszámban többért, mint ő. Este nem várja rántott hús és húsleves az asztalon, az inge vasalt legyen, és kábé négyezer rabszolga lesse minden óhaját...  És ilyenkor kicsit agresszív, és kötekedő... Hát ő ilyen....

Szerintem Apunál jobban senkit nem lelkesít és nem idegesít jobban az egész karácsonyi ajándékozás. Addig mérhetetlenül lelkes, amíg kitalálja, hogy kinek mit. Fejébe veszi, és nem enged a negyvennyolcból. De persze udvariasságból megkérdi:

Pláza Cica:

• Apu: Mit kérsz karácsonyra?
• PC: Pénzt.
• Apu: 24-e még nem hónap vége. Ha veszünk mamuszt ide bentre a lakásba az is jó lesz.

Kézműves:

• Apu: Mit kérsz karácsonyra?
• Kézműves: Jaaj, Apuuuuuuuuuh! Nem tudom. Wii-hez játékot.
• Apu: Az b.szna be. Ahelyett a szar helyett inkább segíts fát hordani. Veszünk kintre meleg sapkát.

Anyu:

• Apu: Megin' olifofolif-ot kérsz.
• Anyu: Hát, ha lehetne jó lenne. De az oil of olaz.
• Apu: Tönkre ment a fritu...
• Anyu: Igen tönkre. Jó lesz az is.

Én:

• Apu: Mit kérsz karácsonyra.
• Én: Nyugalmat.
• Apu: Ebben a házban?! Akkor már inkább megveszem anyád kenőcsét, Kézműves játékát, meg adok pénzt Pláza Cicának. Az se ennyire agyament ötlet. Na, mit akarsz karácsonyra.
• Én: Apu, nem tudom. Semmit. Legyen dugott karaj vacsira. A többi nem érdekel.
• Apu: Mindig megszivatod apád, hogy agyalnia kelljen az ünnepek előtt nem elég a bajom.

 Apu:

• Anyu, Kézműves, Pláza Cica, Én: Mit kérsz karácsonyra???????
• Apu: Seeeeeeeeeeeemit.
• Anyu, Kézműves, Pláza Cica, Én: Still fűrész? Horgászbot?
• Apu: Az jó lesz. De nem lehetne inkább üléshuzat a kocsiba?
• Anyu, Kézműves, Pláza Cica, Én: De, ha azt szeretnél.
• Apu: hogy nektek sosincs semmi épkézláb ötletetek....

Pláza Cica nagyon igényes. És nagyon tipppikuss. Bármi drága dolgot lehet neki venni, ami 10 felett van, és annál még drágábbnak néz ki. Természetesen feltettem neki a kérdést, hogy mit kér karácsonyra. A kérés teljesíthetősége kivitelezési szempontból nem is lehetne egyszerűbb:

• Kinéztem egy kabátot a Benettonba. Én meg veszem, de jó lenne, ha legalább egy tizessel beszállnál
• A jogsim lesz úgy 200 körül. Ha mondjuk az egészségügyi vizsgát kifizeted az jó lesz. Az olyan 15 körül van.
• Ha nem akarsz pénzt adni, igazán megvehetnéd a parfümöm, most már fogytán van. 30 ml-s Lancome Tresor.

Szerencsére eme rövid listáról csak egyet kell választanom. Meglehetősen könnyű lesz a választás. Bár nem tudom... szerintetek sima fehér borítékba tegyem a lét, vagy egyszerűen utaljam át, és csak a bankkivonatot nyomjam a fa alatt a kezébe...

Tudni kell rólam, hogy a világ egyik legkinyúltabb, leglazább, és legönállóbb bokaszalagjaival rendelkezem. Mindez genetika és kamaszkori ostobaság következménye. Úgy tudom legtenni a "külső" bokacsontom a földre, hogy tulajdonképpen nem fáj.

Ettől kissé ingoványos is a járásom, és a magasságom mellett ez a másik ok, amiért nem hordok magassarkút. Mindezek figyelembe vételéve sem szokott sikerülni a cipő vásárlás, mert végül a biztonsági elemen mindig felülkerekedik a cipőszerelmem. Most olyan csizmát vettem, ami ugyan alacsony kis sarokkal rendelkezik, de "csúszik, mint a büdös rossebb".

Ez volt a gondatlanság egyik fele a tegnap elkövetett halálomnál. A másik, hogy belebambulva a tömegbe, rohantam a Móriczon. Pontosabban, ahol lepattantam a 61-es viliről és ahol még a buszok is száguldoznak.

Na itt adtam elő nagy halálom. Valami hülye gondolat okán hátranéztem, de akkor már tudtam, hogy ezt nem kellett volna. Az amúgy hétköznapi mozdult egy Bolondos Dallamokba illő hadonászásba ért véget. A bokám kiment, a csontom leért a földre. Iszonyatosan fájt, sőt még annál is jobban, de még annál is jobban jobban. Már láttam is magam, ahogy kinyeklik a lábam, a vállamról a hadonászástól lerepül a laptop táskám, ami van vagy 10 kiló, fejbe találja az előttem menő pasit, én pedig kiskutyák vonyításához hasonló hang kíséretében a busz kerekei alá esik, ami döccenve áthajt rajtam, és megy tovább, mintha mi se történt volna.....

Gyorsan körbe néztem, hogy röhög-e valaki a 184 cm-s hústorony szerencsétlenségén, megmarkoltam a laptop táskám és elbicegtem haza.

Ha már a bartert elkerülni nem lehet, kicsiny agyamban megfogalmazódott az a perverz és időigényes gondolat, hogy akkor csinálok valamit a saját két kicsi kacsómmal. Ami az ötlet és idő miatt mindenképpen érték növelő, de a tárgyiasult világban nem feltétlen emeli az ajándék árát. Mert alapvetően béna vagyok.

Az idei advent a bögre festés jegyében tellik. A gondolat természetesen a hobby boltban fogalmazódott meg bennem. Tavaly gyöngyöt fűztem, idén valami más kell. Valami, amit Apumnak is tudok adni. Mert tavaly csak nem kényszeríthettem rá, hogy ugyan csak erre az egy estére hord ezt a rózsaszín-fekete nyakláncot, hidd el, nagyon férfias.

Maga a bevásárlás is kumikus volt, mert apunak feles poharakat vettem, többi kicsiny család tagomnak bögrét. A hülye poharak úgy csilingeltek a kék műanyag kosárban, mintha folyamatosan azt kiabálták volna, hogy  "ide-nézzetek-mekkora-idióta". A hangot felerősítették a festékes tégelyek, és amikor kifaggattam az eladót, hogy hogy kell ezt mégis csinálni, kicsit furán nézett rám, kb láttam rajta, hogy ezt kérdi a szemeivel, hogy "te tutira ezt akarod csinálni?! elmentek otthonrol?" De itt kiemelt RISZPEKT az Allee Hobby és Mesebolt szőke eladólányának, mert nem tette fel a kérdést végül, csak türelmesen mosolygott és válaszolgatott a bárgyú kérdéseimre (télleg bárgyúak voltak).

A minták kitalálása. Kezdetben baromi művészieskedő voltam. A szemem előtt mindenféle csilli-villi csoda táncolt, hogy majd én olyat fogok alkotni. Gondoltam, kezdem kicsiben, Apuméval, hisz azok csak feles poharak... Megfestettem az első három nonfiguratív művészi izét. Nekem tetszett. Zseniálisnak nem mondanám, de tetszetős volt. Szerintem...

Aztán APK megszólalt. "Ugye ezt nem gondolod komolyan? Ez gáz. Ez gyerekes irkafirka. Gondolod, hogy ennek Apud örülne? Hát te tudod. De ez.... Hát nézd már meg!" Itt ment el a kedvem az egésztől, én besértődtem, ő meg magyarázott, hogy felőle azt csinálok, amit akarok, de azért ez továbbra is gáz. Erre odavágtam, hogy itt egy bögre, csinálja jobban.  Jobban csinálta. Most hiába is tagadja, tagadom, ő jobb ebben. Hát basszus, gépész mérnök. Ha tetszik, ha nem tud egyenes vonalat húzni, és rajzolni is. Be kell ismernem, baromi jó halakot rajzolt.

De mivel szerintem görény volt, mert az én igyekvő és lelkes és szeretetteljes munkám semmibe vette és leszólta, ezért befogtam, hogy ha annyira okos és ügyes vagy, hát rajzold meg, amit mondok, én majd festem. Naná, hogy nem, így képzelte, de igazából nem volt választása :D

Csak egyetlen bögrét csináltam egyedül, és perverz módon az tetszett neki tegnapig a legjobban. Majd beleszeretett "Kézműves" húgom elkészült bögréjébe. Kutyus van rajta, ami csonttal a szájában futkozik, és a neve. Jó lett.

Ez az egész bögre készítés azért elég időigényes és türelem játék. Minden este kicsit festegetni, és másnapig megvárni, amig megszárad, hogy lehessen tovább festeni. Mindezt azért, hogy jobb esetben egy polcra kerüljenek dísznek, még jobb esetben használva lesznek, vagy esetlegesen egy szájrángatás és egy hát kössz, kedves tőled mondat kíséretében valahová elkallódjanak.

Pedig egyszer ezek sokat fognak ám érni! Egyszer híres leszek (vagy hirhedt), és akkor minden, de minden, ami elhagyja két kezem, amin rajtahagyom névjegyem milliókat fog érni! :D

Nem ismerek embert akit ne frusztrálna ez a nagy karácsonyi őrület.  Vegyünk ajándékot, a legjobbat, a legszebbet, a legtalálóbbat, a legmodernebbet, a legjobbanhozzáillőt. Én már meglehetősen hosszú ideje mondogatom drága szeretteimnek, hogy ne bartereljünk, hanem csak úgy spontán legyünk együtt. Csöndben, békességben, nadrágról lepattanó gombokkal, kissé spiccesen...

Ehelyett pedig már egy hónappal AZ ÜNNEP miatt beindul lótifuti-kimitvesz-kinek-mennyiért című dilifutam. És akarva akaratlan részesévé tesznek az eszement túlfogyasztási szociopatikus kényszernek a környezetemben szabadon flangáló félőrültek, őrültek, és elmeosztály szökevények.

Első körön APK-nak vetettem fel, hogy idén ne vegyünk egymásnak semmit. Mert megveszem magamnak a parfümöm abból a pénzből amiből neki venném a táskát, és ő megveszi magának a táskát abból, amiből nekem venné a parfümöt. Hát háborgott. Mert ugye én egy nagy gyerek vagyok és szeretem a meglepetéseket, meg különben is, ez így szokás. (az így szokás jellegű mondatoktól őszülök, esküszöm).

Majd bepróbálkoztam szüleimnél. Még csak csak ráálltak volna, de erre "Plázacica" hugom megvétózta, hogy annyi éves koráig neki is kijár a normális ajándék ameddig nekem, márpedig én még tavaly kaptam, szóval ő még csak 21 és én akkor voltam 26 ugyhogy gondolkodjak el. Ezt is bebuktam.

Torzsáéknál persze az ötlet még csak megemlítésre se került. Mert ott a pénz és a méret a lényeg. Hamvában született ötlet.

Barátok, barátnők. Sokkal jobb itt a helyzet. Mert akiket szeretek, azoknak mondhatni "fillérekből" tudok örömet okozni, mert velük az a lényeg, hogy gondoltunk egymásra. És ezen apróságok elkészítése és beszerzése még nekem is mérhetetlen örömet jelent. Mert ez az egy nem kényszer.

SzSz. Na Ő olvassa a blogot. :D Így, nem árulhatom el, hogy készülök-e neki valamivel, vagy se. Szakítok a saját szabályaimmal vagy se. Rejtély....

Összeségében, bár próbálkoztam, hogy ne legyen az idei évi karácsony a jól-rosszul sikerült barterek sorozata, de sajnos nem sikerült. Ezért megosztom veletek kálváriám kívánságról kívánságra, boltról boltra járva.

Egy kvázi sorozatot már "indítottam", csak hogy valami szisztémát is adja a blognak. Ez a "Kik vagytok emberek" lenne.

Most mint egy jó kereskedelmi adó, új sorozatokkal fogok jelentkezni. Az egyik, a már két részt megélt "abszurd" lenne, a másik a "gondatlanságból elkövetett halálaim", a harmadik meg egy időszakos "ajcsit karira".

Na, majd meglátjuk, jutok-é valamire :D

Régebben volt szombatonként csak csajoknak (nem nőknek!) szóló egészségmegőrzéssel kapcsolatos gagyi műsor, melyet most valami hasonló apropóból folytatnak úgy, hogy most a régi két roppant inteligens műsorvezetőnő küzül a dagi vörös mellett csont soványnak ható szőke picsogó vezet egyedül, akiről nem tudtam eldönteni, hogy elzőző kolleginája mellett volt csak sovi, vagy most ennyit hízott, esetleg azért van egyedül, mert megette a vörös társát.

Na mindegy. A heti szeánsz a megfelelő folyadék fogyasztásról szólt. Teszkóban magassarkúban kopogva, vastagonn sminkelve, fekete kisestélyiben lavíroztak valami másik igen öntudatos nőcikével, és mondogatták, hogy azért csak a víz a tuti.... Csak azt kéne inni. Meg mindenben csak a vizet kéne keresni.

A tejekhez érve a csodálatos lángelmével megáldott, ultradivatosan kócos, rózsaszínműkörmös csudacsaj megkérdezte a szakértő kolleginát:

"A tejben van víz?"

Lényeg: hétvégén SZSZ itthon lesz, és vmi beteg dolog okán ő lesz a télapó. Erre nekem beugrott egy réges régi emlék, amikor egyik expasim télapónak öltözve meglátogatott... Felvetettem neki is az ötletet, hogy nem e akar hétvégén meglátogatni, és erre jött tőle a jogos reakció, hogy azért APK fejét megnézné ebben a szituban....

És e-mailben ezt a képet küldte....

Túl hangosan röhögtem bele a munka okán síri csendben lévő irodába.

Most furán néznek rám....

Nyugalom.

Csigavér.

Számolj el tízig.

Mély levegő.

Még mélyebb.

Mielőtt még egyszer szólsz hozzá.  

Igen, senki sem mondta, hogy egyszerű.

Csak higgadtan.

A probléma adott. Fél éve mínuszban az ügyfél pénztára, amit a kedves könyvelő most vett észre.  Ez a mi hibánk. Igaz, a pénztárosnak sem tűnt fel. Könyvelőnk ujjal mutogat, hogy mindenki hibás, csak ő nem. És, egyetlen megoldás van, amit ő mond. Nyilván nem. Nyilván van más is.

Két nap rinya után rászóltam, hogy a már fennálló problémát meg kell oldani, ügyfél centrikusan, nem önfejűen, és kár is mutogatni bárkire is. Az a múlt, ez a jelen. A jövőben máshogy kell csinálni. Nekünk is, ügyfélnek is. Erre besértődött, hogy akkor ő nem is mond semmit, mert az úgyse számít. Stb, stb, stb... Majd ment a picsogás. Aztán csitításként másik kollegina mondja neki, hogy nyugalom, nincs gond. Erre a reakciója egyértelműen nekem célozva:

"nem vagyok ideges, fő a nyugalom, a helyzet kezelhető, mégse én uralom"

Nem mondtam rá neki semmit, mert nem kell. Nem kell lereagálnom. A probléma onnan gyökerezik, hogy évfolyam társak voltunk főiskolán, és most nagyon nehezére esik lenyelni, hogy a főnöke lettem, és nem úgy működnek a dolgok, ahogy azt elképzeli. Az meg kifejezetten irritálja, hogy valahogy nálam nem ért célba a "nyalás". Meg mintha féltékeny lenne "Szőke Hercegre", múltkor nagyon úgy tűnt. De lehet képzelgek.

Asszem őt azért "kaptam a nyakamba", hogy tanuljak. Tanuljak valami fontosat. Talán kezelni az embereket? Vagy megtanuljak "nem"et mondani? Vagy csak elfojtani magamban Achmed gondolatait, és annak egy tompított változatát előadni.

Éjjel egy tíz méteres karácsonyfa dőlt egy 99 éves asszonyra.

A nagypofájú ügyfél értetlenkedik egy órát a telefonba.

A főnök leb.sz, hogy egy pitiáner megbeszélésre nem hívtam meg és nélküle levezényeltem (igaz mindenféle fennakadás, probléma, világégés nélkül)

A kozmetikus nem veszi fel a telefont.

A beosztottaim vagy nem aludtak, vagy rosszat ettek, vagy taknyosak, vagy menstruálnak és használhatatlanok.

Torzsa reggeli telefonja, hogy ma 2ig menjek el a leletéért.

Mindig újabb és újabb kreatív ötletek az ügyfelektől a lehető legkevesebb adófizetésre

Nincs esernyőm és esik.

A mégis, "mennyi a nyereségünk" kérdés párosulva azzal, hogy most kapunk anyagot először ebben a negyedévben.

APK úgy önmagában.

A saját kialvatlanságom.

A karácsonyi bevásárló listám.

Az üres hüttő.

A kupac vasalni való.

Tesóm kressz vizsgája.

És a percenként 9 céges e-mail.

Azt hiszem, ki akarom kapcsolni a laptopom, be akarok vágni minden ajtót magam mögött, felszállni az első repülőre, és elhúzni melegebb éghajlatra, ahol nem ismerik a "mobil, internet, laptop, pénz, munka, ideg, adó, vasaló, vásárlás" szót.

Ezt most muszáj megosztanom veletek. Annyira cuki!

Két "hogyan-csökkentsük-a-taot" telefon között felhívott keresztfijam (Kefi). A kis gengszter. Az a zabálni való bandit. 3 éves, de a dvd lejátszót, és a telefonokat profibban kezeli mint bármelyik hülye felnőtt az ismerettségünkben. Imádni való:

- Hálló!

- Szijja, Kefim! Hát te?

- Hálló, mi újság? (az első "szava" a miújszágvan volt :) )

- Semmi drágám, miért hívtál.

- Anya mondta, hogy te közelebb vagy a Jézuskához, és hogy te mondtad a mikujásnak, hogy kérek micimackó csokit. (gengszterünk nem mondta, hogy ilyet kér, én meg ráhibáztam)

- Háát, azt nem mondanám, hogy közelebb vagyok....

- Figyelj, mond meg lécci a Jézuskának, hogy dönthetős cipelős dömpejt kérek, jó? Jajjj....

És letette. Visszacsörögtem, erre már uncsitesóm veszi fel a telefont. Kiderült, hogy a kis csibész titokban hívott fel. Ami nem is olyan nagy cucc, mert fényképek vannak a névhez rendelve, és hát kikeresett. Láttam, hogy képes rá, hívta már így az apját az anyja tapis telefonjáról. Én is így jártam.

Nem mondom, hogy uncsitesóm örült, hogy kicsiny fija növeli a telefonszámlát, de mondtam, hogy majd továbbítom a kérsét a Jézuskának. Mint kiderült, Kefim nem bízik az anyjáékban, mert Mikulásra se kapott markolot, meg pingvines csokit.... :D

Zabálni való kis gézengúz :D

Az otthon töltött hétvégéknek mindig van valami beteges hozadéka. Szerintem Torzsa miatt, APK szerint meg mert húgaim elveszik az eszem.

Az elmúlt hétvége az ő oldaláról ugye a tesója eljegyzéséről szólt, az én oldalamon meg ugye Kézműves szakított Kamionossal. Elég eltérő helyzet...

Tesója eljegyzése azt hiszem mégis felül írt mindent. Mert azóta azon parázik, hogyha megkéri a kezem, én a gyűrű alapján döntök, és hogy neki milyen nehéz dolga lesz, mert nekem a kő számít, meg mert nekem azok a gyűrűk tetszenek, amik ízléstelenül nagy és giccses kővel vannak "megáldva". Megjegyzem, hogy abban igaza van, hogy a kő legyen viszonylag nagy, csillogjon, és kápráztasson el, stb.... DE! De ez egészen mostanáig nem jött elő benne? Megint az az érzésem, hogy a gyerekkori sérelmeit kompenzálja rajtam. Hogy most le kell köröznie mind eljegyzésben, mind gyűrűben mind mindenben a bátyját. Meg kell mutatnia, hogy ő többet, jobban és profibban tesz.... Közben pedig kiszúrja a szemét a valódi probléma... Hogy volt idő, amikor ha egy műanyag gyűrűvel kérte volna meg a kezem is repesve igent mondtam volna. Most viszont teljesen más időket élünk. És mégsem veszi észre...

Ezek mind, mind ott lebegtek tegnap este, amikor elszáguldottunk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Az Allee-ban voltunk, és fel alá futkostunk, vettünk mindent és még is semmit. Én már közel voltam a teljes elkeseredettséghez, de van egy üzlet, ami a puszta látványával mindig megvigasztal. Igen, igen... ez a Swarovski. Imádom. Ez van. Szerintem gyönyörűek. Tegnap egy kisebb vita után álltunk meg a kirakat előtt, és valamin éppen morgott, amikor úgy döntöttem, hogy basszus, végig rohantam vele az egész estét. Én most bemegyek az üzletbe, és alaposan körbe nézek.

Egyszerűen elkápráztat ez az egész csillogás, és nem bírtam ellenállni a gyűrűs "pult" csábításának. Ki vannak téve a gyűrűk, és lehet próbálgatni őket. APK persze egyszerre az eljegyzési gyűrűre terelte a szót, hogy szerinte melyik lenne amit én választanék, és hogy szerinte melyik az igazán szép. Bármelyiket mutatta, egyik sem tetszett.

Aztán a képen látható gyűrűt megláttam, felpróbáltam, és megállt az idő. Tökéletes volt. Mintha az én ujjamra szabták volna. A mérete, az eleganciája a kő... Pillanatok alatt egy másik világban csöppentem...

SZSZ-szel ülünk a kocsiban, az otthonról kicsent takaró alatt valahol az egyik soproni dombon, vagy a fertőparton, fagyoskodva összebújunk, érzem a lehelletét a nyakamon, az orromban az illatát, a kezei melegségét... majd előveszi ezt a csodát, és elmondja, hogy továbbra sem ígér semmit, és ez nem egy jegygyűrű, csak valaminek a jele, hogy van valami, ami ha akarjuk, ha nem, összeköt, és erre emlékezzek, emlékezzünk... És erre az egyetlen estére megengedi magának, hogy tényleg szerelmes legyen belém....

... és akkor meghallom APK hangját, hogy menjünk. Vissza a valóságba. A gyűrűt leteszem. Megrázom magam, próbálom az előbbi képet elhessegetni magamtól, de nem megy. És csak még jobban várom azt, hogy SZSZ hazajöjjön és végre legyen egy lopott esténk ismét az ünnepek között...

...mert mondanom kell neki valamit. Fontos, hogy tudja, hogy téved. És az amitől tart, és ami egy csomószor visszaveti, hülyeség.