Tegnap kicsit elcseteltem az időt SzSz-el, kicst későn indultam el az irodából. Kicsit maga alatt volt ő is, és kicsit én is. Természetesen azért, mert mindkettőnket megvisel napjaink gazdaság politikája, a benzin ár, a 27 %-os áfa, és még egy pillanatig sem azért, mert egy csöppet is hiányzott az elmúlt hetek hajmeresztő őrülete.

Ezek a gondolat töredékek zúzták egymást még a fejemben, amikor meggondolatlanul és bambán kiléptem az ajtón, és szó szerint volt főnököm karjaiba estem. Szó szerint estem, mert megcsúsztam, és pont abban az idióta szerencsétlen pillanatban a ház előtt ment el (2 háztömbbel dolgozok most arrébb, mint korábban, nem nehéz így "összefutni").

A szokásos "jól van kisasszony?" körök után leesett neki a tantusz, hogy ki zúdult a nyakába. Csak azért nem estek ki a szemei, mert a szemüvege a helyén tarotta őket. És jött a "meg-se-ismertelek" szöveg, meg az "itt-dolgozol" és a "merre-mész-elvigyelek". Kifogás hegyek közül az jutott eszembe, hogy még mennem kell a Momba a Matchba bort venni. Fogalmam sincs, miért ez az idiótaság jutott az eszembe, de persze, erre ő közölte, hogy tök jó, neki is, ő is oda készült (nyilván nem, mert az ellenkező irányba haladt, amikoris én közbeestem).

Amig a Mom felé mentünk, semmi extra téma nem volt. Csak az udvariassági körök, hogy "jó-az-új-hely?"; "volt-kollegák/ügyfelek-jól-vannak?"; "család-jól-van?"; "jól-teltek-az-ünnepek?" és a többi...

Beértünk a Momba, és hülye szokás, de én mindig leveszem a kabátom, mert kint hidegebb van, és nincs kedvem egy ilyen miatt megfázni... Ezzel kapcsolatban jött  a következő szómenése "de-jó-ez-a-vörös", "jól-nézel-ki, új pasi?", "hol-is-laksz-most?" "piros-a-körömöd!-jé!-sose-volt-vörös"; "nem-túl-merész-ez-a-külsőváltás-az-üzleti-élethez?" Mindenre minimális választ adtam, sőt, volt amit inkább meg se hallottam. 3 méteresre nyújtottam a lépéseim, lespuriztam a Matchba, de csak nem bírtam lehagyni. Elhúztam a borokhoz, legugoltam, hogy megkeressem a mentsvár-bort, közben persze láttam, ahogy felém hajol és kukkolja a dekoltázsom, iszonyatosan kínos volt, ezért aztán villámgyorsan tűztem is a kasszákhoz. Képtelen voltam lerázni, pedig baromira rajta voltam.

A kasszánál nem engedte kifizteni a bort, amit vettem, baromi erőszakos volt, én meg nem akratam jelentet rendezni. A mozgólépcsőn felfelé pedig megkérdzete, hogy látja, hogy most sietek, de máskor esetleg nincs-e kedvem egyet borozgatni vele. Igyekeztem nem kimutatni a döbbenetem, ezért csak azt mondtam, hogy mostanság nincsenek szabad estéim. Még egyszer megkérdezet, hogy elvigyen-e, mire mondtam, hogy köszi, nem kell. Erre odahajolt, magához húzott, adott két puszit, és a másodiknál a fülembe súgta, hogy őrjítően szexi ez a vörös. Én meg idióta módon annyit mondtam, hogy "hát köszi, szia"

És persze az előző melóhelyem nem csak azért hagytam ott, mert már kinőttem, hanem azért is, mert baromira megromlott közöte, meg köztem a viszony. A végére teljesen egyértelművé vált, hogy amiért nem fekszem le vele, nem kapok jutalmat, fizetés emelést, semmit. Meg persze különben is, örüljek, hogy ugrálhatok neki és hogy ő ordít velem... Nyilván valóan ő végig a munkámban kereste a kifogásokat, hogy miért nincs jutalom, meg fizu emelés.... és persze, a fenti kis szösszenet is azt támasztja alá, hogy bár minden partner és ügyfél elégedett volt a melómmal, mégis a munkámban volt a hiba, és nem abban, hogy nem tettem szét a lábam....

Amúgy meg, én voltam az idióta, mert sokkal célra törőbben lerázhattam volna és küldhettem volna el a jó búsba, ha már.... Na. Nem is értem, hogy miért nem tettem.

Mocskos egy világ ez....

Ajánlom figyelmetekbe:

http://allamadossag.net78.net/

Vörös kutya, vörös ló, vörös ember sosem jó.

Magyar közmondás

 Vörös a hajam, vörös a körmöm, -10 kiló és külsőleg végre kerek lesz a sztori. A tradíciók szerint viszont sose leszek jó...

Belsőleg meg... APK szerint a vörös körmöm a köcsög korszakom kezdete... Meglehet...

Hosszú lépéseim indító mozzanata, hogy megírom a listát, hogy mik a lehetőségeim, melyik hogy valósítható meg, és melyik döntésemnek mi a következménye....

Történt ugyanis, hogy csütörtök magasságában fogytán volt eme nemes célt szolgáló fa termék. Már szerdán jött APK-tól az infó, kevés van. Nyilván, én megyek boltba, mert ő nem ér rá, nem esik útba, későn végez, nem tudja mit kell venni, és összeségében ez neki megterhelő.

Szerdán este, az első jelzésnél mondtam, hogy ha eszembe lesz, másnap veszek, de hétvégéig kibírja. Nagy valószínűséggel ezt már nem hallotta, mert teret és időt átugorva a telefonja képernyőjére meredt, megjelent a "doktorandusz ránc" a homlokán, és megszűnt számára a kézzel fogható fizikai világ, csak az Ansys modellek és egyéb FEA futtatások szövevényes ösvényei maradtak meg a kapott e-mail hegyek miatt.

Nem vettem csütrötökön papírt. Totál kiment a fejemből. Csütörötk este még csak morgás, hogy nincs elég papír, mi lesz így péntek reggel. A célra törő válaszom a pézsé, ha más nincs. Asszem, ezt se hallotta, mert már a gondolatai már hálózták az újabb csőrendszereket.

Péntek reggel anyázás, hogy elfogyott, pedig ő elment volna venni. Csak én erőszakoskodtam, hogy ne tegye, mert majd én. Morgott tovább, aztán a morgása átcsapott erőteljes "bazze, a prof mekkora f@szságokat írt már megint össze" monológba. Mivel láttam, hogy mostmár mondhatok bármit, falra hányt borsó az egész, ezért csendben megígértem, ha este úgyis megyünk úszni, utána beugrunk veszünk. Ezt már biztosan nem vette a dekódere...

Úszás megvolt, megetettem, hazafelé beugrottunk a Honiba, tejért a szombat reggeli kávéjához, és papírért. Még tartott nála az úszás élménye (na meg a dögös úszásoktató csajszi lába okozta euforia), a jollakottság érzése, és a péntek esti fáradtság... Amiből hirtelen kijózanodott, mikor meglátta, hogy a 325 Ft-os WC papírt veszem le a polcról:

- Te mit csinálsz?!

- WC papírt veszek.

- EEEEENYIÉRT?!

- Ennek ennyi az ára.

- Van 130 Ft-ért is!

- Az a fajta, amit multkor kiszámoltál, hogy 3szor annyit használsz belőle, és "kellemetlen", és így drágább....

- Ez k.b@szott drága.

- Jó, akkor megvesszük a másikat, jó lesz így? APK? Jóóóó lesz????????

Meg se hallotta, már a kis vietnámival tervezték az emelőszerkezetet. Hazaértünk, ő felcsapta a laptopot, ült előtte másfél órát, 10 percenként közölte, hogy még 5 perc, várjam meg, mindjárt jön. Amúgy miért duzzogok, ezt még el kell intéznie, mire mondtam, hogy dehogy duzzogok, olvasok. Ezt se hallotta, túl hangosan futott nála a főprogram... Mire lefeküdt, én kidőltem....

Reggel pedig... jött a kérdés:

Ki a fene vette ezt a szar papírt?! Ez semmire való. Nem igaz, hogy nem tudunk normálisat venni. Mindig ilyen vacakot kell????

Néztem rá nagy boci szemekkel, hogy nem emlékszel? Persze, nem emlékezett, ilyen nem is volt...

Pedig dehogynem. Csak futott a program és nem a háttérben. Így kicsit nehéz...

SzSz tegnap visszament oda, ahonnan jött, és meglehet, hogy húsvétkor látom legközelebb. Mert ahonnan jött, az a hely csak repülővel közelíthető meg...

Mondhatnám, hogy nem is baj, mert így kicsit lehiggadok, lesz energiám átgondolni a dolgot, mert az, amilyen hatással van rám és a viselkedésem az abszolut nem normális. Mindezt annak fényében, hogy visszaolvastam most reggel a blogot erről a pár hétről...

Alapvetően mindig több oldalról igyekszem nézni a dolgokat. Alapvetően átgondolom a dolgokat. Alapvetően mindig figyelembe veszek másokat, és emiatt átgodnolom, hogy kinek mit mondok, és alapvetően nem adom ki magam egy könnyen, kivétel ez alól a blog, ahol az ismeretlenség jótékony, mindent elrejtő fátylába burkolózva őrjönghetek, mint tébolyultak a gumiszobában, vagy azoknak a kivételes és igen ritka embereknek, akikben megérzem a hasonszőrűséget. Hasonlóak azok, akik nem botránkoznak meg, nem ítélkeznek, és nem gondolják, hogy minden fekete fehér. Akik nem tartják magukat kicsivel sem többre, mint másokat. Nem gondolják, hogy velük ilyen sosem eshet meg, sem a helyzetük, az eszük, a pénzük vagy pusztán az erkölcsi fölényük miatt. Olyanoknak, akik elismerik, hogy az ember esendő.....

Most mégis... beborított mindent valamiféle képzelt maszlag, ami elválasztott a valóságtól, és élveztem. Élveztem, hogy néhány órára boldog voltam, ÉLtem, szerettem és szeretve voltam.

APK fogalmazta meg találóan a maga gépészmérnök nyelvén az "otthoni létem". Az elmúlt időszakban úgy viselkedek, mintha a háttérben futna egy program. Mert mindent megcsinálok amit kért, sőt még azt is, amit nem, minden úgy van, hogy neki jó legyen. Mintha elinditották volna a robotpilótát, de a háttérben folyamatosan futna egy program, amit nem ismer...

Nyilván, nem téved. Nyilván, annyira már nem tudtam, és talán nem is akartam megjátszani magam. Egyszerűen túlélésre hajtottam.

Most, hogy SzSz messze van, eltellik pár nap, talán képes leszek higgadtan gondolkodni. Addigra biztosan megszűnik ez a darabokra tört állapot. Majdcsak befejezem a sebnyalogatást, és akkor végre sikerül felnéznem az önsajnálatból, bele egy jó nagy tükörbe, és remélem, hogy nem rémülök meg túlzottan a látottaktól. Talán átlendülök ezen a mostani holtponton, és eldöntöm, mi legyen ezzel a két foggal...

...a legjobbban SzSz-ben, hogy a vele való kicsike találkozásokkor megszűnik tér és idő. Mint most ebédnél is. És fogalam sincs, hogy ő is érzi-e ezt a mágnesességet, de én igen. Annyira nagyon, hogy mindennél jobban vonz, még ha az agyam tiltakozik is, mégis sarkon fordulok, és nem érdekel, hogy ki lát meg minket a parkoló házban. És ezt utálom. Mert ösztönös. Nem tudatos. A tudatos az az, hogy kiszállok a kocsiból az iroda előtt, pedig nem akarok. És ezt utálom. Mert nem vagyok ura önmagamnak. Utálom, hogy megszűnik minden, és mindenki ha vele vagyok...

Tudom.

Tudom, hogy nincs ez jól, és tudom, hogy nem fair.

Tudom, hogy gyáva szemétláda vagyok.

Tudom, hogy köcsögség azt mondani SzSz-nek, hogy tőlem függetlenül döntsön, hogy most Krumplibogárral marad-e, vagy sem, amikor jelenleg, ha jó mélyen magamba nézek, akkor én meg tőle teszem függővé APK helyzetét.

Tudom, hogy APK szeret, ami előtt értetlenül is állok, mert miért? Miért nem utál még mindig?

Tudom, hogy APK-nál nincs vaskalaposabb ember a korosztályunkban, ismerem ennek minden pozitiv és negativ oldalát, és tudom, hogy bár szeret, de azt az igazi lángolást, szenvedélyt, szerelmet, törődést, TÁRS-mivoltot képtelen megadni, mert "széplaki", mert így nevelték, mert bár modernizálódik, de egy nő ne igyon, ne menjen bulizni, ne maradjon ki, ne érjen haza később melóból, de az azért nem árt, ha többet keres, és ha tökéletes "cseléd" és "szerető". És tudom, hogy neki ez már egy válás lenne, mert olyan régóta vagyunk együtt...

Tudom, hogy nem mehet ez így tovább.

Tudom, sőt, szinte az első perctől kezdve, ahogy megláttam, biztos vagyok benne, hogy nekem SzSz a nagy Ő vagy O.

Tudom, hogy ha úgy alakul, mégis képes leszek SzSz nélkül élni. Mert muszáj, mert kell, és mert majd nem gondolok bele, hogy milyen lehetne vele, a csókjai, az együttléteink, a cseteléseink, a hallgatag csöndjeink, a hülye diskurálásaink, a lehetetlen storiajival a közös élet. És ha ezt elfelejtem, vagy elzárom, talán, TALÁN képes leszek "teljes" életet élni.

Tudom, hogy ha APK-val maradok, és szülök neki két gyereket, lesz egy biztonságos, középszerű életem, ahol a boldogságom a munka és a gyerekek lesznek. De biztonságban leszek. Mert ő ezt tudja nekem megadni. A biztonságot.

Tudom, ti se értitek. Tudom, hogy ítélkezni, és elítélni könnyű. És tudom magamról, hogy kívül van egy tüskés kőkemény burok, ami alatt sokszor egy gyerek zokog, aki nem vár másra, csak egy fejsimire, hogy menni fog, meg tudod csinálni, csak tarts ki még egy kicsit, légy erős, és hogy bárhogy döntesz jól döntesz.

Tudom, hogy itt vagyok lassan 28 évesen, és mennyire ciki már, hogy nem tudom, mihez kellene kezdenem az életemmel. Hogy nem tudom, merre tovább...

Tudom, hogy mennyi mindent elrontottam, és hogy mennyi mindent túléltem.

Tudom, hogy a szerelem és a lángolás egyszer elmúlna SzSz-szel is, de az a kurva nagy büdös igazság, hogy most sem azt gondolom, hogy szerelmes vagyok, hanem azt, hogy ÉRTE feladnék mindent, ha kérné, ha akarna, ha én kellenék neki tényleg... mert szeretem... sajonos nem szerelemmel szeretem, hanem azzal a mindent megbocsájtó elnéző feneketlen mélységes szeretettel...

Higgyétek el, tudom... Nem véletlen vagyok meggyötört és megzavarodott és többször kétségbe esett, mint boldogtalan...

És tudom, hogy amit most írtam, az is csak kuszaság és még mennyit tudnék írni, a mellék fonalakat, amik teljessé tennék ezt a sötét káoszos képet....

....sajnálom....

- Ha befejezted a takarítást, a vasalást, a mosást, a főzést, és megjöttél tornáról, idebújsz hozzám?

- Hosszú napom volt, majd meglátjuk...

.....órák múlva....

- Kérsz bort?

- Mondtam, hogy most egy hónapig nem iszom.

- Csipszet?

- Vacsorát se ettem.... nem akarok este enni.

- Megmaszírozzalak?

- Nem, most csak szeretnék ágyba bújni, és olvasni. Végre rájöttem ki a gyilkos...

- Neked semmiféle ingerenciád nincs? Nincs belső késztetésed, hogy lefeküdj velem?

- A mai ismételt agyament vita után nincs. És különben is. Megcsinálok neked mindent, legalább ilyenkor hagyj pihenni. Majd hétvégén...

- Miért nem akarsz szexelni? Olyan régen szexeltünk, hogy már az idejét se tudom.

- Én tudom, és hidd el, nem volt az olyan régen.

- Mi bajod?

- Azon kívül, hogy körbe ugrállak, és ki nem mondott gondolataid is teljesítem, és elfáradva az este utolsó félóráját pihenéssel szeretném tölteni?

- A szex pihentet.

- Téged...

- Te nem kívánsz engem.

- Valóban.

- Hogy lehetsz ennyire prűd?!

- Az volnék?

- Semmiféle igényed nincs....

- Azt nem mondanám. Csak már ismét az anyád vagyok, és nem a társad. Az ember meg nem fekszik le a gyerekével. Ha meg akarsz valamit, akkor kezdeményezz te. Hozd meg hozzá a kedvem. Ne nekem kelljen még mindezek után rád másznom, hogy itt vagyok dugj meg, mert élvezettel cselédkedtem neked egész nap, és most alig várom, hogy ismét szórakoztassalak és élvezkedhess rajtam.

- Hogy lehetsz ilyen?

- Miért nem hagysz békén?

- Ne aggódj békén hagylak.

- Végre.

- Frigid vagy és lekezlő, és bunkó. Én csak szeretgetni akartalak, meg kényeztetni.

- Azt akartad, hogy ÉN szeretgesselek TÉGED és én KÉNYEZTESSELEK téged.

- Az biztosan nem egészséges, ha valakinek ennyire nincs szexuális étvágya....

- .....

Valami nem stimmel. Minden egyes nap már reggel 7től van valaki az irodába. Fél nyolcra jöttem. Azóta igaz, hogy csak a netes ügyleteim intézem, de tök kihalt minde. Nem kaptam még e-mailt. Nem csörög a telefon, és rajtam kívül nincs itt senki.

Lehet, hogy a mai nap érdeklődés hiányában elmarad, csak engem nem értesítettek róla?

Mivel a melóba való nagy mértékú fejest ugrás eddig odáig jutott, hogy belepöttyentettem a kislábamujját a mélyvízbe, ezért a fennmaradó időt az mp3am zeneszámokkal való feltöltésével töltöm ki. Durva, hogy egyes zenék milyen érzéseket váltanak ki belőlem:

Kamaszkorom legrangosabb, szocializációs szempontból legfontosabb mulatságainak örök kísérő zenéje... Azaz az őrült tombolások és a fékevesztett búcsúi és falunapi bálok táncparkettet rogyasztó kedves gummicsimmás muzsikája:

 Kamasz éveimnél maradva, de egy hajszállal később, az általam de nagyon utált szám:

Hogy miért utáltam? Azért utáltam, mert amikor ez volt a sláger, a legjobb barátnőm, akkor divatleszbult be... én meg ugye nem... És jött az érettségi, mi meg elváltunk. Örökre. Belegondolva, nem bánom.

Aztán ez... hát ez... ekkor még nagyon szerelmetes voltam APKba, ez volt a búcsú számunk... ekkor került fel Pestre... Jajj de mennyit bőgtem rajta...

Aztán egy kis fellángolás a következő együttes frontembere iránt... Nyammmi... ez a szám... hát ez már a kolis évek.... itt össze is mosódnak, hogy miket hallgattunk... jajj de sokat ittunk... :S jaaaaaaaajjjjjjjjj de jó volt....

Ismét koli... Csoki... Jajj Istenem.... De jó lenne... Hiányzik, az a mafla... kár, hogy taknyas, és lemondta a tegnapi randink....

 .... és erre is mennyit buliztunk Laposnézéssel... Hány buli után aludtunk el félrészegkómásájultfáradtan az Andrássyn, Asztórián, éjszakain...

... de persze még ez is.... Laposnézés....

jajj és hogy mennyire nem akartam elmenni az áltsulis osztálytalálkozóra, ami aztán annyira kurva jó volt -és nem csak attól, hogy 11-en kiittuk az étterem pálinkakészletét-, hogy azt is bármikor megismételném...

 SzSz-szel épp smsezek. Hogy mik az ő számai? Jelenleg az én fejemben ezzel kapcsolódik össze:

....na meg erről is...

Na jó. Befejeztem. Mert még több ezer számot tudnék ide felsorolni, és soknál csak a szívem fájdítom. Szóval itt a vége.

...de most olyan jó lenne, ha nem a "most" lenne, és nem az "itt" lenne ....

Ui: nem nyavajgásból, de tök gáz, hogy most 4GB-s a lejátszóm. Az elődje, a kis szerelem 512-es volt, és annak a tároló kapacitáshoz vagyok berendezkedve, hogy kb 100 szám... erre viszont gőzöm nincs mennyi fér. Ma szinte csak ezen dolgozom, és még mindig van rajta 2,7 GB szabad hely. Az ember lányát frusztrálja komolyan ez a naaaaaagy légüres tér. Ki kell tölteni. KI KELL TÖLTENI!!! :D

De tényleg.... Tudni érdemes, hogy az otthon minden lelassul. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a Túl a sövényen-ben, mikor a végén a Mókusnak kávét adnak, és sétálgat....

Én lennék a pösties pörgésemmel a túlkoffeinezett mókus a piciny faluba, amely úgy szűnik meg, mint a tűvel kibökött lufi. Lelassul a motollám, és rohanok az ablakhoz, hogy mi ez a forgalom, hisz délután négy van és már két kocsi elment a ház előtt.

Ebben a bioritmusba van időm belesüppedni, de amikor vissza kéne állni... hát az most nagyon nem megy.

Annyira nem  megy...

Hogy még blogot írni sincs kedvem....

Szándékosan és esetlegesen véletlenül is sok minden kimaradt a 2011-es év utolsó bőbeszédű hetéből.

Kimaradt a vonatos-hazautazásos-nem csomagolok be neked APK mert nem vagyok az anyád- tuti bezártunk mindent- menetrendszerű veszekedésünk. Ami már megalapozta a -de jó végre külön lenni kicsit- életérzést.

Kimaradt egy hatalmas köszönet nyilvánítás PlázaCicának akik foggal körömmel harcolt a karácsonyi ajándékokért, rendelte meg és csomagolt be mindent, még olyat is amit nagyon nem kellett volna. Több év óta most viselkedett először normális emberi lényként, aki nem rózsaszín trónjának köröm és hajlakk gőzöss magaslatáról pislog megvetően az emberekre. Nyilván sok köszönhető ez esetben Fasz-nak is, mert mindent érte tett. De ki bánja, ha ilyen jó hatással van rá?

Kimaradt, hogy az ünnepeket és az ünnepek közötti időszakot végig főzőcskéztem éccsanyám kedvéért. Egész szép sikerekkel.

Kimaradt a beszámoló a -ki örül a bögrének- kérdéskörről. Legnagyobb meglepetésre APK apukája örült neki a legjobban, még meg is könnyezte. És azonnal felavatta, azóta bögréből issza a sört. Torzsától csak egy "megőőőőőőrülök" tellett (nyilván nem. nyilván már ígyis bolond). Hogy szüleim már majdhogy nem várták, hogy idén miféle bigyókával rukkolok elő, és hogy mosolyogtak, hogy hát ez tényleg ötletes, és nem maradtam el az elvárásoktól.

Kimaradt, hogy Torzsától egy 20ast kaptunk APK-val, amit az asztalra dobott oda nekünk, hogy nesztek, ha már nem vagytok hajlandóak semmit venni.

Kimaradt, hogy SZSZ-es esték után úgy meg voltam szakadva, hogy rá kell döbbenem, öregszem.

Kimaradt, hogy én mit kaptam a listámról. A fontosabb 10-ből eddig még asszem semmit. De azért ugye az hosszútávú és reménykedni meg lehet még. Tárgyi listám mérlege: egy fritu (vagy fritőz, kinek mi), 8 fehérboros pohár, pár könnyed könyvecske és egy vigyorgós idézetes, bögrék, váza, tisztálkodási cuccok hada, mp3 lejátszó a meghalt helyett, és hogy SZSZ ajándéka ide sorolandó-é, azt nem tudom...

Kimaradt, hogy azért ünnepek között melóztam is, bármennyire is rüheltem az egészet, mert az élet itt nem állt meg, és persze, hogy voltak lemaradásaim. 

Kimaradt, hogy vörös lettem. De nem csak olyan immel-ámmal vörös, hanem dögös-vörös. Ahogy mondják. 10ből 9 ember szerint ez az igazi, ilyen kellett volna már ezer éve, hogyhogy csak most. Az az egyszem ember meg APK, aki mindig is szőke-kerekseggű barátosnét akart... eddig volt neki egy szőkés nem kerek seggű, most meg már szőke se...

Kimaradt, hogy rakattam 3D-s szempillahosszabbításon estem át. Amitől először két órán keresztül ömlött a könnyem, mert csípte a ragasztó, de azóta beleszerettem, igaz a bal szememen jobban potyog, mint a jobbon, de sebaj, megyek és újra töltetem, mert tetszik és az is sebaj, hogy a szemránckrémem felvitele így több, mint nehézkes.

Kimaradt a végülis spontán szerveződött szilveszteri házibuli. Ahol nem csak én éreztem magam baromi jól, hanem apukám is olyannyira, hogy másnap segített takarítani, felmosni, söpörni, mosogatni, csakhogy legyen még nálunk ilyen. Igaz ez a szilveszteri házibuli megérne egy posztot, de a beszólásai minimum... Talán összekapom magam. (fontosabb részletek, ha mégse: szerintem elpárolgott 4 üveg mézes pálesz, 1 tálca sör, 1 üveg arany tequila, a be nem tervezett soproni buliba egy srác tapogatta a seggem, akinek bár ellöktem a kezét, egyszer véletlen csak kezetfogtak rajtam APKval, Paragrafus hazafele menős beszólása az ő APK-jának, hogy mostmár jó lenne, ha egyenesen venné be azokat a kanyarokat, és persze a másnapi lencse leves, ami életet mentett)

Kimaradt, hogy Torzsa megfutamodott Anyukám elől. Szó szerint elmenekült előle, csak nehogy köszönni kelljen neki. Amin Anyum olyan jól szórakozik, még mind a mai napig... Szerinte ez vicces, mert kettejük közül nem ő a láncait letépett házisárkány.

Kimaradt, hogy semmi kedvem nem volt visszajönni Pestre, és az egész káoszos túlszervezett katyvasz ellenére baromira rámfért az otthon, tesóim, szüleim, Paragrafus, SzSz...

Hát csoda, hogy nehezen megy a visszaállás?

Az idei szilveszterem egészen biztosan az elmúlt 5 évem legjobb szilvesztere volt. Köszönöm Paragrafus, ezt meg kell ismételni :)

Gondoltam, írok majd ide egy kis összefoglalót, a buliról, az ünnepek közöttről, a karácsonyról és a bögrék és egyebek sikeréről. Még tegnap is elég aktív volt bennem a vágy, ezt megtegyem.

És most? Most meghasonlottam. Visszajöttem dolgozni, belemerültem a melóba (mert ez legalább van), visszajöttek a szürke hétköznapok...

Az elmúlt egy órában csak azt vettem észre, hogy jó mélyre süllyedek a saját posványomba. Csúszok, csúszok, csúszok lejjebb, és nem tudok, nincs mibe megkapaszkodnom, ami most adna valami villanásnyi reményt hirtelen. Mondhatni a semmiből.

És azt hiszem, azért írok most, mert ezzel rákényszerülök, hogy megállítsam a teljes mélyzuhanásom a feneketlen feketeségbe, hogy egy kicsit átgondolva a pillanatot, ne sajnálkozzak, hanem ordítsak egy hatalmas "MEGÁLLJ"-t.

Talán egy pillanatra sikerült is. Egy egészen picike pillanatra... de síkos a gödör fala és nem tudom, meddig tudom szinten tartani magam, nem hogy kiemelkedni belőle....

 Az elkövetkező évre  következően a mai éjjel a szesz hatalmas istene gyújtson világosságot elborult torz agyunkban, és az alkohol fényeskedjék tévútra futott alantas életünk csillagösvényén...

6 évvel ezelőtt estefelé kaptam egy rövidke telefonhívást. Az egész nem szólt többről, csak arról, hogy az illető az év ezen napján mindig felhívja azt a valakit telefonon akit abban az évben ismert meg, és akinek ebből kifolyólag a legjobban örül.

A mai napig nem tudom, hogy ezt csak kamuzta-e nekem, de amikor ma éjjel egykor beszéltünk pár szót, ez jutott eszembe. Igaz, én már aludtam, és alig emlékszem, miről beszéltünk. Csak ez a régi hívás van a fejemben, és az, hogy én akkor ott majd kiugrottam a bőrömből.

És most? Most eszembe jutott egy előző éjjel látott mosolya, amit eddig még nem láttam. Pár pillanat volt, de ez a mosoly is olyan lesz, mint a telefonhívás. Örökre megmarad.

Még mindig nem ismerem, és mégis olyan, mintha ezer éve a részem lenne....

... kb. ilyen volt:

Két kávé után bírtam csak bekapcsolni a gépem... öreg vagyok? Neeeeeeeem... csak 14 éves rihonya hülye picsa :D

- Hahó... Itt vagy? Hallasz? Nem akarsz beszélgetni?

- Itt vagyok. Már hiányoltalak.

- Te is hiányoztál.

- Akkor miért nem kerestél?

- Féltem tőled.

- Már megint?

- Már megint.

- Ez így nem lesz jó.

- Tudom. De most itt vagyok.

- Itt vagy, mert másvalakitől félsz. nem is félsz, rettegsz...

- ...

- Jójójó, nem basztatlak. Hallgatlak.

- Mit szólsz?

- Mihez? A silány telefonos próbálkozásodhoz Laposnézésnél? APK családjának nyílt gyűlöletéhez? Esetleg akarsz beszélni a gyűrűről?

- Laposnézés ki volt kapcsolva...

- És te csak egyszer hívtad.... kissé kevéske... szilveszterkor próbáld kicsit aktívabban, kérlek. Ha még jelent neked valamit....

- Tudod, hogy milyen sokat jelent ő nekem....

- Tudom, és mivel a szívem szakad meg a saját ostobaságunkba, ezt hagyjuk is most.

- Köszönöm.

- Van mit. De legalább APK családja végre nyílt színen szembe szállt veled. Kifejezésre juttatták, hogy behódolsz, vagy kicsinálnak.

- Igen. De elcseszték. Mert annyira szarul csinálták, és annyira ostobán, hogy a sok uszításból csak elege lett APK-nak egyszer csak, és haragszik most már rájuk is. Igaz, a bogarat a fülébe tették... Hogy én mennyire nem szolgálom ki őt eléggé... Mégha arról lenne szó, hogy nem szeretem eléggé... de nem, arról, hogy nem rendelem alá magam neki elégé... Ez egy vicc

- Ami kicsit se poénos. És ugye meg se lepődtünk.  Vagyis ez eddig is tudott volt. A legjobb rész az, hogy nincs egységes álláspontunk az eljegyzésünkről, és ezt hogy gondoljuk. Szerinted ők ebbe belegondoltak, vagy csak vagdalkoztak?

- Szerintem ők ezt alaposan átgondolták, és pörögtek ezen heteket, hogy akkor mi ezt most jól megkapjuk most. :D De nem ezt a fogadtatást várták :D Ezen legalább lehet jót vigyorogni.

- Ja EZ a része mókás :D Kicsinyes, buta, önző és a másikat lenéző hozzáállás ez... Nem mérték fel a te "erőd" és képességeid, vagy csak szokás szerint hülyének néztek. De te nem tőlük rettegsz...

- Nem rettegek senkitől.

- Valóban? Hazudunk magunknak?

- Nem!

- Jó. Kérdezem még egyszer. Magunknak hazudsz?!

- ...

- Figyelj, eddig kussoltál, rám se hederítettél, tök jó kifogásokat gyártottál, hogy miért nem foglalkozol velünk. Most már ideje lenne... őszintén magunkba nézni. De persze, az se rossz, ha megint elkezdünk dumálni. Kezdjük azzal, hogy most miért félsz.

- A buborék effektus.... tudod... hiszen tudod... ÉRTED!

- Attól rettegsz, hogy bár SZSZtől kaptál egy gyűrűt, amit nem kell félreérteni, meg minden, de attól félsz, hogy a te buborékod most nagyobb. És nem a gyűrű miatt, hanem maga miatt. Hogy tudtatok hallgatni, és nem éreztétek a kényszert, mert beszélni kell...

- És most nagy a csend.

- Ami azért van mert folyamatosan "krumplibogár" felügyelete alatt áll. Gondolom. Vagyis tudom. Teljes mértkében tisztába vagyok vele.

- Eeegen... akkor érted, mi a gond. Mert gondoljuk....

- Félek, hogy túl sokat adtam ki magamból, és ez... megriasztja, elűzi.....

- És most azt gondolod, hogy bármit elviselnél a kedvéért....

- Mi? Nem!

- ...

- De :(

- Nem tudlak megnyugtatni. Nem tudok mit mondani. Nem tudok az ő fejével gondolkodni. Csak annyit kérek, higgadj le. Kicsit. Vegyél mély levegőt...

- ... számolj el tízig, mosolyogj, és próbálj meg nem szenvedni. Mert...

- .... adj neki időt, hogy egyáltalán reagálni tudjon.

- És ne feledd, hogy apró tettek...

- mint például, hogy megtalálta a hajszálam és eltette könyvjelzőnek...

- többet mondanak ezer felesleges elcsépelt közhelyes szónál...

- Bízz benne!

- Bízz végre magadban!!!

Oké, belátom, tegnap túlontúl csöpögős és elborult voltam. Még igencsak a hatása alatt voltam a "tartóselemtöltés"nek. Kissé kótyagos vagyok még ma is, ez igaz. Kótyagos vagyok, mert még mindig nem mostam hajat, és érzem az illatát, és.... Na jó, de ezt hagyjuk.

Hisz a valóság sokkal Torzsásabb. Tegnap délután APK-val kutyákat voltunk sétáltatni, és amig én a föld felett két méterrel lebegtem és épp annyira figyeltem rá, hogy észre vegyem, hogy annyira ideges, hogy a következő pillanatban nagy volt a valószínűsége egy agyvérzést kap. Megkérdeztem mi a baj, és még épp áthatolt a hangja a rózsaszín maszlag ködön, hogy tesója és anyja leült vele beszélgetni, hogy ez így nem mehet tovább, mert a következő problémák vannak VELEM:

• Játszom az eszem a fogyókúrámmal még szent este is (mert nem ettem kenyeret, és nem zabáltam náluk, igaz nem is volt miből degeszre enni magam, a legjobb poén hogy most totál nem fogyozom)
• Nem járunk misére, mert én nem vagyok hívő és megrontottam APK-t (hát nyilván... az éppen műszaki tudományokból doktorálni készülő fiának én tettem az agyába, hogy nem a papok az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen kapcsolat ember és isten között, és hogy az egyház megnyilvánulásai sok esetben több, mint megkérdőjelezhetőek)
• Keveset járok a keresztanyjához (még így is több a havonta egy alkalom, mint szeretném. Főleg figyelembe véve, hogy egy hónapba csak egyszer jövünk haza, ergo minden hazajövetelkor oda is kötelező mennem.)
• Nincs egységes véleményünk az eljegyzésünkről, és ez olyan szintre volt ragozva, hogy asszem ezt nem tudom visszaadni írásban (mert APK azt mondta, hogy az nem függ semmitől, majd akkor lesz amikor mi akarjuk, én meg egy tök idegen valami családi ismerősnek azt mondtam, hogy jelen pillanatban APK doktori disszertációja a legfontosabb, aztán majd lesz valami. Itt látszik a feloldhatatlan ellentét kettőnk mondandójában, és tényleg, hogyhogy mi nem úgy képzeljük el a jövőnk, ahogy azt ők kitalálták)
• Én leereszkedően megtisztelem őket a jelenlétemmel szilveszterkor (meg se hívtak. APK tesója feltette a kérdést, hogy mik a terveink szilveszterre, én meg mondtam, hogy még nem tudjuk, nem döntöttünk. Ez az igazság. Ő ezt úgy értelmezte, hogy ez egy meghívás volt hozzájuk és én tahón visszautasítottam)
• Feszült és ideges vagyok és velem nem lehet beszélgetni (nem mintha bárki is próbálkozott volna szóba állni velem, igaz én is csak 2szer próbálkoztam, többször minek)
• Irigy vagyok a tesójáékra, mert nekik minden szépen alakul. (ezt nem értem.... dehogy vagyok irigy! isten ments!)
• Hogy undorodhatok az ő eljegyzési gyűrűjüktől (mióta undor az, ha nem akarom másvalaki jegygyűrűjét felpróbálni? És az ezredik unszolásra, aminek a végén odaböki torzsa, hogy na mi van, éget, arra rávgáom, hogy igen, éget, mert nem az enyém, semmi közöm hozzá és nem vagyok hajlandó felpróbálni. )
• És nagyképű nagyzolós vagyok, mert az én cégem fizeti a hazavonat 86%át, hogy lehet ezzel felvágni, mit képzelek én, hogy ezeket az orruk alá dörgölöm. (mert azt mondtam, hogy addig felesleges autot venni, amig a cég fizeti a vonatjegy árát, és bkv bérletet, ugyhogy le lehet szállni a baszogatásunkról, hogy ideje már valami kocsit vennünk)
• Azzal, hogy mezítláb mosogatok náluk, azzal is csak azt mutatom, mennyire utálok náluk mindent. (torzsa 150 cm mély, a mosogatója a csípőmtől 20 centire kezdődik, így kvázimodo pózba mosogatok, ettől baromira fáj a hátam, ja és magassarkú papucsit vett nekem... gondolom szimpla jóindulatból)
• APK-t a családja ellen hangolom folyton, biztos azért ilyen kevésbé segítő kész, és ezért morog állandóan (mivel APK kissé kiakadt azon, hogy két hónapja nem tudják megszervezni hogy pontosan mikor fogják tesójáékhoz cipelni a zongorát, és neki ott kell lenni, mert ott kell lenni, de semmi konkrétat nem mondtak neki, csak hitegették, és elvárják, hogy készenlétben legyen, és ezen kifaktadt, hogy hozzánk is megígérte, hogy átjön, és ideje lenne dönteni)

Annyira nem érdekelt, és annyira nem húztam fel magam ezen. Csak annyit mondtam, hogy összefoglalva a családja ki nem állhat, ha van rajtam sapka azért nem, ha nincs akkor azért. Könnyen megoldható a helyzet, nem megyek át hozzájuk, nem látnak, és nem érdekelnek. Ezen APK kiakadt, hogy inkább viselkedjek normálisan. De délután még annyira megvédett mindentől az éjszaka összeszedett rózsaszín cukor burok, hogy fel se fogtam mit mond.

Majd este, mikor beszéltünk telefonon, előről kezdődött a téma. De addigra már a kialvatlanságtól kezdődő migrénem volt, kishíján belepusztultam SZSZ hiányába, így amikor rákezdett, akkor azért így meg úgy, és Torzsának mennyi mindenben igaza van... akkor kiakadtam, és letettem a telefont, hogy "bazmegtorzsacéltértél". Ezt akarta, hogy APK ellenem forduljon. Hát sikerült...

SZSZ persze felügyelet alatt, én meg vissza tértem a hétköznapokba... Rövid kétezer év volt... már csak a hajamnak van évezrednyi illata :(

Az éjszaka igaz se volt.

Hiába érzem az illatát a hajamban, az érintését minden porcikámon, a lehelletének forróságát, az ajkát az ajkamon, a nyelvemen az ízét...

Hiábá érzem a térdem, hogy lenyúztam a biztonsági ülés kapcsában, hogy a combom enyhe érintésre is pokolian fáj, és tudom, hogy nem sokára a sötét szivárvány minden színében fog pompázni...

Hiába kapom azon magam, hogy csak úgy mosolygok, csak vigyorgok bele a semmibe...

Hiába van ez a feszítő "élet-érzés" a mellkasomba, amitől úgy gondolhatná az ember, hogy örökkön örökké és még tovább akar élni...

Hiába remeg mindenen sejtem, ha csak részleteket idézek is fel...

... mert az órák csak egy villanásnyi pillanatnak tűntek. Az, ahogy szavak nélkül is tökéletesen mennyei volt minden. Ahogy a félhomályban láttam az arcát. A keze melege is csak annyi volt, mintha néha néha egy villám cikázott volna keresztül rajtam. Ahogy az imádni való bénaságával a tenyerén hordott, és az álmaim megvalósításán törte magát....

... és az egész pillanat... annyira rövid volt, hogy nem volt időm neki adni semmit... Nem tudtam adni neki semmit... üres kézzel engedtem el, mikor ő az elkövetkező kétezer évre feltöltött.

Nem lehetett igaz... nem lehet valami ennyire tökéletes...

Ez van. Kövezettek meg. Vagyis csak az, aki még életében nem csinált semmi eszetlenséget. Újra. És újra. És újra. És újra....

SZSZ már csak kb 10 km-re tőlem... Ővé az éjszakám.

A karácsonyi eljegyzés az olyan romantikus. A család, a szerettek a karácsonyfa pislákoló fényében szipognak, miközben a vőlegény apja meg megbicsakló hangon megkéri a menyasszony kezét annak apjától. Felkerülnek a gyűrűk a megfelelő helyre, mindenki boldog, mindenki örömködik. Ünneplés, pezsgő, sütemény és vigasság hegyek. A leendő ara szinte nem is lát a könnyfátyolán át, vőlegény olyan büszke magára, hogy majd lepattanak a mellényéről a gombok. Pár pohár jó fajta házipálesz után bemelegszik az ünneplő sereg, és megállíthatatlanul elszabadul a dínom-dánom.

Gondolom ez volt az eredeti forgatókönyv, mikor APK bátyjáék karácsonyra tették a "hivatalos eljegyzést". Persze, az élet nem ilyen rózsaszín maszlag. Az ifjú pár annyira nem volt boldog. Nekik ez már kötelező kör volt. APK apukája nagyon szépen, spontán és zavarában összevissza beszélt, de szerintem baromi cuki volt. Engem meghatotott. De csak engem. Ez azért ciki. A gyűrűk pedig már most nem akartak felmenni a helyükre... mi lesz nyáron? Olyan nyögvenyelős volt az egész. Enni már nem akart senki, mert nyilván túl sokat ettünk az elmúlt napokban. A keménykiállású férfi emberek, persze ittak, mint a kefekötő, és keménykedésüknek már a második pálesz véget is vetett. Torzsa persze végig morgott, hogy nem csak jóban rosszban, egészségben betegségben kell ám együtt lenni, hanem szegénységben és gazdagságban is. Mert már csak ínséges idők jönnek, és minden rosszabb lesz ám. Ez most a lehető legjobb.... És ahogy belekezdett a mondókájába, azt vettem észre, mindenki bólogat. APK is. Király eljegyzési hozzáfűzés. Megint kitett magárt. Azt gondoltam, ennél már nem lehet ostobább, vagy hogy innen már tényleg nincs lejebb. Tévedtem.

Mert jött a gyűrű mutogatás, gyűrűfényképezés, ilyesmik. És akkor a nagy öregek elkezdtek storizgatni az ő gyűrűikről, hogy kinek, hogy miért és hogyan törött el, veszett el, lett kicsi, a gyűrűje. És itt jött a végső csapás. Jöjjön a nagy történet:

"Ismeritek, a Marist, itt a szomszéba, a kis Pistának a felesíge, tugyátok, aki süttöri vót, de aztán elvötte a Marist, mert annak több vót a píze, az aptya meg alkoholista vót. Itt lakik három házzal arríb, annak ullan gazos az udvargya, meg ezek a bótba veszik a kenyeret nem a píknél. Na a Maris járt úgy a gyes alatt, hogy fölment a pallásra, má terhes vót a másodikval, közbe, a kisebbiket-e meg len hatta, nem vötte föl magával, aztá azoknak van illen vas létrágyuk, ullan min a Giziéknek-e, tuggyátok, olyan rozsdás, na fölment, aztá ahogy gyütt le, megcsúszott, mert papucsba ment föl, meg mer megszédűt mer terhes vót má megin, és rajta vót a gyűrű, mert ha köll, ha nem hordta, és elakadt a gyűrű, és azon lógott, percekig az tartotta-a, és ammeg lassan leszabtaja az ujját. De hát gondud el, addig ott lógott az ujján, és olyan lassan szakadt ki neki a helyibül. Vagy tíz percig csak kijabál, dehát nem hallotta senik, oszt leszakattt az ujja. Nem is lett meg nekije. Csak négy ujja maratt. Nem lett meg, vissza se varrták. Meghát tőbül kiszakadt nekije. Ugyhogy azért maj gondújátok meg, hogyajnd akargyátok hordani."

Azt hiszem, kellően emelte az ünnep fényét a kis anekdótájával...

Ajándékozáskor és vacsora alatt halk zene szól, de püffedt hassal már mégiscsak jobb a tévé előtt terpeszkedni. Mindenkinek megvan a várva várt kedvence és a hasogató fejfájást kiváltó csökött hálivúdi filmje.

Az én családomnak már két éve az idegeire megy a Grincs, pedig nekem ez az egyik nagy kedvencem. Ezért sutyiba megnézem már ünnepek előtt. Idén ugyan több részletben sikerült csak, de azért csak megnéztem. Szerintem a Grincs tökéletes társadalom kritika sok humorral, ötletes megoldásokkal, nagy életigazságokkal mesepapírba csomagolva. Grincsnek minden szava igaz... Aki kicsit is értelmes képes a film után magába nézni, és látni, hogy basszus, mi is ezt tesszük...

Ellenben heveny agyvérzés kerülget, amikor Julie Andrews felköti, majd eldobja fityuláját két danolászás között a Muzsika hangjában. De olyan jellegű, és olyan mértékű agykárosodást okoz nálam a film, hogy képtelen voltam még eddig akár csak egyszer is végignézni, mert már az első húsz percnél úgy érzem magam, mint azok akiket elraboltak az ufók és kiskanállal kiették az agyvelejét.

Ha már ez a stílus... biztos emlékeztek még Sissi-re. Az utobbi időkben ugyan régen láttuk a képernyőn "Viva la Mamma"-t a gonosz anyósával és a "szőke herceggel", de kétség se fér hozzá, hogy mindenki emlékszik rá. Ettől a filmtől nem lesz fizikai bántódásom, és néha még el is feledkeztem és a képernyőre tapadtam anyuval, de azért ezt is láttuk így karácsonytájt ezerszer, de legalább annyiszor, mint Scarlett O'Hara-ékat.

A '90-es évek karácsonyi filmsikerei közül kiemelkedő a Reszkessetek betörők 1-2. Ezeket is szeretem. Szeretem, mert gyerekkoromban rongyosra néztük a videokazettákat, ezért van egy olyan hangulata, mint amikor még elhittem, hogy az angyalok díszitik a fát. Szórakoztató, vicces, jól megcsinált családi karácsonyi mozi. Nézhető. Nosztalgiázható.

Aztán kicsit későbbi eresztés a Télapu 1-2. Még ez is a tűrhető kategória. De nyilván, azért mert nőnemű vagyok. És olyan kis cuki, ahogy kinő Apunak a hófehér szakálla és elkezd kekszet tejjel zabálni, meg meghízni, meg szép lassan bekattani, majd felvállalni amit rámért a sors. A manók a legjobb fejek benne. Nézhető.

Ha már a nemek szerint különbség... Pasikat is oda lehet tapasztani a képernyőre, hiába látták az ominózus filmgyári remeket többször, mint mi csajok Scarlettet és Sissit együtt. Gondolom már mindenki kitalálta, hogy ez nem más, mint a Bunyó karácsonyig.

Most pedig éppen Harry Potter és varázs cimbijei aláfestésére pötyögök. Ebben az a legszomorúbb, hogy ebből bizony már 8 filmes rész van, de valahogy mindig csak az első kettőt sikerül leadni a tévében. Mondjuk a könyv amúgyis ezerszer jobb...

Aztán biztosan fellelhető még karácsonykor a tévécsatornák valamelyikén:

• Pauli a papagáj
• Jézus élete, Jézus születése, A Názáreti, A lator
• Csoda NewYorkban
• Aludj csak én álmodom
• Karácsony a fellegekbe
• Babe, a kismalac
• Végtelen történet
• Stuart Little
• Álmomban már láttalak
• Hull a pelyhes
• Kelekótya karácsony
• Kedves Mikulás

Biztos maradt ki a felsorolásból, de ezeknek a felével tuti találkozni a püffet hason történő távirányító nyomogatás közben...

Boldog emésztést mindenkinek! :)

Már mindenki ajándéka elkészült. Mindenki ajándékát megvettem, becsomagoltam elrejtettem. A többségéről posztot is írtam, jóval rosszal, könnyel és derűvel fűszerezve. És most jöjjön az én listám. Egy ideje már ezen jár az eszem, hogy vajon én mit kérjek a szeretet ünnepén?

Skizofrén személyiségem természetesen meghasonlik ebben a kérdésben, és két fő csoportra különül el. Az egyik egy teljesen gyermeki lista, a másik túlontúl felnőttes. Mind a kettő boldoggá tenne, persze, mind máshogy.

Hát akkor nézzük őket. A listáim. Elsőként a gyerek-lista:

1. A szép fehér kindle e-book olvasó (hogy ne kelljen a 800 oldalas könyveimmel szenvednem a villamoson)
2. A newyorker-es zöld táska (több mint tökéletes, és zöld még nincs)
3. Kyle Minouge Sweet Darling parfümje (egyik nagyon nagy kedvencem)
4. Meleg hosszú pizsit (hosszú hideg estékre melegiteni)
5. A zöld swarovski nyakláncot és hozzá fülbevalót (mert ebből sose elég)
6. Csoki fondu készletet (a bennem élő csokoládé faló szörnyetegnek)
7. Kurt Vonnegut: A lét elviselhetetlen könnyűsége (hátha rálelek a válaszra)
8. Buttlers-es ólomkristály pezsgős poharakat (talán egyszer alkalom is lenne hozzá)
9. Báránybőr kesztyűt. (a mostani sem nem elegáns, sem nem meleg)
10. Monopoly társas játékot (még sosem volt és sose játszottam vele... szeretnék)

 És akkor nézzük a felnőtt kívánság listám:

1. Laposnézés bocsánatát elnyerni. Visszakapni őt.
2. Stabil gazdaságot, fellendülést.
3. Torzsának hosszú egészséges életet
4. Stressz mentes, jól fizető, BIZTOS munkahelyet.
5. Nyugalmat.
6. Tisztán látás képességét
7. Igaz és őszinte szerelmet
8. Hazugságok nélküli életet
9. Egészséget
10. Erőt, kitartást és a belátás képességét.

Kicsit más ez a lista. És a 20-ból ez utóbbi 10-nek örülnék, örülök igazán. Ha csak egyet választhatnék.... Ha csak egyetlen egy kívánságom lehetne a teljes jövő évre, és ezért sok minden másról le kellene mondanom, akkor az az egyetlen egy Laposnézés lenne. Hogy vele újra őszinte lehessek, hogy újra minden ugyanaz legyen, mint akkor régen. Réges réges réges réges régen...

Persze hálátlan sem vagyok. Köszönöm Nektek Égiek ezt az évet. Minden jót és szépet, minden okítást és tanulságot. Minden terhet, amitől erősebb lettem, és minden reménysugarat, ami segített kimozdulni a mélypontokról. Minden szerettemet, és minden ellenségem akik velem voltak, ha akartam, és ha nem, és ezzel segítettek előre mennem. És köszönet Nektek is, akik olvastok. Sokat jelent. Köszönöm.

... akarom leélni az életem. Az elmúlt két hétben sokat töprengtem ezen. Hogy mekkora hülye picsa vagyok, hisz odaad nekem mindent, a tenyerén hordoz, nekem meg még sem kell. Kvázi szeretőt tartok (ez azért enyhe túlzás), elégedetlenkedek, boldogtalan vagyok, mindig találok valamit amin lehet pörögni, valami kis inci-finci apróságot.

Tegnap előtt este már egyenesen hibbantnak gondoltam magam. Mire hazaértem, főzött nekem vacsorát, hűtöttbe bort, egy tündér-bogár volt. Odaadtuk egymásnak a karácsonyi ajándékaink (mi így szoktuk, előbb ajándékozunk, hogy legyen időnk egy kicsit egymásra, mert otthon szülőknél úgyse lesz), és az egész annyira, annyira... nem is az ajándék, meg a kaja, hanem hogy elmondhatatlanul kedves volt.

Erre a rákövetkező nap, azaz tegnap reggel. Én 7-re elmentem kozmetikushoz, mert az elmúlt időszak több, mint leamortizált. Kiosontam, nem keltettem fel. Mire hazaértem, ő már mártírként mosogatott. És mondta, hogy vasaljak inget. Valóban vágtam egy nem túl kedves grimaszt (mert utálok vasalni, mert utálok utálok inget vasalni, mert utálok utálok utálok kapkodás közben még őt is kiszolgálni), de ettől még kivasaltam. És akkor rákezdett:

Te nem foglalkozol velem, neked semmi nem fontos, csak saját magad. te csak magadért élsz. Nincs rám ötperced. Semmi időd nincs rám. Nem is kérhetek tőled semmit. Én mindent meg teszek, lesem várom minden óhajod. Te meg semmire nem vagy képes. Semmire nem vagy hajlandó. Te csak pofákat vágsz. Hetek óta nem foglalkozol velem....

És csak ömlött belőle. Először döbbentem álltam, hogy mi a fene van? Aztán persze leállítottam, hogy múl héten ő nem volt itthon, egy este kivételével, mert bulizott. A héten, meg lehet hogy későnértem haza, de ezt kvázi két hónappal előre jeleztem, és meló van. Annyira összevesztünk, hogy nagyon. És ráadásul nem is értettem hogy min.

Tegnap este nekem is volt egy céges vacsim. Ahonnan fél egykor értem haza. Azt hittem, hogy megnyugodott. De nem. Megint rákezdett.

Azt hittem, előbb hazajössz hozzám. Azt hittem, hogy neked fontos, hogy az utolsó esténket együtt töltsük. Azt hittem, neked jelent valamit, hogy esténként együtt lehetünk. Te nem foglalkozol velem. Meg se hallod, amit mondok. Mindenért engem hibáztatsz. És ez bántja az igazság érzetem. Le se szarod, hgoy mi van itthon. És meddig leszel melóba holnpa? Tehát az utolsó pillanatban fogsz hazaesni. Téged tényleg nem érdekel semmi. Meg se hallgatsz. Csak rináylsz. Értelmesen veled nem lehet beszélni...

És ahogy feküdtem az ágyban, megvilágosodtam. Hogy EZ AZ OK. Ha nem rendelem alá magam 10000%-ban az ő életének, és vágyaink, akkor vége. Ha kettesben vagyunk, rohad minden. Csak az ő munkája, csak az ő szülei, csak az ő doktoria, csak Ő számít. El nem ismerné, de így van. Én egy eszköz vagyok. Egy hálátlan eszköz. Hisz ő tegnap előtt este főzött nekem vacsorát. Ajándékot vett. Hát hogy gondolom én, hogy ezek után nem rohanok haza hozzá? Ki vagyok én, hogy nem istenitem?

És a megfejtés, hogy miért tűnt szinte mesébe illőnek az elmúlt két hét: mert nem is találkoztunk, és ha mégis, akkor mindig volt velünk még valaki, aki előtt adja a tökéletes párt. hogy mi milyen jól megvagyunk, mennyire szeretjük egymást. És hogy ettől nekem mennyire hányingerem van...

Hát ez az ok. Igaz, most össze se tudtam normálisan szedni a gondolataim, mert még mindig ki vagyok borulva. Utálom magam, amiért nem léptem, már korábban. Mindig, mindig, mindig bedőlök a látszatnak. Mindig el akarom hinni, hogy az az igaz.

Dolgozok, ezért nem sírhatok, de bellülről üvöltök, és görnyedve zokogok, hogy én csak alárendelt rabszolga nem akarok lenni. Nem akarom az aranykalitát, ami addig jó, amig hozzá nem érek a rácsaihoz, mert azokban 220 futkos....