Nyavajogtam az elmúlt napokban eleget. Nem feltétlen ok nélkül, de azért akad néhány jó dolog is, amiket szeretek:

•    szeretek Budán lakni. igazság szerint innen nem nagyon akarok elmenni
• szeretek spinningre járni.
•  szeretem az edzőm. Egy állat. Pont olyan, akire szükségem van.
• szeretem a napsütést. A tavaszi illatokat. A fényt, hogy világos van.
• szeretek bicajjal járni munkába.
• szeretem a bicajom, és szeretek bicajozni.
• szeretem a reggeli melót Kázmér és Huba kis sztoriaival kezdeni.
• szeretem a pékségek illatát.
• szeretem a musical-eket. Szeretek színházba és moziba járni.
• szeretek este beájulni az ágyba, és filmet nézni.
• szeretek olvasni hazafelé a vonaton.
• szeretem, hogy a Karinthy-n a Honiban  a bajszos eladó bácsival olyan jót tudunk  beszélgetni.
• szeretem, hogy Paragrafussal tudunk Skype-on beszélni.
• szeretem az új fekete nike táskám.  éjaékf
• szsszeretek anyusze  wzjéajfdéljaésdfjaséljfésldfs é    élfakjséjféakljfdékalsjfélksjsésl
• szeretek sétálni essen az eső, fújjon a szél, süssön a nap
• szeretek sörözni Csokival
• szeretek főzni és igen, szeretek inni
• szeretem a jó fajta borokat és a martinit meg a tekííííííílát
• szeretek úgy bulizni, hogy másnap fogom a fejem és vigyorgok
• szeretem a piros, meleg pizsamám
• szeretek elnyúlni az ágyon
• szeretek lecsót enni vasárnap esténként
• szeretek szundizni vasárnap délutánonként
• szeretem olvasni a kedvenc blogjaim
• szeretek nutellát szopogatni kiskanálról
• szeretek ismerkedni

Na tessék! Szeretek egy csomó mindent :)

Csak el kell engednem a stresszes helyzeteket. Meg kell tanulnom lazulni, nem tövig rágni a körmeim, és TÉNYLEG csak annyit dolgozni, amennyi optimális a cégnek is, nekem is. 

Mert na... szeretek én egy csomó apróságot :)

A videó címe ugye a főnököd vs vadlúd...

Még mindig folyik a könnyem....

SmithPalizva Subbáról

http://magamkozt.blog.hu/2011/03/24/erted_ezt

Nem elképzelhetetlen, hogy ténylegesen szar vagyok a munkámban. Nem elképzelhetetlen, hogy EZ volt a csúcs. Nem elképzelhetetlen, hogy innen már csak lefelé visz az utam. Minden megtörténhet.

Mert most a felszín nyugodtnak tűnik, de millió örvény kavarog a mélyben és nem tudom, mikor kap el egy és ránt magával.

Nem vagyok jó a munkámban. Legalábbis nem tudok szellemi munkát végezni több, mint napi 8-9 órában eredményesen. Lehet, hogy a lustaságom miatt van ez, de nekem tényleg muszáj pihennem. Legalábbis muszáj lenne…

De az is elképzelhető, hogy ez az egész nem nekem való, és azért csinálom szarul. Nem tudom. Lehet pusztán szar vagyok. Mert figyelmetlen vagyok, mert kapkodok, mert lassan minden reggel elsírom magam mikor bejövök. Mert lehet, hogy nem is igazságtalan a rendszer, csak én látom annak. Lehet,hogy csak én veszem túlzottan magamra. Lehet.

Lehet tényleg nem kéne a lelkemre venni….

Nem tudom. Ahogy nem tudok angolul sem, így kizárt, hogy el tudjak helyezkedni normálisan máshol. Viszont azt is látom, hogy ezek az időszakok lassan éves szinten periódikusan ismétlődnek nyamvadt életemben.

Keresem. Keresem az igazit, keresem a nekem valót, és valahogy nem találom. Én nem kétlem, hogy rengeteg múlik rajtam (pl. most is ahelyett, hogy melózok, itt picsogok a blogomban?!). Meglehet, én cseszem el, mert kezdet kezdetén annyira lelkes vagyok, hogy ezt a szintet később lehetetlen megtartanom.

Nem találom sem magam, sem az utam. Nem tudom mi értelme annak amit csinálok.

Nincs meg bennem a kedv, az akarat, a harcolni vágyás. Nincs értelme. Csak szenvedek és nézem, ahogy ez az egész elönt.

Lassan már nem is fogok küzdeni a felszínen maradásért, csak szép csendben hagyom magam, had temessen maga alá egy őrvény, had fulladjak meg, had vesszen ki belőlem az utolsó lélek darab is, had legyek egy üresen kongó báb a társadalmi elvárások színpadán…

És közbe-közbe felsikít bennem valaki, hogy nem. Karmol és éget, hogy nem tehetem ezt vele. De miért is ne tehetném? Hisz mennyivel könnyebb lenne lélek nélkül élni…

És meglátta a szamár az Úrnak angyalát, amint állt az úton… letért azért a szamár az útról… Bálám pedig verte az õ szamarát…"

4Mózes 22,23
 

"Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út elõttem."

4Mózes 22,32

Valamiért ez most nagyon megfogott. Köszönet érte Csillagosnak (http://napsugarasparokiank.blogspot.com/)

Már szombaton is sejtettem, hogy ez a vasárnapom nem egy nagyon aktív, pörgős mindent megcsinálós vasárnap lesz. De hogy ennyire ilyen lesz, arról fogalmam sem volt.

Régi idő szerint 9kor felkeltem, csipásan pislogva nem találtam meg a fürdőt, madj két felesleges kör után a konyhába mégis. Kb. 20 percig sikerült pisilnem, ha nem néztem el az órát.

Aztán felraktam a szombaton vett házisonkát főni (mert csokipoci diéta a főtt húst, ezáltal a sonkát is mérhetetlen mennyiségben a nap bármely szakában engedélyezi), ez is baromi sokáig tartott. Vagyis nem ez, hanem inkább az, hogy megfelelő edényt találjak, amihez ki kellett pakolnom az összes edényemet. Visszarakni már nem volt erőm, ezért a konyha enyhén bombabeb@szott stílusúva avanzsált.

Visszamásztam az ágyba, aludni nem tudtam, APK horkolt, mint állat, hiába fogtam be az orrát, vagy rúgtam oldalba... Így maradt a True Blood kötetek 10dik kötete...

Olyan dél felé APK felébredt, kapott ágyba kávét, beraktam egy "Nevem Earl"-t, és bambultunk ki a fejünkből. Egy darabig. És itt jön az általam utált rész. APK felpattan, és akkor jön a "nagyerünkpörögjünkcsináljuk". Átvált rabszolga hajcsárba, és nem készkelődhetek nyugodtan, mert már morog. MOrog, hogy micsoda kupi van, hogy akarok-e mosni, mik a terveim aznapra, takarítani kéne mert pfuj milyen régen volt, hol eszünk és a többi..... És most kurvára nem volt türelmem hozzá, ezért valszleg nem kezeltem túl jól a helyzetet. Kimásztam az ágyból, gondolom a fejemen mérhetetlen undok undorral, és elkezdtem tenni a dolgom. Megágyaztam, kivittem a reggeli mostalan poharakat és beraktam egy mosást.... De nem indult a mosógép...

....láttátok már az atombomba robbanásáról készült videókat? Na az kutyaf@sza volt ahhoz képest, amit mi véghez vittünk a rákövetkező 1 órában. Ugyanis APK szentségelt, mert én teszek mindig mindent tönkre, a gáznál a gyújtó gombot, a mikró kisóráját, a vasalót, a redőnyt, most meg a kurva mosógépet.... én meg ugye visszab@sztam, hogy naná, hogy nálam megy tönkre minden, mivel CSAK ÉN HASZNÁLOM. Nála nem fognak tönkre menni, az fix.

Amúgy sem volt sok energiám, de ez az egy órás gyilok, annyira lefárasztott, mint állat. És hogy miben egyeztünk ki? Igazából semmiben. Kurvára semmiben, mert ráhagytam mindent. Elfáradtam. Kimentünk kajálni, majd én visszakönyörögtem magam az ágyba, hogy mindent kitakarítok, kivasalok, és megcsinálok, csak had bujjak kicsit vissza...

És visszabújtam. És aludtam fél4től este negyed8ig... Aztán megint vita, hogy APK csak rám várt, hogy méltóztassak felébredni, mert még DOLGUNK van...

És nem értette, hogy este miért nem akarok odabújni még csak kicsit se és miért fordítok neki hátat...

Fáradt vagyok. Kurvára fáradt vagyok...

... mármint az előre megírt bejegyzés... így ha csak sokára vagy sosenem jelentkeznék többet, akkor a munka hőse lettem...

Nemrég az alábbi beszélgetések zajlottak le az én drága édesanyám és köztem...

1. PlázaCicát dobta F@sz.

- Hát én örülök neki! Vén volt hozzá.

- ? 10 év korkülönbség. Az még elmegy.

- Mit? Az egy vén fütyi volt!

- Dehogy... De bakker, ne mondj már ilyet, én is mindjárt annyi leszek.

- Te nem vagy vén.

- Anyu.... Kissé abszurd ez, nem gondolod? Nem volt öreg az a srác.

- Vén volt, ennyi. Nem nyitok vitát.

- Dehogy volt.

- Gondolj már bele! Mikor PlázaCica még alig lesz 50-en már pelenkázhatja a 60 éves véntrottyot!

- (no comment)...

2. A pár akik megvették a Nagyiék házát

- És kik vették meg a házat?

- Ó ilyen korunkbeli házaspár, 4 gyerekkel...

- Az komoly. De gondolom a gyerekek már nem otthon laknak.

- Hát késői kölkök. Még iskolába járnak.

- Aha..

- A nő olyan 35-36 éves lehet, meg a pasi is.

- Őőőőőőőőőő.... Szerintem, azért ők nem annyi idősek, mint ti Apuval... (Bakker SzSz)

- Hát dehogynem.

- Hát de nem.

- Ezt te még nem érted. Ez már a mi generációnk. Mi még együtt homokoztunk...

...nekem ehhez még fel kell nőnöm...

Képtelen vagyok leosztani a munkát, olyanra, akikről tudom, látom, hogy még éjjel is dolgozik, és nem azért, mert lassú, hanem mert annyira sok a dolga.

Igaz, az én erőm is véges, már magamat sem tudom tovább terhelni. 15-16 órákat melózok naponta....

Nem megy ez nekem... nem vagyok ehhez még elég érett...

A saját főnökömmel nem tudok szembe menni...

Igaz, nemet se tudok mondani, hogy eddig és ne tovább....

Nem tudom, mit tegyek, elfáradtam, rettegek a határidőktől, és ki se látszok a kupac kaki alól...

Sose lesz vége...

1 éve írom pontosan ezt a blogot, mondom el Nektek, amit nem mondhatok el senkinek. Elmondom örömöm bánatom, kesergek, vigyorgok, örültökdök, főzök, pasizok, tépelődök, okoskodok, idézgetek, figyelgetek, vagy csak csillapítom olthatatlan közlési vágyam.

Barátokra találtam, Angyalokra, Anyusokra, Motyogokra, Béjáimra és Zolikra, Mazsolákra és Bogarakra, Idegtépőkre és Közgazdászokra, Szederindákra és Dívákra,  Némán követő hűséges olvasókra. Hát köszönöm Nektek kedves Olvasók, hogy a statisztikáim megnézve nem engeditek, hogy csüggedjen a kedvem, hogy abbahagyjam az egészet, mert bár az elején  saját magamnak akartam leírni tanulságos gondolt párbeszédeim saját magammal, de sokkal többet tanultam Tőletek, a Ti szemszögetek, és Ti kalandjaitok által.

Meséltem Nektek a hülye melómról, a bicajos hobbimról, a könyvek iránti imádatomról, a piálási szokásaimról, Laposnézésről, a hibáimról, az örömeimről, Kázmér és Huba iránti szenvedélyemről, Csokiról, a hétköz és ünnepnapjaimról, a családomról, és persze bőséges infóval halmoztam el mindenkit APK-ról és SzSz-ről.

Néha kifejezetten depressziós a blog, máskor nagyon pihent, helyenként még számomra sem értelmezhető, talán néha még vicces is (vagyis remélem).

Statisztikát boncolgatva kicsit, az indulás óta több mint 22 ezer oldal letöltés, a legjobb napom november 15.-e volt, a legkedveltebb bejegyzés a botos jeti, a gugliból a teás idézeteimre kerestek a legtöbben. Ha indíthathék szavazást, hogy kinek mi volt a kedvence, vagy egy kérdőívet, vagy ilyesmit, puszta kiváncsiságból megtennem, de rajtam kifog a blog.hu ördöge, ezért is nem egyedi ez a blog  még mindig. (tényleg, kinek mi volt a kedvence? :D ) Fix olvasóim olyan 40-en lehettek, gondolom ezt a hétköznapokon állandósult 37-es számból, és a közbe, közbe megugró lapozgatásomról.

És hogy mi történt ebben az egy évben? Munkahelyet váltottam, többször is, összeségében sikerrel (mégha most meg is pusztulok a melóban). Elvesztettem Laposnézés barátságát, ami talán a legfájóbb az elmúlt egy évről. Próbáltam kigyógyulni SzSz-ből, de csak jobban belekeveredtem, sajna, az elmúlt év legjobb élményei ezáltal hozzá kötődnek. Rendezni akartam APK-s dolgokat, vagy csak megérteni, hogy mi történik velünk, de emiatt, sokszor a poklot megjártam. Az is világossá vált ebben az egy évben, hogy a gyávaságom mérhetetlen. Ja, és persze Torzsát többször eltemettük, de túlélte :D

Az a baj, hogy elrohant ez az egy év. Talán kicsit ki is csúszott a kezemből az irányítás...

De bízom. Bízok abban, hogy helyre állnak a dolgok. Hogy letisztul a kép, hogy nem szakadok szét, hogy végre egy kerek egész leszek... :)

Nem adom fel, mert még nincs vége...

FOLYT KÖV

Ui: addigis így virtuálisan jó étvágyat a szülinapi tortához. Mindenkinek a saját kedvenc krémjét töltöttem a neki járó szeletébe. :)

Megesik, hogy nincs nálad éppen
a kulcs ami nyitná a zárat a gépen
ami zuhan, mint a fejsze, a nyele nélkül
mindegy, milyen hős az ember, beleszédül
Vagy itt van ez a nap, mit lapra rak
aki keveri a kártyát, az nem te vagy
mert lehet, hogy most gyenge, de holnap jobb lesz
ne nézz a tegnapodra

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
a felhő is eltűnik majd...

Vagy megesett, hogy bal lábbal lépsz
az ágy mellé először, ha az ébredés
zajos mint a kürt, a füledre ült
a francba ez az óra- hát ma sem menekülsz!
de te zavard el a felhőt a homlokodról
jó, ha semmi nem hoz zavarba
kezet mos a kéz; mindig számíthatsz rám,
én is számítok rád, ha baj van

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik
Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki...

Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!

Ne bánd, hogy amire vágysz, nem mindig azt kapod
Mint a gazdagot, úgy a szegényt is ugyanaz a végzet éri el
Hogy itt bizony élni kell
Óra az órára, napra nap
Megy az idő, minden új napra újabb nap
A pénz csak papír, és annyit ér
mint a levegő, a világot forgató erő.

Puha minden, ahova lépsz;
mindenki keresi a pénzt, hajtja a lét
mert ahol van a kincsed, ott van a szíved
ezt egy bölcs is elmondta már tudod, nagyon régen
Minek futsz a baj után, az úgyis elmegy
legyen egy jobb napod ma
De háztól házig ennyi az élet,
legyen szép, és hosszú az utca

Minden változik, és senki sem az, aminek látszik
Kétszer egy virágot nem téphet le senki újra
 

Kowalsky meg a vega: Ennyi csak

Most már akár hagyománynak is tekinthető, hogy APK-val megnézzük minden éven az Oscar-díjas legjobb filmet. Ugye idén ez a Hugo lett...

Nem vagyok én nagy kritikus, nincs nagy művészi érzékem, megnézek minden szennyet és szemetet és még szórakoztat is, mozit mindíg élvezem, szeretek moziba járni, sose alszok be a filmeken. Eddig legalábbis így volt.

Ezen elaludtam. Értem én a cselekményt, meg szép képi világot, de hogy ez volt az a két órás film, amit 3 percben bőven kifejtve is el lehetett volna mesélni, de talán még akkor is unalmas lenne.

Szóval, szép képi világ, vacak sztori, nekem egy csomó elvarratlan szál, és iszonyatos nagy csalódás, de kiadós szunya a régi film idézgetős résznél. Az egyetlen pozitivum.

Aki teheti, ne nézze meg. Borzalom. Vagy csak az nézze meg, aki akar aludni egy jót a film alatt. Altatónak tökéletes.

Az egész valahol ott kezdődött, hogy APK átjött délután, látta, hogy az egész fejem püffedt és cékla vörös, felfogta, hogy bőgtem, nem keveset, és nagyjából megértette az okát is, a kellően "vigasztaló" válasza is megvolt (csukd be és tedd el, minek nézegeted?), és valamiféle torz kompenzálásként beígérte, hogy az esti buli tök jó lesz...

Nem vártam tőle túl magas szintű megértést, ismerem a hozzáállását. De azt, hogy megígéri, hogy jó buli lesz... Na de most komolyan. Mi nem tudunk együtt bulizni. Valamelyikünk tutira szanaszét szenvedi magát. Mikor csendben megemlítettem, hogy ő elmehetne addig tesójával sörözni, nyilván nemet mondott... Sőt, fejemhez vágta, hogy tuti pasizni akarok. Nyilván...

Nyilván pasizini akarok, nem elég a gondom bajom, kell még bonyodalom a nyakamba.

APK átjött, meglátta a "buli-göncöm", gyorsan még két gombot begomboltatott, mert hát hogy nézek én ki... És innentől kezdve egész este őrzött, mint kóbor kutya a talált csontot.

Pisilni talán csak azért mehettem el egyedül, mert a női meg férfi wc szeparált. De ez még hagyján, APK táncolt! TÁNCOLT! Értékelem az erőfeszítését, ez neki olyan, mintha nekem kéne motort szerelni. Sőt, velem is táncolt. Ez kissé... khm... na. Én se vagyok egy südiiringo, de legalább nem kézenfogva rángatom egyetjobbraegyetbalra ritmusban, melyhez a felsőtest erősen meghasonlik a cinicinimuzsika koreografájára. Nagyon rövid ideig bírom a bénázását, de nem akarom megbántani, meghát értékelem a próbálkozását, na... csak hát na...

Amúgy az egész buli olyan volt, mint egy naaaaaaaaagy középiskolai találkozó. Ugyanazok az emberek, akik ezer évvel ezelőtt, kábé ugyanúgy, kábé ugyanazokkal. Jó volt. Mosolyogtam. Mondjuk azon is mosolyogtam, hogy ott volt két középiskolai szerelmem. Na jó, igazából egyik se volt az, mert az egyikkel csak baromi jó haverok voltunk, és ő volt oda meg vissza értem, a másikkal meg kerülgettük egymást, kerülgettük, aztán kiderült, hogy ismerem a barátnőjét, és eddig kerülgettük egymást. Ezen utobbi csodalegény félig osztrák, félig olasz "tünemény". Sikerült úgy kavarodni este, hogy pontosan tőle fél méterre táncoltunk, és azért adta a jeleket, na.

Sajnálom, bennem volt a kisördög, már csak a kurva rövid póráz miatt is. Picinykét szemeztem vele, vigyorgtam néha, de igaz inkább röhögtem, hogy na, de na... ez vicces... 11 év után ott tartok vele ahol akkor, de ez mindegy is. Már az is pozitiv, hogy megismert, az meg meglehetősen nagy bók volt, hogy mutatta, a szíve még mindig értem dobog. És persze gőzöm nincs, hogy APK nem akarta ezt észre venni, vagy télleg nem vette észre...

A lényeg, amiért leírtam ezt az egészet. Lehet rövidre húzni a pórázt, lehet annyira szorosan tartani, hogy az ember lánya megfulladjon. Hogyne lehetne. Csak nem kell csodálkozni, ha annál nagyobb az ellenállás, és annál nagyobb és trükkösebb a szabadulni vágyás. Valszleg, ha APK hagyott volna kicsit, nem ordított volna a lelkem, hogy el innen, ki innen, szabadulni innen!!!

Talán akkor nem kapott volna Anyum egy sms-t hajnalba:

Ich liebe dich. Noch immer. Treffen wir! A

Hozta Anyu a telefonját, hogy na ez meg mi?! Én meg vigyorogtam, hogy tééényleg! Anyunak még az a nagyon nagyon ősrégi száma van, amit én ezeregy évvel ezelőtt használtam, és osztrák-olasz tünemény még ezt ismerheti....

Nagyimtól elhozott "minden kezdet nehéz" feliratos bögréjét jelnek tekintem.

Tegnap eladták szüleim Anyu családi házát. Ma voltam ott húgomékkal elhozni néhány emléket.

Elhoztam a kedven pöttyös bögrém, a vizes poharam, és Mamóca bögréjét, egy fehéret, amire arc van festve, belülre pedig egy gondolat jelben, hogy "minden kezdet nehéz".

Átnéztem a könyvespolcot, hogy mi az, amit szeretnék megtartani onnan. Pár könyvet eltettem.

Megnéztem a "tiltott fiókot" is... megtaláltam benne Nagypapám naplóját, amit egészen 1989-től írt...

... és itt, eltört a mécses...

azóta folyamatosan potyognak a könnyeim....

De muszáj most ezt leírnom, különben teljesen szétesek. Anyunak nem mondhatom, mert ő is meglehetősen rosszul érzi magát. Két húgom annyira nem érti. A kicsi megjátsza az eszét, hogy ez neki mennyire fontos, de félre dobta. A nagy pedig nem tud mit kezdeni vele. APK-nak nem mondhatom el, mert ő nem szerette a nagyszüleit, szerinte ez csak felesleges hiszti. SzSz. Most nem tudom hívni, nem tudom megírni neki...

Most képtelen vagyok elfogadni, hogy utoljára voltam Nagyimnál, hogy utoljára ültem a fotelban, hogy utoljára éreztem a ház illatát, hogy úgy nyitottam ki a kredenc ajtaját egy szem kocka cukrot keresve, mint régen, hogy többet nem nyitom a fenti titkos kallantyúval a poncihter kaput, hogy nem nézek be többet a spejzba Mamóca kompótja után, mert még ugyan van, de elhozzuk.

Képtelen voltam hátra fordulni mikor eljöttük. Hátrafordulni és integetni a háznak, mint régen, mikor elköszöntünk Nagyiméktól. Nem ment, mert most ez örökre szólt...

Beleolvastam Nagypapám naplójába... Ahogy leírta, hogy melyik nap milyen idő volt, milyen nagyobb dolgokat vettünk, mikor voltunk nála, mit ettek, ki mit csinált, ki mikor hívta őket, a karácsonyok, ahogy leírta.... Majd a vége... Nagypapám tüdőrákban ment el, áttétjes volt. Az utolsó évet is leírta. Leírta, milyen kezelés volt, és melyik után mit érzett. Nem voltam képes végig olvasni, de mintha szíven szúrtak volna, amikor leírta, hogy napokig képtelen volt enni a hányingertől, hogy mikor érezte magát jobban, ...

Aztán Nagyim kézírása... hogy 2000. április 3-án meghalt. 6-ikán 3 órakor eltemettük... Utána még évente néhány bejegyzés, arról, hogy milyen nagyobb dolgokat mikor vett, maximum kettő egy évben, elnagyolva...

Nagyszüleim szerették egymást. Nem voltak gazdagok, nem voltak különlegesek, nem voltak nagy és híres emberek. De szerették egymást. Tudom, emlékszem, van összehasonlítási alapom... A világ legjobb Nagyszülei voltak. Pontosan olyanok, mint ahogy a mesékben megírják... Hiányoznak...

Van egy jópofa olasz vicc egy szegény emberről, aki minden nap elmegy a templomba, hogy imádkozzon a szent előtt azt kérve: "Kedves szent! Kérlek, kérlek, kérlek, hadd nyerjem meg a lottót!" Végül a szobor életre kel, lenéz az előtte térdeplő férfira és azt mondja: "Fiam! Kérlek, kérlek, kérlek, tölts ki egy szelvényt!"

Ízek, imák, szerelmek (Olaszország)

- Nééézd Verdi! Néééézd! Ilyen hajfestéket vettem. Hogy tetszik???

- Plázacica. Hajfesték. Felkenjük, megnézzük.

- De mégis. Szerinted milyen?

- Barna.

- De mégis, milyen, tetszik????

- Hát, nem tetszik.

- Mi nem tetszik????

- A színe. :D

Mikor gyerek voltam, és olyan tanintézménybe jártam, ahol jegyezték a hiányzást és minden héten volt legalább egy dolgozat, akkor még az állami ünnepek is másként zajlottak. Legalább egy hónappal előtte valamiféle verset tanultam, egy héttel előtte már próbák voltak, előtte este Anyu kikészítette a fehéringfeketeszoknyaharisnyalakkcipő együttest, és ünneplőben mentünk ünnepelni. Ünnepi volt a hangulat, átéreztem a nagy és dicső szabadság harcosok remek tetteit, irigyeltem a pilvax-osokat, sajnáltam az aradiakat...

Aztán felkerültem Pestre, és az első állami ünnep október 23 volt. Annyira emlékszem, hogy 22-én este épp az akkori napi luxusom valósítottam meg, azaz elsétáltam friss zsemléért a Pillangó utcai tecsóba. Annyira magamba voltam feledkezve, hogy nem vettem észre, hogy a parkolóba egy gombos tűt sem lehet leejteni. Beérve, egy katasztrófa film kezdő képkockái fogadtak. Irdatlan sok ideges ember észnélkül pakolja tele a kosarát, a kenyereknél vérremenő a közelharc, tejet már nem lehetett kapni, idős nénik verik a nagydarab férfiakat a fagyasztónál...

Egy órába telt megvennem a zsemlém, és a biztonság kedvéért vettem mellé még páncélos székelykáposztát, meg lencsefőzeléket, meg még egy kiló tartós kenyeret. Amint kimenekültem, felhívtam Anyut, hogy mi a fene, bemondtak valami háborút, vagy betegséget, vagy örökre bezárják a boltokat, vagy mi van?! A válasz igencsak egyszerű és igencsak meglepő volt. Semmi ilyesmi, másnap 23-a állami ünnep, az üzletek zárva lesznek...

Ahogy szerdán felharcoltam magam a vilire, majd átküzdöttem magam a Móriczon a meg hatszorozódott embertömegen, ez a kép jutott eszembe...

Már az állami ünnep, sem ünnep, hanem a hétköznapi átlagrohanás megsokszorozódott stresszét hordozó vágta...

Emberek, lassítanunk kellene....

Avagy szürke hétköznapok. Nem vagyok szerencsés mostanság, igaz, lesz.rt egy galamb, és ettől valamiféle mennybementelre számítok, de azért el kell ismernem, hogy még eme csodás tevékenységhez is idő kellene.

Idő, ami most nincs. Két fő projket fut egymás mellett, az egyik a melóm, ahol új főnök került a nyakamba, a másik meg csokipoci elleni kőkemény küzdelem. Csokipoci heti 4 óra edzést jelent tisztán, amibe nincs benne az odamenni, átöltözni, szenvedni, zuhanyozni, eljönni procedura. A meló? Az olyan 10-11 órát rabol el legalább. Hétvégén is. Este is, mindig.

Iszonyatosan sok a stressz most, és mivel képtelen vagyok napi pár óránál többet aludni, egyre jobban fáradok is.

Annyi minden írhatnékom van. És nem csak a közlési vágyam miatt, hanem magam miatt, hogy legyen nyoma a gondolataimnak, hogy később visszaolvasva tudjam vizsgálni az egészet. De ez most nem megy. És emiatt képtelen vagyok egyről a kettőre lépni...

Hát honnan tudnám, hogy pontosan mit érzek, és mit is akarok, és hogy gondolom, amikor nincs időm magamba nézni?!

Az idő rohan, a helyzet változatlan, ha nem lesz egyre rosszabb...

Időt kellene szánnom magamra és a belső hangomra, hogy mit ordít, mert most nem hallom. Bízom benne, hogy csak a túl sok külső zaj miatt, és nem azért, mert meghalt...

"...mindennap úgy kelek fel, hogy most a vége jön.

Épp cserélném a lelkem, de újra rám köszön..."

Belmondo: Mikor

detto

A szombat esténk úgy alakult, hogy APK legújabb legjobb haverjával sörözni voltunk. Ennek a legújabb és legjobbnak megvan a maga háttere, még erről nem írtam. De most nem is ez a lényeg. Legújabb legjobb legyen most csak röviden LL. (mert lusta vagyok) LL-lel fél éve dolgoznak együtt mély véd és dacszövetségben. És hát összehaverkodtak. LL 32 éves, és veszettül keresi az igazit. De tényleg brutál módon. Folyton fut 2-3 "projekt", ha egyik se érdekli konkrétan, de ha valakit komolyan gondol, 2 hét után eljut(na) a gyűrűig. Ettől függetlenül, egy nagydumás, jó fej srác, aki mindezekkel együtt még jó pasi is (bár APK szerint nyeszlett, semmirevaló, pedig csak szálkás).

Szóval APK, LL, és én söröztünk:

- Jajj, Verdi! Köszönöm a palacsintát, isteni volt. Nagyon jól esett, hogy küldtél nekem is, meg gondoltál rám.

- Örülök, hogy ízlett.

- Ezer éve nem ettem házi palacsintát. Komolyan zseniális volt.

- Én is mondtam neki.

- Ha csinálok, küldök még.

- Imádni való vagy. :D

- Hízelegsz, hogy etesselek! :)

- APK, esküszöm nem értem, miért nem vetted még el? Megfogtad az isten lábát. Vedd el most, vagy valaki lenyúlja!

- Ráérünk még arra. Eddig se ment sehová, most se fog elfutni. Igaz, Szivem?

- Azért nem vett még el, mert eddig nem akart, ezekután meg én nem akarom.

- Sütsz még nekem palacsintát?

- Miért akkor elveszel?

- Azonnal. :D

- Tépj sorszámot.

- Jól van gyerekek, majd LL eszik palacsintát az esküvőnkön. Ezt be lehet fejezni.

és nem bosszankodok azon, hogy egy madár leszart. Mit leszart! Egy havi adagját rám és a vadi új szerelmetes nike táskámra ürítette! (mondtam, már hogy az áhított fekete nike táskát akciósnál is akciósabban megvettem?)

Azon sem húzom fel magam, hogy a múlt hétévégét végig, az irodában kellett töltenem és melóznom és az a meló, amit akkor csináltam, tegnap este bedőlt az ügyvéd miatt. Ezen húzás miatt átmelózhatom ezt a hétvégét is.

Azon sem akarok kiakadni, hogy áfa napjára tettek be egy olyan tárgyalást, ami legalább 4 órát elvesz az életemből.

És nem érdekel az egész, mert ma, leszart egy madár.

Szóval. Kedves Sors, Párkák és a Többiek! Ezt akkor is pozitív jelnek veszem. Mert felfogtam, e-mail-t nem tudtok küldeni, és értem én, hogy a hipernet meg egyéb giga hálózatok felétek nincsenek, így a régi üzenet küldési módot választottátok. Szóval KÖSZI, hogy végre jó irányba hozgodjátok, szövögetitek életem csoffadt fonalát.

Ui.: b@szki, most már nagyon unom!!!

... bárhol is legyen a haza.

... mert boldogság nélkül boldogtalan az ember.

... mert a boldogságnak is kell a feltöltődés.

... mert öregedő emlékeim halványulnak.

... mert én nem kérek mást már, csak egy eperes tortaszeletnyi boldogságot, csak egy falatot.

... mert a boldogtalanságtól is őszülök.

... de kérlek, óvatosan az autópályán. RégimódiElvet nem ismerném meg.

... mert... CSAK!

(hiányzol)

.... mert megérdemlem.

Tegnap lejárt a bérletem, ma meg reggel nem volt időm venni, dehát a 61esen sosenem nincs ellenőr, és rohantam, és nem volt időm, és leszállás előtt fél perccel csak meg fogott a kedves ellenőr... én értem, hogy ez a munkája, dehát azért mégis, na, szóval értitek, vegye a szájába, na....

Azt említettem már, hogy felemelték 30%-kal a kondi bérletem árát?!

És arról meséltem, hogy megtaláltam a bicajlakatom pótkulcsát, de aztán valszleg még aznap sikeresen el is hagytam?

És az, hogy asszem egy ezrest is elhagytam a farzsebemből?

És arról írtam-e, hogy új főnökségem van, és jelen pillanatban szivatóra vagyok állítva az "újseprűjólseper" elv miatt?

Hát arról, hogy harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem, miközben APK-nak a vacsoráját csináltam?

Aztán arról, hogy felhasaltam egy motorháztetőre, mert még épp elindultam a villogó zöldön, de az autós is az ő rózsaszínjén?

És azt a szösszenetet, hogy néha azt gondolja a bankkártyám, hogy nincs rajta pénz, pedig dehogynem, és azt küldi a terminálok felé, hogy nincs rajta fedezet, én meg ott állok egy fillér nélkül a kasszába?

Ugye ezek a laptop lopáson utáni és azon felüli események.... amik azóta történtek.

Kissé rossz passzban vagyok.

Erre a megállapításra jutottam, ahogy ballagtam, mint kivert kutya, a bünti után a délibe bkv bérletért. És átfutottak csak a nagyobb szarságok az agyamon, amik ebben az egy hónapban elöntöttek. Aki ekkor valószínűleg mellettem ment, az megijedt, mert felkacagtam. Olyan jóízűen és őszintén. Mert ez már vicces. És egy megkönnyebbült és őszinte mosoly azóta is ott bujkál a szájam szegletibe. Elhagyott a szerencsém :D És ennyi, de ennyi szart! Ez már vicces. Tényleg nevettem egy jóízűt magamon. :) Másnak el se hinném, dehát..., ismerem magam.

Szóval üzenem a Sorsnak és Párkáéknak, hogy vettem, a figyelmeztetést, és kössz, hogy nem csináltatok ki, és élek még egyáltalán, és a megtakarításaimnak "csak kis" részét kellett ráfordítanom a kárelhárításra. Oké, felfogtam. Elhagytam magam, és nem vagyok elég körültekintő, meg odafigyelő, és tudok én ennél többet is meg jobban is, meg komolyabban is, meg élvezetesebben is. :)

Összeszedem magam, ígérem. Márha ezért kapom ezt a sok szart a nyakamba, és nem valami más, baljós előjel. Komolyan beleállok és felvállalom a szitut. És odafigyelve megpróbálok helyesen cselekedni :) Oké, akkor csak megközelítően jól. Jobban fogok figyelni magamra, és a környezetemre is. De tényleg.

Csak kedves Égiek, Sors, Párkáék, Ördögök és Angyalok, meg más Mindenhatók, most kérnék egy kis szusszanót a következő csapás előtt. VAAAGY írjatok egy e-mailt, hogy mit is szeretnétek mit csináljak pontosan! KÖSZI :D