Most azért elgondolkodtató, hogy a három "Párka" melyike mit is jelent nekem, de ennél is fontosabb, hogy na de melyik mit is akar tőlem, VALÓJÁBAN. A sírógörcs és a tébolyult vihogás határán lavíroztam, mikor mind a három szinte egy azon pillanatban jelentkezett be...
APK (telefonon):
Ugye még nem alszol? Csak azért hívtalak, hogy elköszönjek ma éjszakára, meg mert szeretlek, és ne haragudj, hogy úgy berúgtam... Amúgy ugye a vonatjegyek nálad vannak?
Csoki (chaten) :
"Csi-csi-csi-csip és dél, jön ha gond van..." Akkor most télleg hazamentél? Pedig most inni kéne együtt. Iszunk úgy, hogy én itt, te meg ott? Vagy csalnál, és élből meginnád az egész üveged? Most kedvem lenne pajzánra piálni magam, de ezt suttogva írom, mert fizethetem a kultúrális adót. De érted, szex nem lenne, még ha itt lennél se. Mert... Jaa... igen, én már ittam :D Kérsz? DHL-lel még reggelig odaér :D
SzSz (sms) :
Hat lehet h te mar eltetted az egészet az alom meg tawolsag meg nem is hianyzom dobozba de én nem.Nekem hianyzol.
És persze, hogy teljes legyen a kép, egy kedves ismerősöm, küldött nekem a "randivonal.hu"-ról képet egy srácról.... Igaz, ez kis csúszással történt a fentebbi eseményekhez képest. Hát most kedvem lenne mind a hármat először jól helyretenni, majd egyenként seggbe rúgni, és végül ebben az "újonc"ban megtalálni Mr. Optimumot.
Elfáradtam. Baromira elfáradtam....
Így nem hallom a saját gondolataim....
Mi van akkor, ha nagy a baj, látod és nem tudsz segíteni a benne levőknek?
APK-val az utóbbi két hétben tényleg tök jól megvagyunk. Egy csomót nevetünk, viccelünk, beszélgetünk fontos és kevésbé fontos témákról. Igaz, jó, ha napi 1 órát töltünk aktivan együtt. Nyakamba vettem a közös élet minden nyűgét ugyan. (én vásárolok be, szervezek közös progit, főzök, mosogatok, vasalok (állandóan vasalok), vacsit csinálok, tizit csinálok, gyümölccsel etetem, megágyazok neki, kikészítem a ruháját, vonatjegyet és bérletet veszek, na meg az anyjának szakácskönyvet.) És persze mire hazaér, én tutira otthon vagyok már. Szóval így, hogy a saját "picinykeségeim" háttérbe szorulnak, totál jól elvagyunk. Persze, nem mondom, hogy boldog vagyok ettől. De az egész kézzelfogható, megélhető és közeli.
Csokival az elmúlt pár napban annyit ökörködtünk, hogy már régen ennyit. Ma délután semmit nem melóztam, mert végig cseteltük az egészet, és olyan agymenésünk volt, hogy... Kiveséztük a kultúrális adót (
SzSz. Ahogy múlik az idő, egyre biztosabb vagyok benne, hogy az az egész nem is volt valóságos. Hogy ő nem is létezik, csak a beteg, menekülni vágyó fantáziám fáradt képzelgése. Döbbenet, hogy lassan tényleg úgy tudok gondolni rá, hogy nem liftezik a gyomrom, hogy nem zavarja meg a koncentrációm. Szépen lassan elmúlik a "képtelenvagyokélninélküle" érzés. Már nem ráz meg, hogy itthon van hétvégén, és nem látom. A távolság pontosan ugyan akkor, mint bármikor máskor, és ezt szépen nem csak aggyal, hanem szívvel is felfogom. Ez a távolság, áthidalhatatlan.
"Ezalatt a sok ezer év alatt sem sikerült megfejtenie az emberiségnek, mi az a 
Mostanában eljárok sportolni, de a koleszos idők alatt még megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy a suli által kötelező aerobikra járást egy csere fényképpel megoldva nem jártam el edzni (és jó 10 kilóval könnyebb voltam). Nem volt rá szükség.
Általában engedtem a csábításnak, hogy az egész SzSz iszonyban őt tekintsem főgonosznak. A gaz csábítónak, aki úgy játszik velem, mint Santana a gitárjával. Aki kihasználja egy naiv és gyenge női lélek odaadó rajongását.
“Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor miért ködösítesz?
Hajnali fél négykor fulladva ébredtem. A szám kiszáradt, a nyelvem a szájpadlásomra gyógyult, a torkomba homokot szórtak, az orrom pedig egész eccerűen nem funkcionált. Mivel a fal mellé van tolva az ágyunk, ezért a végébe kellett vonszolnom magam, ahol a papucsom is leledzett, hogy kimenjek a konyhába némi folyadékért, mielőtt a sivatagi szárazság megöl.
Elképzelésem sincs, hogy sikerült szombaton reggel felkelnem, hogy elmenjek a spinningre, de megtettem. Éjjel alig aludtam, forgolódtam, menekültem, hegyi patakon le, és fel, bele tóba, onnan ki... Na szóval még leírva is iszonyatosan fárasztó volt az álom. Mégis, erőtt vettem magam, felkeltem.
Már délelőtt éreztem, hogy valami nem okés, folyamatos alhatnékom és elbújhatnékom van. Egyfolytában fáztam. És egyre durvábban fájt a vádlim.
Ma lógok. Nem mentem dolgozni, itthonról imitálom a munkavégzést. Persze ellenőrzöm a bankot, meg csinálok egy csomo elmaradást, de mindezt ágyból, rumos teát szlopálva, pizsiben, betakarózva és közben "Jim szerint a világ"-ot nézek.
Köszönöm, hogy őszinte lehettem Veled.
Vannak helyzetek, amiken csak a végtelen és mérhetetlen nagy őszinteség segít. 
Laposnézés itthon van. Itthon van még szerdáig. Én meg rágom magam, hogy felhívjam, ne hívjam?
Tegnap este a legnagyobb tiltakozásom ellenére, megnéztük APK-val a Vicky, Cristina, Barcelona című filmet.
APK reakciója persze a döbbenet volt. A szereplők jellemzés részéről nagyon egyszerű volt: a szőke szenvedélynek élő lány szerinte egy ostoba, elkényeztetett picsa. A másik lány, akit eljegyeztek egy aljas, számító, beszari ribanc. A festő pedig egy idióta fasz, aki csak a kúrásnak él. Valóban ezeket a szavakat használta, hát kicsit alpári, valóban.
A kérdések zömére nem válaszoltam, mert minek... hisz úgyse értené... Viszont a filmet, azt ajánlom figyelmetekbe. Sztorira is jó, a helyszínek gyönyörűek, a poénok jól sikerültek jó időben, és ha kicsit tovább gondoljuk, és látunka a sablonon túl.... Na, szóval jó a film. Nagyon :D
Ugye, az úgy volt, hogy a hét közepén váratlanul megőszült egy csík a szemöldökömben... ennek oka... hmm... mondjuk úgy hogy egy váratlanul kapott információ, amit nem sikerült úgy feldolgoznom, ahogy...
Tegnap megbolygattam kicsit a netes baráti köröm. Oly annyira, hogy még e-mail-t is kaptam, hogy hát nem is ez az én, sokat hangoztatott véleményem. Ami azért nem teljesen igaz, mert...