A mai, mondhatni, egy igazán pozitív nap. Apróságok, amik kvázi jelentéktelenek, és nem is változtatnak semmin, de ANNYIRA jól érzem magam tőlük:

Reggel voltam állásinterjún, első kör, annyira nem volt rémes, akár még vissza is hívhatnak második körre.

Sikerült gyanúkeltés mentesen bérnem a jelenlegi kínzó-munkaegységbe

Ebédre gombapörit ettem.

Lottóztam, és vettem egy kaparóst, amin visszanyertem az árát :)

Este el tudok menni tornászni.

És persze, süt a nap :)

És remélem ma alvásra is marad elég időm :)

Hát komolyan... Kellhetne ennél több a boldogsághoz?  :)

UI: persze tudnám fokozni olyan kis vágyak beteljesítésével, mint mondjuk egy túrórudi :)

... a laptop előtti reggeli kávézást (nem csoda, hogy az aktuális hírek nálam mindig minimum az egy hónappal korábbiak)

... telefonbeszélgetést, aminek a témája a "dekivegyeakenyeret?"

... csetelést.

... állásinterjúk megbeszélését.

... az ebédem.

... a délutáni "mikorvégzel" témáju telefonbeszélgetést

... a vacsorát.

... és nem utolsó sorban a normál munkavégzésnek magának is képesek keresztbe tenni.

És hogy ez miért rossz? Mert az emberek azt hiszik bunkó vagyok, ha hirtelen eltűnök. Mert nem tudok megenni/inni semmit... mert nem végzek a melómmal, és mert nem tűnik fel neki, hogy az összes étkezésem az irodában történik... ebéd, uzsi, vacsi, minden...

De legyünk őszinték... 13 órányi melóban kell egy kis magán életet is élni....

Ui: még mindig nem jeleztek, hogy kellek-e... sőt, most láttam a CV-online-on a hirdetést meghosszabított jelentkezési határidővel. Tehát nem én kellek nekik....

Nem tudom, hogy kicsiny országunkból hányan tévedtek este 7kor a retekklubbra és ragadtak ott a megkritizálhatatlan műsoron.

Alapszitu:

András, a 36 éves építési vállalkozó egy vizsgálat során megtudja, hogy Hanna, a legkisebb lánya, nem az övé. A vérteszt kizárta az apaságot. András a 36 éves építési vállalkozó felesége aggódva rohan férjéért a rendőrségre, ahonnan telefont kapott, hogy mindig nyugodtt férje megverte a gyerekorvost és örjöngött a rendelőben... A háromgyermekes anya hazaviszi feldúlt férjét, aki otthon egy bőröndbe hajigálja ruháit és elköltözik, miután megvádolta a feleségét, hogy félre lépett. Jön az apasági teszt, majd az okos kamasz nagylánynak köszönhetően az anyasági teszt is, ahol is döbbenetes tények jutnak a család tudomására, mégpedig, hogy Hanna lányuk nem az övék. Hosszas tépelődés után és természetesen profi ügyvédi segítséggel megkeresik az igazi lányukat, felveszik a szülőkkel a kapcsolatot, és örülnek, hogy mindenkinek jól megy sora....

Kritika:

Ekkor sz@rt! Már csak azért néztem végig, mert annyira gáz volt, hogy az már zseniális. A szereplők (a nem kicsit túlsúlyos szőke elönytelenül öltözködő asszonyság, a maffiózóba hajló apa, a tudálékos tenyérviszketős kiskamaszok), a narrátor (esküszöm, ha valaki úgy mutatkozik be hogy András, innentől kezdve automatikusan kapcsolom, hogy ő egy 36 éves építési vállalkozó), az érzelmi mélységek (amik főleg a döbbenetes, elképzelhetetlen, mérhetetlen, fájdalom, bizonytalanság szavakkal voltak megtámogatva), a sztoriban a hangulat fokozás (bár nem nagyon lehetett mit fokozni, hisz az első két percben világossá vált a sztori, és max azért izgultunk, mikor fajul fizikai erőszakig a két szülő perpatvara), a helyszínek zseniális megválasztása (ld campona parkolója, mint nőgyógyászati klinika rendelője)....

És hogy miért néztem végig, és miért folyt a könnyem közben? Hát aki emlékszik a "van egy kék tó a fák alatt, ha beleteszem lehűti a lábamat" című csoda dal okozta eufóriára, az hasonlókat élhet át eme gyöngyszem kapcsán is.

A következő részben egy részeg nagyit gyanúsítanak meg gyilkossággal :D Már alig várom :DD

... a vízmértéket évente kétszer újrakalibráltatom. Biztosan jó. Vagy mégsem? Kell egy új vízmérték...

Monk, a flúgos nyomozó

- És te még rám mondod, hogy kukacos vagyok...

- Monk beteg.

- Miért lenne beteg? Inkább csak precíz. Szerintem jó mérnök lenne.

- Bezártad az ajtót?

- Nem tudom. Vagy egy órája nem néztem meg. Mindjárt megnéze.... szenya vagy!

- Gondolod? Inkább csak ismerlek.

Mert NEKED semmi se jó! Önző vagy. De közbe meg megsunysz. Elvárod, hogy minden úgy történjen, ahogy NEKED jó! De azt, hogy elmond, hogy NEKED mi a jó, az már luxus! Mindenki legyen gondolatolvasó. Ha meg nem az, akkor megsértődsz, duzzogsz. Neked nem is lehet jót tenni.

Képtelen vagy kiállni magadért. Képtelen vagy bárminemű konfliktust felvállalni. Képtelen vagy az asztalra csapni. Gyenge vagy!  Jó lenne, ha végre kiállnál magadért!

Mond mit szeretnél. Mond, hogy legyen, mond, akard és úgy lesz...

 A monológ forrása egy általam csodáló mondta, hogy mennyire tisztelem Apk-t a doktoriába fektetett energiája és kitartása miatt. Hogy ez valóban figyelemre méltó teljesítmény, és hogy én már egészen biztosan feladtam volna, mert nem lenne hozzá erőm.

Volt még ezután néhány közjáték mondat, hogy ő akaratosabb, mint én, és ezt tudja is, és hogy nekem is annak kellene lenni, akkor mennyivel jobb lenne az életem, és nem utálnám folyton, amit csinálok, mert akkor mindenki tudná, hogy hol a helye az életemben. Majd felcsattant, és elhangzott a fenti monológ. Igaz, ő kizárólag a munkámra értette...

Persze, nem értette, hogy utána miért vonultam el egy órára zuhanyozni....

És ezzel befejeztem a nyafogást, nyavajgást.

Azt tudom, hogy mit kell-ene tennem. Igyekszem, törekszem, ha meg nem megy, akkor csak igazolódik, hogy egy értéktelen semmire kellő gyenge, embernek se nevezhető élőlény vagyok.

Hol volt, hol nem volt, élt egy egyszer egy csinos kis combfix Magyarország fővárosának egyik eldugott kis Calzedonia boltjában. Napfény nélküli kis életét tengette társaival egy kis görgős fiókban, arra várva, hogy egy szép napon megvásárolják, és betölthesse létének valós szerepét: szépen kiemeljen egy hosszú női lábat.

Egy madárcsicsergéses tavaszi napon egy vásárló kiválaszotta, megvásárolta, sietve elpakolta, és a kis combfix érezte, hogy közeledik élete nagy napja. Izgatottan várta sorsát egy sötét táska mélyén. Gondolta, csak néhány órát kell itt eltöltenie, aztán majd élvezheti a napfényt, a tavaszi szellőt, a levegőt.... De sajnos tévedett. A sötét táska hetekig rejtegette. Lakótársa egy fekete gép volt, ami gyakran jött és ment az otthonukban. A gépet Dell-nek hívták, legalábbis ez volt nagy csillógó ezüst betűkkel  a közepére írva, de az igazi nevét sosem árulta el a kis combfixnek, mert annyira nagyképű és gőgös volt. Pedig a kedves kis combfix próbálkozott szóba elegyedni a komor Urasággal, de az néha napján csippantott egyet, kioltotta lámpáit és aludni tért.

A kicsi combfix kezdeti lelkesedését elvesztette a szép új világ iránt. Azt gondolta, hogy minden, amit az üzletben társaitól hallott, csak mese, és a combfixek nem is arra teremtettek, hogy lábakat díszítsenek, hanem arra, hogy sötét fiókokban és táskákban várakozzanak az igazán nagy semmire.

Egy este, mikor nyílt a fekete táska, legnagyobb meglepetésére nem a pökhendi fekete gép uraságot kapta ki a fehér kéz, hanem tovább tapogatott, és amikor az ujjak végig simitották, egy hirtelen mozdulattal kirántották, leszabták a papír ruháját, kihajtogatták, és egy puha felületre hajították. A kis combfixet megszédítette a hirtelen élmény. A puha Ujjak, amik simogatták, az ismeretlen érzés, ami kihajtogatta, és végre kinyújtózhatott és az a fény, az a nagyszerű és erős fény! Micsoda pompás volt! Ideje sem volt kijózanodni, már azon kapta magát, hogy az előbbi puha Ujjak fürgén felszedik és határozottan rásegítik a Lábra.

"Szóval ilyen egy Láb. meleg, hosszú, és a fényben jár. Micsoda gyönyörűség, csak csillognom és villognom kell. Nincs is szebb, mint a Láb. Végre!"

Ideje sem maradt tovább elmélkedni, a lábak futásnak eredtek. A kicsi combfix hallotta, ahogy a Láb gyorsuló tempóban kip-kop-kip-kop hangokat hallatt, nézte, ahogy az Ujjak korább lakhelyét könnyedén lóbálják, és élvezte, ahogy száguldnak a Fényben.

A hosszú rohanást végtelenül élvezte, de nagyon el is fárasztotta. Az Ujjak néha meg-megsimogatták, helyre igazgatták. Olyan szép vidám nap volt. Pontosan ilyennek képzelte az igazi életet.

Aztán a Láb hirtelen táncra perdült, ugrált ide-oda, mintha játszana, pajkos nevetést hallott, és ismeretlen nagy Ujjak simították végig. Kicsi combfix szégyenlősen meg-megcsusszant a Lábon, majd megdermedt, mikor a nagy Ujjak csipkés részvel játszottak. Kicsi combfix összezavarodott félt, és félelmében a bal Láb combfixe megfeszült... hiába kiabálta jobb Lábas párja, hogy csak lazuljon el, nem lesz baj, addigra már késő volt. Egy halk pattanó hangot hallatva a kicsi combfix meghasadt, egy szem, a csipkétől elkezdett lefelé szaladni, és meg sem állt egészen a Lábujjakig...

Jobb láb combfixe el sem akarta hinni, hogy ez megtörténhetett. Hirtelen a puha Ujjak legöngyölték a bal Lábról, majd érte kaptak és őt is legöngyölték. Hiába kiabált, hiába tiltakozott, az Ujjak nem kegyelmeztek. A nagy Ujjak bűnbánóan megsimogatták, és segítették újra a sötét táskába tenni  a mogorva gép mellé. Kicsi félpáras combfix némán gyászolt, nem csacsogott, nem tett semmit.... Hosszú órák múlva a puha Ujjak előkeresték a sötét táskából, megsimogatták, és egy hang azt motyogta: Sajnálom...

A puha Ujjak egy kis táskát vettek elő, amibe combfixet belehajtogatták. Már hozzászokott korábban is a sötéthez és némasághoz, ezért csak csendben zokogott. Váratlanul azonban megszólították.

- Kicsi comb fix, ne sírjál! Csak nem elvesztetted a párod?

- Honnan tudod ki vagyok és hogy mi történt velem?

- Ó, mi itt mind félpáras combfixek vagyunk....

- Mind? Hányan vagytok?

- Számtalanan...

És minden combfix kánonba kezdett bele meséjébe. Volt aki többször élvezhette a napfényt, volt aki épp csak a csomagolásból került ki, volt olyan is, akin bár lyuk volt, de a csipkéje lecsatolható volt, ezért megtartották. Kicsi combfixünk a meséket hallgatva lassan meggyugodott, feldolgozta párja elveszétést, és örült az új barátainak.

Pár nappal később ismét nyílt a kis táska, és olyan dolog történt, ami eddig még nem. Egy teljes pár ép combfix került bele. Nagy volt a visongás a táska lakói között, nem tudták mi változhatott. Az új lakó pedig értetlenül mesélte történetét:

- Nem is értem mit keresünk itt. Furcsa történet. Nagy Ujjak megvettek minket az otthonunkból, és azt mondogatták, hogy sajnálják a régit, de majd én pótlom a hiányukat. Majd két fehér papírlap közé tett, és elküldött világot látni. Napokat utaztam, mire ezek a finom puha Ujjak megkaptak. Nagyon örült nekem, azt hiszem, és talán egyszerre fel is hívta nagy Ujjakat, és megköszönt nekik. Aztán azt mondta, hogy oda is tesz a kis árva mellé...

Kicsi combfixünknek, ha szíve lett volna, akkor túlcsordult volna az örömtől.... Boldog volt hogy a Láb és az Ujjak nem szívtelenek, és hogy gondolnak rá. És örült, hogy a sok rossz ellenére végül olyan helyre került, ahol hozzá hasonlatosak élnek, és rájött, hogy a fény és csillogás bár fontos, de ami itt körül veszi szeretet és az "övéinek társasága" sokkal fontosabb...

...mindezt azért tenném, mert fejet hajtok a mások által nekem elrendelt sors előtt. A kötelesség tudat, az együtt átélt nehézségek végett, és mert az, aki nekem kell, annak én nem kellek, vagy lehet meg sem találtam azt, akinek tényleg kellenék.

Annak a házasságnak nem az igazi szeretet lesz az alapja, hanem az "ha-eddig-működött-ez-után-is-fog elv.

Mozgató rugója nem a közös élet, hanem a mások általi elvárásoknak való megfelelés.

Az egyéni vágyak teljes megsemmisülése, hiszen egy magasztosabb cél létezne abban a kapcsolatban, hogy a gyereknek ezerszer jobb legyen, mint nekünk, és ezér a saját álmainkról egyszer s mindenkorra le kell mondani.

Az az esküvő nem az enyém lenne. Már előre meg van tervezve. A hely, az idő, a menü, a vendégség, aminden.

Az a család nem az enyém lenne. Eddig sem volt semmi közöm hozzá, ezután sem lenne. Engem ott nem szeretnek, és persze, én sem szeretem őket.

A boldogság, az nem közös lenne, hanem a születendő gyereké.

S hamár gyerek, a szex nem lenne más, mint a nemzés eszköze. Hiszen eddig sem élveztük, később miért lenne másként.

Közös munka, közös megoldandó feladat lenne.

Nem lenne játék, nem lenne huncutság.

Előre eltervezett lépések folyamatos és precíz terv szerinti megvalósítása lenne.

Abban a házasságban én rab lennék. Nem lenne többé blog. Nem lennének többé könyveim. NEm lenne többé örömem, sem bánatom. Nem lenne életem. Lenne egy gyerekem és egy férjem. Annak élhetnék, minden más elítélendő....

És rühellem magam azért, mert nem tudok megfelelni az elvárásoknak, hogy megvan mindenem és még sem kell, hogy tudom, Apk jó ember, és szeretem, de ez a valódi boldogsághoz kevés, persze egy másfajta világhoz mindenképpen elégséges....

-Tudod honnan ered a szó, hogy oltárhoz vezet?

-???

-Régen az élő ember áldozatot vezették oltárhoz.

 

Jó asszony, akiről egy város beszél

- Milyen igaz...

- Hülyeség. Komolyan tetszik a film?

- Szerintem zseniális.

- Az egyetlen jó dolog, hogy nincs benne reklám.

- Mert M1.

- Akkor is szar a film.

- Mert egyetértek eme fenti mondattal?

- TE minden faszsággal egyetértesz.

- Mondtam már, hogy nem megyek hozzád?

- Nem kértem meg a kezed.

- Helyes. Ne is próbálkozz.

- A végzeted nem kerülheted el. Nekünk ez a sorsunk. És ne pánikolj. Nőlj fel.

Alulmotiváltság...Bizonytalanság...

Homály...Fáj...Melyiket?

Döntés...Kényszer....Alku...Akarat...

Kit?...Hova...Szakadás....

Kontroll vesztés...

Szóval.

Mondjuk úgy, hogy nyáron csinálunk egy blog bulit, ahol iszunk, minden ok nélkül. Iszunk sört, meg arany tequilát, meg erdélyi pálinkát, meg amarettot, meg tokaji borokat, meg mindent amit tesco italos pultja kínál.

De mivel még semmi visszajelzés, ezért nem mondom, hogy fogunk inni, erre a nem létező sikerre. (sikerülnie kell, sikerülnie kell, sikerülnie kell).

És ezért nem is ígérem meg így előre, hogy én állom a bagázs piafogyasztásának jórészét, mondjuk annyad részét, amig még beszámítható vagyok. Mert ezt megtenném afeletti örömömben, hogy ráleltem egy csodás munkahelyre, ahol jól fizetnek, megbecsülnek, tanulhatok, és nincsenek kicsinyes játszmázások.

Szóval tessék szorítani, de nem pia-hasznlesési-elvből, hanem puszta szeretetből :D

Szóval reggel megvolt az interjú.

Nem ment valami fényesen. A meló tetszik, sőt! Oda meg visszavagyok érte/tőle. Baromi jó lenne... Végre nem kis pöcs főnökeim lennének, végre használhatnám a nyelvet, végre, végre, végre...

...végtére is meglehet, ide én kevés vagyok. A német tudásom miatt, meg mert nem igen volt dolgom termelő céggel. Csak szolgáltatóval. És ez ugye gáz. Meg az is, hogy egy éve nem beszéltem németül. És ezért makogtam.

És érzem én, hogy én jó lennék nekik, hogy mindenre pont optimálisan f@sza lennék.... de bár csak engem választanának...

Szóval égiek ott fent, ha van még egy esélyem, könyörgöm, segítsetek, lökjétek alám, had sikerüljön! Nem érdekel mibe kerül, mi az ára, ez a meló KELL nekem. Megfizetek érte, megszenvedek érte, jó leszek, meg minden, csak ez most jöjjön össze...

Jöjjön össze, mert itt elegem van a kiskirályokból meg a mimóza hercegnőkből. Utálom, hogy a napi 13 óra meló az kib.szott természetes. Gyűlölöm, hogy még mindig benn vagyok, és holnap reggel jöhetek 7 órára... El se tudom mondani mennyire utálom... Utálom, hogy itt semmi csapat szellem, összetartás, kiállás egymásért, mindenki hátba támad mindenkit, felfelé nyal lefelé rúg. És én, aki segítene, basz én kapom a legnagyobbat...

Szóval. Össze KELL jönnie. SIKERÜLNIE KELL.

Szorítsatok! Égiek és egyéb hadak meg segítsetek.

Ui: ez nem megfutamodás, csak nem akarok a jelenlegi szarban maradni, mert miért is kellene?!

Ui ui: Pargrafus, bocsi! Most láttam mind a  két üzid. Köszönöm, és majd mesélek! Bocsi :)

 

 

Én úgy szoktam izgulni, hogy fél a tenyerem. Van benne egy fura érzés...

Én

Starbucks-ban kapucsínózom, és esküszöm ebbe a kávéba van egy csomó alkohol.... Mondjuk írviszki...

Csoki kiszabta a combfixem ebéd közben... Na ehhez mit szólna a csaja.... Amúgy csalódott bennem... mert csúsztatok...

Visszahívtak állásinterjúra.. Holnap reggelre... NÉMET nyelven... Bassz... elmegyek lejáratni magam.... :S

Hiányzik SzSz...

Délelőtt átvertem apehékat... nagyon csúnyán... de bevették... és nyertem a meccset... de szégyenlem magam...

A főnököm még mindig egy kis pöcs...

Mondtam már, hogy csokipoci diéta következményeként szépen gömbölyödik a vállam? Igaz, kilóra semmi nem ment le rólam... De az életbe nem voltam még ilyen jó formában.... Mégha még mindig dagadt vagyok is...

Ebben a kappucsínóban tuti van egy csomó alkohol... lassan vigyorognom kell...

Hm... Paragrafus is hiányzik...

Meg az Anyukám is...

De bakker, mégis mindjárt hangosan fogok vihogni, ettől a hülye-hülye-hülye kapucsínótól.... :DDDDDDDDDDDDDDD

Na csajok. Legyünk őszinténk. Még a legigazibb kapcsolatba is becsúszik, hogy egyes újonnan szerzett kincsünk árának csak a felét, vagy a negyedét, vagy még annyit se vallunk be életünk szerelmének/párjának/átkának/társának. Mert nem értik, hogy mi került azon a táskán 5.990 Ft-ba, holott szerintük már van egy pontosan ilyen. Vagy ugye legyen ez felső, nadrág, arckrém, körömlakk, cipő, könyv, parfűm, bármi... Szerintem minden csaj csúsztatot már legalább egyszer ilyen téren (az is ide tartozik, mikor 2ezernek mondjuk a 2.990-es cuccokat).

Ezen felvetésemből kiindulva úgy gondolom, mindenki átérzi ennek a lelki hátterét, hogy miért is csináljuk mi ezt pontosan, és mit érzünk akkor, ha egy ilyen kincsünknek valami baja esik, és a másik fél csak legyint, hogy mit bánkódunk, ez csak egy olcsó kacat...

Kettő, vagy talán három évvel ezelőtt vettem egy Police szemüveget. Nagy vágy nagy beteljesülése nagy szerelemmel. APK-nak akkor az áráról vallott összeg 4.990 Ft volt. (oké, tudom, jó sokat letagadtam). Nem is igazán értette, mit geggyültem annyit azt a szemüveget, és már múlt nyáron is piszkált, hogy vegyünk "rendes" szemcsit úgy egy 10esért. Ne ilyen vacakkal rohangáljak... Hmm... Na persze, vacak...

Aztán tavaly történt vele egy sajnálatos "kis" baleset. Majd kétmétert zuhant, és nagy csattanással kiesett az egyik lencséje... Azóta is kijár.... És idén tavasszal ez a kis sérülés már hordhatatlanná tette. Elvittem megjavítattni, és hát olyan árat mondtak, hogy szívtam a fogam, nem akartam megcsináltati annyiért.

Az élet pedig úgy hozta, hogy tegnap elmentünk napszemcsit venni Apk-nak. Nálam volt a kicsi rendőröm, mert nem volt nagy a táv, meg figyelni is tudtam rá, így nem tartottam attól, hogy ha esetleg ki is esik a lencse, elvesztem.

Nézelődünk a napszemcsi boltba, Apk válogat, én rázom a fejem, hogy bakker ne kicsi kör alakút akarjon már venni, mert olyat akart gyerekkorában. Egyszer csak az eladó lány szélesen ránk mosolyog és aszongya APK-nak:

- Én hallgatnék a párjára. Szemüveg téren nagyon jó ízlése van.

- ??? Miből gondolja?

- A Police is, amit a hölgy hord, egy ritka ízléses darab. Sajnos már nem tartunk ilyet, csak hasonlót. Ezt itt. De ez egy kevésbbé minőségi darab, ezért is ilyen olcsó...

- Olcsó? Mármint erre a 10.000 darabra gondol?!????

- Nem, nem, nem... erre itt, erre a 29.990-esre....

Nem tudtam eldönteni, hogy Apk feje azért lilult mert a döbbenettől nem kapott levegőt, vagy mert annyira ideges lett, hogy bármelyik percben távozhatna a füléből a gőz... Egy hirtelen mozdulattal felém kapott, levette a fejemről a szemcsit, és odaadta csajnak, megkérdezte, hogy és mennyibe fájna a javítás...

- Hát igen, sajnos ez van úgy 15-20 ezer...

Apk elször egy szót se szólt hazafelé, majd elkezdett kínvallatni, hogy mim mennyibe került valójában, és hogy hazudtam, MÁRMEGINT, és hogy minek kellett ilyen drága szart venenm, ha már nem tudok rá vigyázni, és... jött egy hosszú hosszú monológ...

Nem mondom, hogy részben nincs igaza, de.... dehát na.... Evvan... meg egy bambi...

"....igen, igen... most már nem csak bepisil. Tudom. De mit tegyek?! Be kellett adnom, meg kell értenie, már nagyfiú. Nem maradhatok otthon vele. Munka van... Igen, igen... Tudom, hogy megviseli, de próbálom neki elmagyarázni. Nem is értem, már olyan nagy fiú... Amit tudok foglalkozok vele, persze... hiszen sietek hazahozzá... Jajjj.... hát persze... Csak hát most az autó is... tudod, el kellett adni... nem tudom hogy lesz... Nem is tudom, hogy tudnék érte menni. Mamikához is mennem kell... az is legalább heti két-három óra, és Irénnél is van vagy heti 4 órám... Annyira sok ez így... Nem tudok mit tenni... nem tudok... akarnék én vele lenni, dehát a körülmények... majd megérti a gyerek... nagy fiú már... kinövi...."

Gondolhatnánk, hogy ez a beszélgetés egy szegény, nehéz sorsú anya szájából hangzott el... De nem. ez az egyik főnököm. Beadta bölcsibe a 19 hónapos kisfiát, mert dolgoznia "kell"... eladta a volvo terepjárót, hogy BMW-t vegyenek, csak még nem jött meg külföldről, így a kicsi kocsit, a Mercit kell használnia. Mamika, nem a nagymama, hanem a körmös, Irénke pedig a fodrásza... A férje pedig szintén fejes egy mindenki által ismert b.szott nagy és baromi jólmenő cégnél. Keres annyit egy hónapban, mint én másfél év alatt (tudom, mert tudom)

Szóval pénz van, ész nincs... És a gyereke is ilyen lesz... szépen levezethető innen, hogy hogy alakulnak ki a pénzes tahók a mai társadalmunkban....

Telefon csörög, csörög, csörög, kitartóan csörög, akkor se tudom felvenni tele a kezem, az meg csörög, csörög, csörög, csörög... abbahagyja, előről kezdi. Csörög, csörög, csörög, a KUUURVA életbe...... Laptop a hónam alá, edző cucc a hátamra, liter víz másik hónalá, kvázimód tartásban farzsebből mobil előbányász, foggal beletuszkol a heccet, és negédes hangon felveszem, mert BAZMEG ez a céges.

- Igen tessék.

- Hááát hálló! Itt a csippendél kiszervező iroda. Pontos helye iránt érdeklődnénk, hová küldhetjük a tangás kosár csapatot, és hová a pucér vizilabdásokat?

- Ha cipekedni akarnak, akkor a Móriczra, de azonnal.

- Rendben. Kérem, hogy a kedves fiatal emberek megismerjék vetkőzzön pucérra és üljön fel a Gombára, majd integessen, ha látja őket közeledni, és hogy biztosan észre vegyék kérem kiabálja, hogy vigyázat sugárban hányok!

- Meglesz, meglesz....

- Kamerával ellenőrizhetem?

- Peeresze, háhogyne! :D

- Helyes. Nem csalódtam. Ünnepi sörözés?

- Sajnálom Csoki, ma nem fog menni.

- Melyik happolt el előlem?

- Kettőt találhatsz. :D

- Ez jó volt. Hát SzSz beszari éjszakai rágcsáló, ugyhogy APK a helyes megfejtés, ha csak el nem felejtette... mint múltkor.

- Jajj, most istenítsd ám magad, mert de te bezzeg nem felejtetted el, mert te vagy maga a "42" (aki nem értené, Galaxis útikalauz stopposoknak)

- Tudom, tudom. A te bármikor bevethető Herkulesed... Amugy, Schatzi, nem akarsz nekem mondani VAAALAAAMIT?!

- Nem, Liebling. Nem akarok.

- Nincs semmi mesélni valód?

- Jajj, de az van. Jujjj... Te, ha elmesélem, hogy mit csináltam hétvégén....

- Gondolom.... egyéb, a jelenhez közelebbi időpontban lévő eseményről egy röpke beszámoló?

- Semmi extra.

- Oké. Látom a duzzogó csökönyös szamár fejed magam előtt, ahogy tudod, hogy miről beszélek de jusztse mondod...

- Nincs szamár fejem. Neked van szamár fejed. 

- Jó, akkor most csacsiként iázva kérlek, hogy iázzd nekem már el, mi volt CsokiCsajjal.

- Semmi. Megcsináltuk a bevallását, aztán ennyi.

- Ahhhaa... ÉÉÉÉÉS?

- És ittunk egy pohár bort, aztán puszipuszi....

- Ahha ééééssss?

- Jaaa, hogy arra gondolsz, hogy elmesélte, hogy impotens lettél, és hogy egy marék viagra se segít már rajtad?

- Melegszik. Mit mondtál neki?

- Semmit.

- Ahha... a semmid miatt könnyes szemmel közölte vacsora közben, hogy annyira örül hogy ilyen barátaim vannak. És most már érti, miért bírlak ennyire. És hogy kedvel téged. Érted.. Téged. Téged kedvel Már az is abszurd, hogy téged valaki kedvel, de hogy őőőő...

- Látod, mit ki nem vált egyes emberekből egy adóbevallás :D Profizmusom könnyeket csal a muglik szemébe.

- Volt ott más is, az tuti.

- Ja! Most hogy mondod.... Hagymaspré :D

- Hány sör kell neked, hogy elmond mi volt valóban.

- Semmi. Már elmondtam mindent. :D

- Oké, oké... Látom, hülye vagy, nem fogok dűlőre jutni veled. Na. Azt mond meg mikor legyen az ünnepi sörözés.

- Nem tom. Jövő hét?

- Jövőhét. Dzsímélen pontosítunk.

...ha még egyszer ilyen marha leszek. Csoki megkért, hogy legyek kedves összedobni a barátosnéja adóbevallását. Nyilván mért is ne. Helyes csaj, bírom is, meg amúgyis. Nem tart semeddig. Dehát kérdése van a csajnak, lehetne-e ha ő is ott van, nem csak a papírok? Hápppersze! Hóóóóóóóógyne! Mindent lehet, arab bazár a lelkem kérem szépen! Meló után találkoztam is a CsokiCsajjal.

-Szia! Köszönöm, hogy segítesz! :)

-Jajj, nincs mit. hogy csináljuk? Hozátál mindent? :) (gyanús, nekem ez a műmosoly, itt valami készül)

- Itt van minden persze. Mit kérsz? Egy sört esetleg?

- Nem, köszi. :) Meló előtt semmikép. Meg hát tudod, diéta a fürdőruha szezonra. (ez most valami teszt, hogy mennyit iszok? Meg hát honnan is tudná mi az a diéta a 30kgjával..., annyira gyanús ez) Na essünk neki! (nyitnám ki a gépet, de lecsukja)

- Igazából nem ezért akartam veled találkozni.

- ??? Hát akkor mibe segíthetek? (bassz, tudtam, tudtam, tudtam!)

- Kérdeznék valamit. A kérdés kínos... de szeretnék tisztán látni, és szeretném, ha válaszolnál.

- Hát most erre nem tudom mit mondjak. (nézem a nagy boci szemeit, amik KÖNNYESEK) De persze, őszintén válaszolok.

-Köszönöm. Mi van köztetek?

-Kivel? (WTF?!?)

- Csokival.

- Semmi. (na hát ez most gáz)

- Csoki elmondott mindent.

- Oké, akkor tudod, hogy nincs semmi. (és néz, és néz, és annyira néz, mintha azt akarná belém nyomni, hogy tudja hogy hazudok)

- Mondom elmondott mindent.

- Rendben. Ez most gyanusítgatásnak hangzik. A múltról tudsz. A jelenben meg nincs semmi. (abszolut zord nézést elővettem, erre magába roskad, boci szeme könnyel telik meg)

- Szereted?

- A barátom.

- De szereted?

- Te szereted a barátaid?

- Tudod, én komolyan gondolom vele. Vele akarom leélni az életem. Nekem ő az igazi.

- Igen, amennyire én tudom, ő is így gondolkodik rólad.

- Akkor ne vedd el! Kérlek. Könyörgök.

- Én nem veszem el. Dehogy veszem. Én annak örülök hogyha boldog.

- Ha TE teszed boldoggá?

- Nem. Vagyis persze, legyen velem is boldog ha épp a 10 sört isszuk és ettől boldog, de ha ettől szarul érzi magát többet nem sörözünk. Vagy izé..... érted... na (most erre mit mondjak, dehogy akarom én boldoggá tenni ÚGY)

- És ha Csoki meg én a MI akkor a "MI"t is boldognak akarod látni?

- Na ez durva lesz... DE csak akkor akarom látni a ti MI-teket boldognak, és akkor akarom hogy az legyen, ha Csoki is boldog a MI-tekben. Ha nem az, és ez a ti MI-tek bántja, tönkreteszi, felörli, megöli, akkor én annak a MI-nek nem fogok jót akarni....

- Mikor feküdtél le vele utoljára?

- Régen.

- Kérlek. TUdnom kell hogy bízhatok-e benne.... Mindent elmondott

- (bassz, ha most mást mondunk) Annyira régen volt, hogy nem is emlékszem. (ezek a könnyes boci szemek...) Oké, oké, több mint egy éve.

- Köszönöm.

- Egybe vág a két mese?

- Igen.

- Most én kérdezek. Mire kellett ez?

- Te vagy az egyetlen, aki elveheti tőlem. Te vagy a valós veszély a mi kapcsolatunkban. Téged még mindig szeret. Ugrik neked ha kéred. Jobban szórakozik veled, mint bárki mással, többet dumáltok, mint akármelyik másik haverjával... Megmondta, hogy... megbeszlétük, hogy neki veled volt az egyik legjobb a szex, hogy....

- Na állj. Ebből elég. Itt egy zsepi, ne bőgj. Csoki szeret téged, és ha megtudja ezt a partizán akciód, akkor téged megöl. DE! Nem akarom a hullád látni, mert.... mert csak... Nem mondom, hogy kevesebbet fogok "Csokizni", vagy hogy egyáltalán, DE nem fogom szétdúlni a kapcsolatotok. MI Csokival barátok vagyunk, ez így is marad. És könyörgök, ne szipogj. Én örülök neki, hogy Csoki megtalált valaki fontosat benned, eszem ágába sincs ezt tönkre tenni, vagy Titeket bántani. Nem fogok ártani a kapcsolatotoknak. Van pasim, és nem szándékozok "mellémenni"

- Tényleg nem mondod el ezt a beszélgetést Csokinak?

- Tényleg nem mondom el neki...

- Köszönöm. Most már értem Csokit....

(hát én meg mostantól nem értem.....)

Úgy látszik, a 6-os nyert. Meg talán ehhez is van most "kedvem".

Na szóval... Paragrafus tudja talán a legjobban, hogy mennyire ki vagyok ábrándulva "A NAGY SZERELEM" és az "IGAZ ÉRZELMEK", a "ROMANTIKA" és egyéb rózsaszín maszlagokból, hiszen meglehetősen cinikusan nyilatkoztam neki eme témákról. Valahogy mindennel és mindekivel kapcsolatban hiányzott belőlem a "shrekmacskája mangaszemekkel".

Peeersze, hát peeeeeersze, hogy elő tudtam adni az ellenkezőjét, ha nagoyn akartam valamit, mert kellett, mert szükségét éreztem, de mindezt úgy, hogy nem volt mellette a kezem teli bilibe lógatása. Csak reálisan, kvázi hideg fejjel gondolkodva, semmibe semmit sem belemagyarázva. Puszta tényeket fekete fehéren nézve, száraz szükségleteket alapul véve. Tudom, ez undorító. De ha szép lassan elsötétül és szerte foszlik az álom, akkor marad a hideg betonkockán kuporgó valóság.... és különben is, egy éhező a penészes száraz kenyérnek is nagyon tud örülni.

Így lekönyörögtem KicsinyFalumba a négy napos hétvége egyik éjjelén SzSz-t. Nyilván, hogy használjam, mert kellett, mert akartam, mert szükségem volt rá, mindenhogy. Ez van. Akár mondhatnám, hogy elvonási tünteteim valaminek, nem annyira a személyének, hanem valami másnak szól ez, hiszen a személyéhez nem kötődhetek, mert hogy kötődhetnék... Nyilván jó játékszer vagyok. Nyilván semmi jövőnk nincs, csak és kizárólag jelenünk. Abból is nyilván csak néhány lopott perc, bőséges időkben néhány órácska.

Szóval értem jött, éjfélkor randevú a falu széli erdősávban, egy órás kocsikázás ásványvíz után, majd kihalt földút nem messze a Fertőtől, közben meg persze hecceltem, hogy jó is hogy egy órát kocsikáztunk, ha már a nagy otthoni szökésemkor nem tudtam magammal csempészni vizet, mert így legalább beszélgetünk. Kackackac...

Aztán persze működött a kémia, úgy ahogy kell. Minden tökéletesen megfelelően, mármár rutinból baromi jól ment. Összeszokottság, összehangoltság (részemről), minden ott és akkor a helyén ahol kell. Levegő fülled, idő megáll, csak két test, ami nem is két test, nem is én voltam, nem is valóság volt, tér megszűnt, értelem fennakadt...

"...Kicsim?..."

Ennyit mondott. Nem többet. Nem volt semmi más. Csak ennyi. A hangja. Ahogy mondta, a mozdulat, miközben mondta....

Nem, nem tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem, hogy miért éreztem. Hogy maga ez a becézés, ahogy még soha senki nem becézett... vagy a birtok rag a végén... vagy a hangja, a törődés...

Csúszós nyákás szines izévé vált akkor és ott egy pillanatra minden...

És ha most erre gondolok, akkor a pulzus mérő órám jobban csipog, a fülem vörösen ég, és sanda kis félvigyor bujkál a szájam szögletében...

Tehát, én vagyok a rosszabb. De csak a körülmények miatt.

Most annyira nem fekete fehér betonkövön kuporgós a világ....

(tudom, hogy olvasod, csak nem tudom, Te mit gondolsz)

... hogy meséljek Nektek, de annyi a mondani valóm, hogy talán szavaztatom a témákat. Meg most inkább én olvasom a blogokat, mint hogy magamat olvastassam, ahogy látom, van némi lemaradásom. Ja és megpróbálkozom egy blog profillal a fészen :D

Szóval alább a téma címek, amiket kívánni lehet :D

1.  Hogyan ivott az asztal alá Anyum
2. Gyilkos hajlamaim, avagya Plázacica a Hercegnő
3. Szigetkör, Sziget nélkül
4. APK, sör, nem szeretsz
5. Hogyan égjünk le 10 perc alatt naptejjel
6. Egy kicsi szó, ami kicsit kétséget szűntet
7. APK és a "mindjártmeghalunkdolgozzhelyettünk"
8. Mosolygós, jóleső reggel
9. Az élet laptop és céges teló nélkül 
10. Semmi ná

Értelem szerűen, a legtöbbet akart lesz a nyerő első poszt.

Na, de még kihasználomm a jóidőt, meg hogy még itthon vagyok.
Tegyetek Ti is így, PUSZI PACSI

Nem vagyok rajongója senkinek, de pár kedvencem azért nekem is van. Ilyen a mindig minden körülmények között (úgy celebesen szólva) a hangulatomhoz mindig passzoló Pink.

Szeretem a hangját az egyéniségét, a mondanivalóját, őt magát.

És baromi jó a számaira örjöngve tekerni a rakparton/körúton/hegyre fel/hegyre le.

A biztos kedvenceim tőle:

volt az előbb nekem. Ez volt az első kör.

Csábító, mert nagyvállalat, német nyelven megy a meló, ergó nem felejtem el, végre be lennék jelentve normálisan valahová, és hát na....

Lehet drukkolni, hogy legyen második kör és hogy ÉN kelljek.

Tudom, hogy ez rémes, de tiszta szívemből érzem, hogy megtalálod azt a személyt, aki pontosan arra vágyik, amire te. Megadja neked azt, amit megérdemelsz. De nem én vagyok az.

Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (...) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit.

Kiborító érzés, amikor egy vadidegen reálisabban lát téged, mint te magadat.

 

Ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Szükségünk van szeretetre és ezért néha őrült dolgokat teszünk. Túl sok boldogságot akarunk, túl sok örömöt, míg végül belebetegszünk.

Mi van, ha rájövünk, nem működik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.

A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjászületéshez.

 

Reggel Móriczon a 61-es vili végállomásánál a buszok és a gyalogosok között bicajjal lavírozva, kedvem támadt hagnosan brümmögni, mint egy nagyobb motor, vagy autó, hogy vegyenek már engem is észre, figyeljenek már rám kis szerencsétlenségre is a közlekedés egyéb résztvevői, mert én is ott voltam, hahó! vagyis nem:

BRÜMM-BRÜMM-TŰTŰ-TŰTŰ-BRÜMM-BRÜMM

Azért az már várható volt, hogy egyszercsak lemerül a feltöltődni nem tudó aksi, és akkor lesz valami alvás féleség. Hát tegnap végre volt is :D

Nem kertelek, nem szépítek, nem azért aludtam, mert minden gondom egy varázsütésre megoldódott... Dehogy. Szimplán beleroskadtam a fáradtságba.

Reggel fél6kor keltem (vagy valami olyasmi), beloholtam melózni, ott stressz hátán ült a feszültség kimerítő ostoros ördöge a szokásos pokoli iramát diktálva, onnan elrohantam edzeni, ahol hátra és vállra gyúrtam, meg kicsi picit hasra, leizzadtam, öltözőben zuhany, 9re hazaestem, főzőcskéztem diétásan, salátát vacsiztam, apk-nak inget vasaltam, majd az ágyra kuprodtam mert fájt a légkondizmom (erről majd eccer mesélek), Apk mesélt valamit, én meg elbólintottam. Aztán megébredtem, mikor Apk visszaért borotválkozásból, aztán elmentem zuhanyozni, akkor még a mai napi melón zakatolt az agyam, bármennyire is nem akartam, és lefeküdtem, és megnéztünk még egy "Nevem Earl"-t meg egy Odaátot, aminek a végét már nem láttam, mert hirtelen reggel 7 óra lett....

Fogalmam sincs, hogy történt ami megtörtént. Nem mondom, hogy hú de kipihenten ébredtem, de fura volt, hogy kivételesen nem emlékszem kristály tisztán a kis villogószemű ébresztő órára, ahogy mutatja 02:10, 02:55; 03:36; 04:04; 04:39, 05:17.....

Talán nincs még vesztve semmi :D

Apró öröm az életben :D

.... akkor most egyszerű életet élnék. Kicsi házban, kicsi gyerekkel, szerető, hű férjjel, kis kerttel, pletykás szomszéddal, 8-4ig tartó stresszmentes munkaidővel....

Helyette van egy frusztráló tartós kapcsolat, egy szeretői iszony, gyerektelenség, otthontalanság, 14 órás meló, albérlet, és gond és probélma és feladat hegyek...

Elfáradtam. Most vágyok valami igazán kispolgárira... Valami egyszerűre, szerethetőre. Valami olyanra, amiben a reggeleimben nincs bennem a totális utálat érzése és a káosz fullasztó levegőtlensége....

A mai világban miért lehetetlen az, amire vágyok? Nem csak nekem, más nálam sokkal jobb emberek sem képesek ennek megvalósítására...

Ha újra kezdhetném.... ha visszadobna a sors a múltba, annyi mindent megváltoztatnék.... és az, hogy mennyi mindent megváltoztatnék csak azt mutatja, hogy milyen rossz ember vagoyk a jelenemben mennyi sok rossz döntéssel...

Sajnálom, ma még a napsütés se képes jót tenni velem...